Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

TransWaste konferencia

  • 2012. október 09.
  • juci

TransWasteA 2 és fél éves futamidejű, 5 ország 7 partnerszervezetének közreműködésével megvalósult TransWaste Project a lomtalanítás és újrahasználat határokon átnyúló kérdéseivel foglalkozott. A záró konferenciára a Humusz is ellátogatott.

Szeptember 24-én és 25-én a budapesti Gellért hotelben került sor az osztrák, lengyel, magyar, német és szlovák konzorciumi együttműködésében megvalósult TransWaste Project „Kevesebb hulladék, több erőforrás – az újrahasználat és az informális szektor Európában” elnevezésű záró konferenciájára, mely célul tűzte ki, hogy az újrahasználattal foglalkozó magánszemélyeket és vállalatokat összehozza, lehetőséget biztosítson a szakembereknek valamint az informális szektorban tevékenykedő érintetteknek, hogy többet megtudjanak az informális szektor helyzetéről, valamint megvitathassák a különböző esettanulmányokon és megoldási javaslatokon keresztül az újrahasználat fontosságát.

A konferencián elhangzott prezentációk letölthetőek a projekt honlapjáról.

 

Job generation

Évi ezer tonna anyag (hulladék) lerakással, vagy égetéssel történő ártalmatlanítás esetén 1,
újrahasznosítás esetén 20-90, míg az informális szektorban 200-800 embernek ad munkát.

(ábra forrása: Roland Linzner  (Természeti Erőforrások és Természettudományok Egyeteme, Hulladékgazdálkodási Intézet, Ausztria) előadása)