Jó példa: Kamikatsu
Japánban hagyományosan két nagy kategóriába sorolják a hulladékfajtákat, égethetőnek vagy nem-égethetőnek tekintve azokat. Ennek a felosztásnak történelmi hagyománya van, s arra az időre nyúlik vissza, mikor a háztartások a keletkező hulladékot maguk kezelték, s lévén azok nagyrészt szervesek voltak, így vagy elégették vagy beásták a földbe. Figyelembe véve az ország viszonylag kis területét, sziget voltát és az egészségügyi aggályokat, érthető, hogy a társadalom mai napig az égetést tartja elfogadhatóbb megoldásnak az elhantolással szemben. Ráadásul, köszönhetően a gyors technikai fejlődésnek, jelenleg Japán rendelkezik a világ legbiztonságosabb és legtisztább égetési technológiájával. Ugyanakkor az új termelési és vásárlási szokásokkal együtt megjelenő eldobható termékek és csomagolóanyagok dömpingje itt is a világszerte ismert következménnyel járt, vagyis szinte mindent elborít az immár nem is olyan könnyen eltüntethető szemét. A 2000-es évekre nyilvánvalóvá vált az is, hogy a megoldást nem a további technikai fejlődés, hanem a gondolkodás megváltozása és a hulladékmentesebb jövő jelentheti. Természetesen a problémára számos válasz születik kormányzati szinten is, de a legsikeresebb mégis egy helyi kezdeményezés lett.
Kamikatsu megoldása
A 2000-es évekig Kamikatsu csak egy volt Japán elöregedéssel küzdő kistelepülései közül. A dél-nyugat Japánban, Shikoku szigetén lévő kis hegyi falu lakosai a szokásoknak megfelelően a szemetet a házuk mellett égették vagy beásták a földjükbe, később pedig a település közös égetőjébe hordták, mely szokás egészen a 90-es évek végéig tartott. Ebben az időben azonban a falu egyre erősebb kormányzati nyomás alá került, mely azt követelte, hogy állítsák le a nyílt hulladékégetést és építsenek hulladékégetőt. Az égető meg is épült, de működését hamarosan le is állították a kialakuló egészségügyi problémák és a levegőbe jutó, a kvótákat túllépő mértékű dioxin kibocsátás miatt. Így, miután a falunak be kellett zárnia mind a régi, mind az új hulladékégetőt, s a hulladékot drága pénzen a szomszédos égetőbe kellett hordani, a falu vezetői új megoldást kerestek. Ennek érdekében először széleskörű tanulmányokat végeztek és a megoldást nem egy technikai vívmányban, hanem az újrafeldolgozás támogatásában találták meg.
"Mivel már nem voltunk képesek elégetni a szemetünket, ezért arra gondoltunk, hogy a legjobb megoldás, ha elkerüljük annak termelődését" – mondta Soane Fujii, a falu Zero Waste Akadémiájának vezetője, mely akadémia egy olyan non-profit szervezet, ami felügyeli és irányítja a település hulladékkezelési politikáját.
A falu 2003-ban nyilvánította ki elérni kívánt céljait. Fő célkitűzésük a természeti környezet megvédése lett a jövő generációi számára, és az, hogy Japán első Nulla Hulladék közösségévé váljanak. E célok elérése érdekében az alábbiakat fogalmazták meg:
- Az egyén szintjén növelik az ökológia tudatosságot
- Az újrahasználat és az újrahasznosítás segítségével 2020-ra elérik, hogy ne legyen égetés és lerakás a településen
- Kapcsolatot keresnek és építenek a világ hasonló gondolkodású közösségeivel
A módszer
Az újrafelhasználás a szelektív gyűjtéssel kezdődik. A településen eredetileg 9 kategóriába sorolták a hulladékokat, 2002-ben ezeknek a száma már 34 volt, mely nemcsak Japánban, de a világon is egyedülálló. Ami különösen jelentős, hogy az organikus hulladék 98-100%-ban a háztartásokban, de mindenképpen a település határai belül kerül újrafelhasználásra. A legtöbb polgár a mai napig rendelkezik termőfölddel és saját maga állítja elő a trágyázáshoz szükséges komposztot, de a többiek is helyi komposztot vásárolnak, mely előállítási költségeit jelentős részben a helyi központ is támogatja.
A legtöbb feladat a háztartásokra hárul. A 34 kategória gondos válogatást, tanulást igényel. Például az üvegekről le kell választani a kupakot, majd színek szerint gyűjteni; az olajos (szója szósz és sütőolaj) flakonokat a PET palacktól elkülönítve kell tárolni és minden üveget, italos dobozt, de még a műanyag élelmiszer csomagolást is gondosan el kell mosni. Az újságokat és egyéb papírokat rendezetten, újrahasznosított tejes palackból készült madzaggal összekötve kell leadni.
