Hajnalodik. A nap narancsra festi a horizontot a reggeli csendben. Szűk résen szűrődik be csak a világ. A halk szuszogást telefoncsörgés szakítja meg.
- Jó reggelt, Mátyás.
- Jó reggelt! Hány doboz lesz ma?
- Nyolc. Plusz a barack.
- Rendben.
Ismét csend. Megint csörög.
- Hahó, Zoli. Mikor jössz?
- Délben indulok. 2 körül már az autópályán leszek. Hívlak, mikor indulok hozzátok.
- Jó. Akkor ott.

Közeledik az 5 óra. Pakolok. Kosár, kulcs, pénz, telefon... indulás.
Zoli már a kapuban vár. Kezet rázunk. A nagykapu kitárul, a zöldségekkel teli ládák egymás után kerülnek be a kertbe.
- Hoztam nektek kecskesajtot is. Kóstoló.
- Köszönjük.
- Egy tojás összetört... de jövő héten kettőt kaptok helyette... Abból a múlt heti sütiből, ha lehet, én is kérnék. Az otthoniak imádták.
- Rendben, felírok hozzád 10 db-ot. Szállingóznak a többiek is. Egy-egy tekintet találkozik, mosoly, puszi, ölelés. A kerthelyiség benépesül. Előkerül egy nagy asztal, a lányok serényen válogatnak. Egy kiló krumpli, paradicsom, paprika, cukkini, uborka... ez a heti zöldség kosár.
- Mi ez a zöld fűszer, ti tudjátok?
- Koriander.
- Mmmm... isteni illata van!

Az asztalra kerülnek a sajtok, a tojás és a gyümölcsök is, óriási, lédús őszibarack és mézédes szőlő.

Körülálljuk az asztalt: kész gasztronómiai kavalkád van előttünk. A friss zöldségek a szivárvány minden színében pompáznak. A társaság belemerül a beszélgetésbe, mindenki meséli, mi történt vele ezen a héten. A „hogyan tovább?” is szóba kerül – lehetne még tejtermék, és a zöldségekre szerződést is kötnénk a gazdával. A társalgást egy-egy lecsípett szőlőszem fűszerezi, no meg a sajtkóstoló. Fokhagymás, snidlinges, köményes és ki tudja még hány féle ízű kecskesajt abból a szemkidüllesztős fajtából. Aki csak belekóstol, nagyra nyitott szemekkel hümmög... Mmmm. Ilyet rendelhetünk még, ugye? Állati jó!

A sajttál mellett sütemények is sorakoznak, a mákos-meggyes pite a kedvencem... persze csak ha marad még. Lassan mindenkinek megtelik a kosara, és a következő heti rendelések is bekerülnek egy füzetbe. A kóstolóból is csak egy-két morzsa marad. Pakolni kezdünk, az üres zöldséges ládák a fáskamrában laknak. A tányérokat valaki összekapkodja és az asztal is a helyére kerül. Teli kosár finomsággal megyünk haza...

Mégis, mi ez az egész? Először is baráti társaság, másrészről „kosár-közösség”. Közvetlenül a termelőktől vásárolunk. Miért? Mert fontos a jó minőség, mert így a termelőnek is megéri, mert finomabb. Mert együtt „vásárolni” jó. Honnan tudjuk, hogy ez bio? Nincs szükség tanúsítványra, a bizalmunk a gazdában van, nem a minősítő szervezetben. Miért éri meg a gazdának? Mert nem fizet helypénzt a piacon, nem fizet a tanúsításért. Mert elköteleződünk amellett, hogy megvesszük tőle, amit megtermel. Mégis, mi ez az egész? Híd város és vidék között.