És hogy miként jönnek ide már megint a hulladékégetők?! Higgyék el, nekünk sem hiányoztak.

A történet, mint mostanában oly sok hasonló ismét a Sajó-völgyében kezdődik. Mintatelepülésünk Sajóbábony, ahova a negyedik hulladékégetőt tervezik, ahol is veszélyes hulladéknak számító ipari iszapot terveznek elégetni.

Sajóbábonyról már esett szó nem egyszer a Kukabúvár hasábjain, de azóta sok víz lefolyt a Sajón, és az ország többet fejlődött, mint gondolná! Minek terhelnénk e nehéz gazdasági helyzetben a hazai vállalkozásokat, amikor egy magántulajdonú veszélyes hulladékégető felépülhet az adózók pénzéből is?

Sokkal jobb befektetés az uniós állampolgárok által befizetett adókból és az ezekből kiírt pályázati pénzekből felépíteni egy magáncélokat szolgáló hulladékégetőt, mint a cég vagyonát kockáztatni. Így hát az ország ezt felismerve rátért a helyes ösvényre. Egyes civilek talán populistán azt mondanák, hogy minket károsít a mi pénzünkből, de az ország irányítói, és a hulladékégetők tulajdonosai tudják, hogy e mögött micsoda innováció és új szemlélet húzódik meg! Mert valljuk be egy dolog olyanra kérni az adófizetők pénzét, ami őket szolgálja, legyen szó oktatásról, vagy egészségügyről, de megint más dolog olyanra pénzt kérni tőlük, ami bizonyítottan károsítja őket és mindezt úgy bemutatni számukra, mint a fejlődés csúcspontja. Ha ez elfogadtatható az országban, akkor aligha kétséges, hogy hazánk a PR, a kommunikáció, és az összes többi hasonló hasznosság innovációs fellegvára az Unióban.

Történt ugyanis, hogy az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Kft, pályázatot nyújtott be a Gazdaságfejlesztési Operatív Programhoz (GOP) a Kft. iszapégetőjének és a hozzá kapcsolódó tisztítóberendezések pénzügyi forrását biztosítandó. A pályázat (GOP-2.11-08/B-2008-157) sikeres volt, a szerződést 2008.10.29-én aláírták. De sajnos ekkor léptek közbe a civilek, és a HuMuSz, amely ebbe a szép történetbe belerondított, azzal, hogy a környezetvédelmi engedélyezési folyamatba bejelentkezett ügyfélként és merészelt még fellebbezést is benyújtani, pedig a magyar zöldhatóság jó szokásához híven zöld utat adott a zöld égetőnek. És az akadékoskodásnak köszönhetően az égető, amelynek 2009 őszére állnia kellett volna, még ma sem áll sehogy, ugyanis legutóbbi fellebbezésünk február végén került postázásra.

Hogy ez az égető megépülhet-e vagy sem az még a jövő zenéje, és a határidő módosítás kérdése, de a Kukabúvár olvasói egyelőre nem dőlhetnek hátra megnyugodva a történtek ilyetén folyása miatt.

Alig nyújtottuk be fellebbezésünket az ügyben, amikor mint egy válaszként egy hét múlva új pályázatokat hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség. A GOP és a KMOP keretében meglévő vagy új hulladékhasznosító tevékenységre lehet vissza nem térítendő támogatást nyerni. Cél: „a hulladékégetésből adódó energia hasznosítása”. Van rá 7 milliárd forintja az országnak. Tényleg többet fejlődhetünk, mint gondoltam, mert én álmomban sem gondoltam volna, hogy hulladékégetőket fogok, mégha csak közvetett módon is támogatni. És lám! Adóforintjaim, ahhoz a cégekhez gurulnak, amelyek hulladékégetőket építenek és üzemeltetnek. És mivel én egy úriember vagyok, nem csupán hitelezek, hanem nagyvonalúan vissza nem térítendő támogatást nyújtok. Hogy mi füstgázt kapunk és toxikus salakot? Sebaj! Ha megdobnak kővel, mi visszadobunk kenyérrel. Mert többet fejlődtünk, mint gondolná.