Ezek után minden hulladék, ami nem komposztálható (vagyis nem marad a háztartás körül), az a falu Nulla Hulladék központjába kerül, ahova a lakosok maguk szállítják be azt. A recycling központban önkéntesek ellenőrzik a beszállított hulladékot. A központban az önkéntesek mellett különböző, feliratozott helységek és dobozok segítik az embereket válogatási készségeik fejlesztésében. Minden felirat hasznos információkat tartalmaz, mely bemutatja, hogy az adott tárgy hogyan lesz újrafeldolgozva, mivé válik és mennyibe kerül/mennyi költség spórolható meg azáltal, hogy nem új nyersanyagból állítják elő. A központot nemcsak diákok, de a világ számos pontjáról érkező szervezetek is látogatják. (A faluba csak e céllal érkező turisták száma 2014-ben több, mint 2500 volt, de a világhír során a falu egyéb nevezetességei, forró vizű gyógyforrásai és kulturális rendezvényei is szélesebb nyilvánosságot kaptak. Így a Nulla Hulladékos törekvés nem csak közvetlenül volt jótékony hatással a település költségvetésére.)
Bármi, ami még elég jó állapotban van, arra hogy újra felhasználható legyen, az a Kuru Kuru recycling boltba kerül, ahol a település lakosai ingyen adhatnak le vagy vihetnek haza bármit, amit szeretnének, leginkább ruhákat, edényeket és díszeket. A bolt mellett létezik egy ún. Kuru-Kuru üzem is, ahol helyi asszonyok készítenek táskákat és ruhadarabokat a leadott anyagokból. A központot és egységeit egy helyi non-profit szervezet irányítja és üzemelteti, mely a fentebb említett Zero Waste Academy nevet viseli.
Nagyon kevés kivétellel mindent újrahasznosítanak. Fadarabakból, fapépet és papírt csinálnak, a sütőolaj pedig a trágyába kerül. Néhány szeméttípus (cipők, szőnyegek) egyelőre azonban még a legnagyobb igyekezet mellett is az égetőbe vagy a lerakóba kerül, de ennek mennyiségét is tovább kívánják csökkenteni, míg az égetést 2020-ra teljesen megszüntetik.
Helyi reakciók
A helyi reakciók kezdetben természetesen igen vegyesek voltak, főleg olyan felvetések érkeztek, melyek szerint a rendszeres válogatás, mosás és hulladékszállítás soknak fog bizonyulni a falu elöregedő lakossága számára és elrettentő volt az a rengeteg információ és kötelezettség is, mely a Nulla Hulladék kampány első napjaiban jutott el a lakossághoz.
"Még aktívan dolgoztam, amikor a rendszert bevezették és azt vettem észre, hogy az ebédszüneteket a céges hulladékkal töltöm" mondja Nii, aki jelenleg nyugdíjas és önkéntesként dolgozik az újrafeldolgozó központban "Sokáig tartott, mire mindent a megfelelően szétválogattam. Mindez mára természetessé vált."
"Még van tennivalónk, hogy elérjük a nulla hulladékos célt, de a különbség lenyűgöző az előző évekhez képest" állítja Yasuo Goto, 75 éves egykori farmer, aki részmunkaidőben dolgozik a központban, mint gondnok.
"Nem állíthatóm teljes biztonsággal, hogy elértük a célunkat, de mindent megteszünk az érdekében" véli Sonae Fujii, a ZW Academy szintén nyugdíjas korú vezetője. “Minden esély megvan, hogy 2020-ra elérjük a célunkat, de ehhez még meg kell nyerni egy közösségi csatát”.
Ugyanis egy 2008-as felmérés azt mutatta, hogy a lakosok 40%-a még mindig elégedetlen volt a hulladékkezelési politika legalább egy elemével. A rendszer kritikusai rámutatnak, hogy többen is elektromos komposztálót használnak és hogy Kamikatsu lakóinak, főleg a terület nagysága miatt, nincs más választása, mint autóval vinni el a hulladékot a központba.
Elért célok
A település mindezzel együtt igen sikeres lett céljai elérésében. 2015 elejére 80%-os újrafelhasználási rátát tudtak felmutatni és ez csak a hulladékfeldolgozó centrumba érkező szemét alapján számított adat, mely nem mutatja a háztartásoknál keletkező összes hulladék újrafelhasználást, köszönhetően a széles körben elterjedt komposztálásnak, amivel együtt még magasabb szám jönne ki. Ezek az adatok azt mutatják, hogy Kamikatsu újrafelhasználási rátája a 10 évvel ezelőtti 55%-ról 80%ra nőtt.
Így hát Fujii optimista. “Bár még vannak ellenzőink, főleg azért, mert mindent ki kell mosni, a legtöbb, amit tehetünk, hogy beszélünk a kételkedőkkel és elmagyarázzuk, hogy fontos, amit csinálnak. Azt gondolom, hogy nő a tudatosság és ez jó dolog, hiszen amit teszünk az nem egy jó, hanem az egyetlen jó megoldás."
Források:
https://agenda.weforum.org/2015/04/zero-waste-a-small-towns-big-challenge/
képek forrása: wikipedia, the guardian
Fordította: Patonay Kata
