Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 3 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Évente 4500 milliárd cigicsikk nem a kukákba kerül

  • 2021. július 20.
  • Viktor
Szerző: 
Viktor

A világ 1,3 milliárd dohányosa a becslések szerint évente mintegy 4500 milliárd cigarettacsikktől nem megfelelő módon szabadul meg, így a csikkek a leggyakrabban a környezetbe kerülő hulladékok a bolygón – közölte a STOP amerikai dohányzásellenes szervezet, amelyet Michael Bloomberg milliárdos amerikai üzletember alapított a dohánygyárak elleni küzdelem segítésére.

Ugyanakkor még ez a hatalmas mennyiség is csak egy része annak a környezeti kárnak, amelyet a dohányipar okoz, hiszen a dohány nemcsak hogy kivágott erdők helyén nő, de a termékek előállítása „tönkreteszi a talajt, szennyezi a levegőt, a földet és a vizet is” – áll a 2018-ban alapított globális szervezet közleményében, amelynek célkitűzése a dohányipar félrevezető taktikáinak és gyakorlatának „agresszív megfigyelése”.

A szervezet szerint évente fák milliárdjait vágják ki annak érdekében, hogy cigaretta készülhessen: a dohányipar felel a globális fakitermelés 5 százalékáért.

A STOP szerint a cigarettacsikkek adják az óceánokból összegyűjtött hulladék 20 százalékát. A csikkekből kimosódó kémiai anyagok elég mérgezőek ahhoz, hogy megöljék az ezeknek 96 órán át kitett édesvízi és tengeri halak 50 százalékát – idézi a szervezet ezzel foglalkozó kísérleteket.

A kár vélhetően egyre nagyobb lesz, ahogy az elektromos cigaretták népszerűbbé válnak. Az elektromos eszközök hulladéka ugyanis jóval komolyabb környezeti veszélyt jelent, mint a cigaretta, mivel fémeket, áramköröket, egyszer használatos műanyagpatronokat, akkumulátorokat és a folyadékokban mérgező kémiai anyagokat tartalmaznak. Amellett, hogy károsítja a környezetet, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adata szerint a dohányzás évente 8 millió embert öl meg világszerte, és jelentős egészségügyi költségeket generál.

Forrás: dontwasteit.hu