Néhány nappal ezelõtt bejelentkeztek hozzám a haverjaim egy kis esti összeröfögésre, hát kitaláltam, hogy bundás kenyeret csinálok nekik. Szeretem ezeket a srácokat, és én is éhes voltam, a bundás kenyér pedig több olyan hasznos tulajdonsággal is bír, ami miatt egyes számú partikajává avanzsált nálam. Azon túl, hogy olcsó, laktató és könnyû elkészíteni, még az alkoholt is felszívja, és leköti a gyomorsavat, tehát kevesebb az esély rá, hogy valaki a sarokba hányjon. Ha olyan a kedvem, általában kutyulok hozzá valami kis mártásfélét, legegyszerûbb megoldás a sóval és õrölt paprikával felturbózott tejföl, jól lehûtve.
Az egyetemi évek alatt sûrûn jártunk a Fõvám téri Nagycsarnokba heti bevásárlás címén (igazából periodikus minõségellenõrzést végeztünk az emeleten kapható száraz borokon), s mivel nemrég a Kálvin tér mellé költöztem, most is ott akartam beszerezni a kajához a hozzávalókat.
FRISS TOJÁS, TANYASI TOJÁS, FRISS TANYASI TOJÁS: ezek a feliratok évekkel ezelõtt is ott virítottak a zöldséges standokon. Most újabb ínyencséget fedeztem fel sorukban, a MAGYAR TOJÁS-t. Ha egy tojás friss, az kiváló, gondoltam, míg beálltam a legközelebbi sorba. A friss tojásnál nincs jobb. Ha egy tojás e mellett magyar is, az még kiválóbb. Kevesebb szállítás, kevesebb légszennyezés, nemzetgazdaságunk támogatása: morális ejakuláció. Ha pedig egy tojás egyenesen a tanyáról jön, azt semmivel sem lehet überelni. Gyönyörû a sárgája, formája gusztusos, íze a kunsági szavannák leheletét idézi… Még a tyúk is boldog, aki tojta!
Az általam választott stand annyiban különbözött a többitõl, hogy a tojásostálcák nem az eladó hölgy háta mögött, hanem a pulton, a vevõ számára elérhetõ közelségben tornyosultak. Nyeszlett, hófehér tojások sorakoztak bennük, rajtuk pecsét lilult, ahogyan kell.
Kissé közelebb hajoltam és leolvastam a számot. Hármassal kezdõdött.
Az eladóra néztem, aki éppen ekkor répázta meg az elõttem álló nénit, aztán a TANYASI TOJÁS feliratra, aztán újra a pecsétre. Ez így nem lesz jó.
A néni elrakta a répáit, átvette a visszajárót és elcsoszogott. Én kerültem sorra.
– Mit adhatok?
– Ööööö… tanyasi tojást tetszik tartani?
– Háde ottvan, nem látja?
– Ez nem tanyasi tojás. Ezen hármassal kezdõdik a számozás.
– A hármas az az, hogy magyar.
– A hármas az az, hogy ketrecben tartják a tyúkot.
– Há mér, mibe legyen a tyúk, hordóba?
Nem vitatkoztam, áthúztam egy másik standhoz.
A vizslatáshoz itt már el kellett kérni a tojást. Csodálkoztak ugyan, de odaadták. Ez is TANYASI volt, ezen is ott virított a hármas szám. Irány tovább.
Fél órába telt, amire az összes zöldségest végigjártam. Az eredmény: egyetlen tanyasi tojást sem találtam, ellenben többszörösen hülyének lettem nézve, ki lettem röhögve és valószínûleg igen szarul érezném magam, ha most ott lennék, ahová a vérmes kofagondolatok kívántak. Egyetlen használhatónak tûnõ tippet kaptam, azt, hogy jöjjek vissza pénteken, mert a csarnok végében lévõ parasztudvarban akkor árulnak a vidéki õstermelõ nénikék.
Szépen hazamentem az üres tojástartóimmal és nekiálltam tócsnit gyúrni estére.
A következõ pénteken tényleg visszamentem, méghozzá barátom és lakótársam, Harcsa kíséretében. A parasztudvar az ürességtõl kongott, csupán két asztalnál folyt árusítás.
Az egyik néni szép zöldségeket, kimért babot, mákot, ilyesmit kínált, fejkendõben volt és nagymamásan kedves arca vásárlásra is csábított volna, de mi kifejezetten a tojásra utaztunk. Azt csak a másik asztalnál lehetett kapni.
Harcsa azt javasolta, hogy harmincat vegyünk, akkor egész hétre lesz kajánk. Egyetértettem, de a végén megint üres tojástartókkal mentünk haza. A vidéki nénike ugyanis álparaszt volt: nem viselt fejkendõt, és hármassal kezdõdött tojásain a számozás.
Így utólag visszagondolva nem vagyok én dühös senkire. Se a szemét tojásgyárosokra, akik nagyipari méretekben ûzik az állatkínzás legalizált válfaját, se a hitvány árusokra, akik talán meg sem eszik saját portékájukat, se a vásárlókra, akikkel mindent el lehet játszani (én is csak mostanában tudtam meg, mi a dörgés), ám az illendõség kedvéért mégiscsak felrobbantanám az összes piacnak nevezett ipari szemétdombot, s röhögve fetrengenék a romokon.
***
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nagy ritkán lehet még találni tisztességes, igazi õstermelõ kereskedõt, akinek az áruja is kiváló, és a „bio” vagy „háztáji” jelzõ használata nem jár együtt árainak a ma már csillagtalan egekbe való emelkedésével. A békásmegyeri piacon például rátaláltam egyikükre, s hozzá mindig bemegyek, ha arra járok. Övezze fajtáját a legmélyebb tisztelet és megbecsülés.
Közületek sokan tudják, mit jelentenek a tojásokon található számok, de talán nem árt, ha végigfutok rajtuk. A kódnak mindig az elsõ számjegyét kell nézni; a 0 a biotojást jelenti, az 1-es azt, hogy szabadtartású, vagyis udvaron kapirgáló, igazi falusi tyúk tojta. A 2-es jelölés gázosabb, ott a tyúkok már elzártan, zsúfoltabban élnek, de valamennyire még mozoghatnak (mélyalmos tartás), viszont a 3-as a legszemetebb tartási módról tanúskodik. A tyúkok testméretüknél alig nagyobb ketrecekben élnek, soha nem látnak természetes fényt, szárnyukat, csõrüket levágják, futószalagon szállítják õket a halálba. Keltetéskor csak a nõstényeket tartják meg, a kakasokat ledarálják vagy elgázosítják. A boltok polcaira kerülõ tojástartókon szerepelnie kell a tartási mód megjelölésének; ha valaki a „ketreces” feliratot látja, meneküljön, vagy a lelke legyen rajta…
A számozásra vonatkozó információkat Zmeskál Zitától, a Fauna egyesület tojásfelelõsétõl kaptam. Köszönet érte.

forrás: http://lmv.hu