Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 11 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

In memoriam Balogh Emese

  • 2013. július 28.
  • juci

Balogh Emese„A rossz sikeréhez elég annyi, hogy a jók nem csinálnak semmit.” Ez az Edmund Burke idézet állt Balogh Emese – vagy ahogy mindenki ismeri, Mese leveleinek láblécében.

  Nagyon kellenek az ilyen „jók” a civileknek, zöldeknek, aktivistáknak, akik nem törődnek bele a rossz győzelmébe. Mese képes volt 15 éven át a Humuszos fiúk mindenféle őrült ötletét megpályázni, megvalósítani, és pontosan elszámolni is. Az ő munkája, hajlíthatatlan elvhűsége, a zűrös projekteket összefogni képes precizitása, és a kemény munka mellett is megmaradó szelíd figyelme nélkül tán nem is ment volna. Az aktivizmus és a magánélet nála egy és ugyanaz volt, kompromisszum és pihenő nélkül. Épített katapultot a minisztérium ostromához, sminkelt ufonautákat a Szemét egy filmben, a maga 50 kilójával téglát pakolt a Humusz Ház építkezésén, kiállítást festett, cikkeket írt, tucatnyi kiadvány, rendezvény, szakmai program megvalósítását koordinálta. 

Balogh EmeseMese mindig a háttérbe húzódott, alig néhány fénykép őrzi az arcát.  Néhány Humuszos csoportkép szélén megbújva fedezhető fel. Kalas Gyurci 60. születésnapján mosolyog. Az utóbbi pár évben már kicsit jobban figyelt magára, a világ és környezet védelmén túl végre a személyes harmónia megteremtésére is kezdett „időt vesztegetni”.

Sajnos már későn, a hirtelen elburjánzó betegség elragadta.

Mese halála éppoly igazságtalan, értelmetlen, megmagyarázhatatlan, mint Mikola Klárié, Szalóki Andrásé vagy Sumié. Túl korán, túl hirtelen vesztettük el őket is. Breuer László, Sumi nevét viseli a pénzesgyőri oktatóközpont. A Humusz Ház körül van egy hulladékos tanösvény: a komposzt-dombokon túl a palack-erdő, a hordó tavak, visszaváltható üveghegyek és a hétfejű szemétégető sárkány. Gyertek el, sétáljatok körbe! Az ide látogató gyerekcsoportoknak nem is kell tudniuk, hogy nekünk, zöld harcos és ökotársaknak mennyivel többet jelent mostantól ez a Mese-ösvény.

Mese július 24-én éjjel, a nagy harcostárs 65. születésnapján ment el. A rossz sikere, vagy kudarca immár nem rajta, hanem rajtunk, a mi munkánkon vagy tétlenségünkön múlik.

Írta: Pepe