Tehát a hatóság szerint minden rendben van. Fogyasztókként azonban megkérdezzük, hogyan kerülhette meg ez a döntési folyamat a társadalmi egyeztetést? Néhány semmitmondó újságcikken kívül a lakosság nem értesülhetett a helyzetről, így tehát vélemény nyilvánításra sem volt lehetősége.

A tényleges bányaelárasztás 1998 decemberében történt, közel négy évvel a "környezetvédelmi törvény" életbe lépése után. A "fogyasztóvédelmi törvény" és a vízbázisok védelméről szóló kormányrendelet időben ugyancsak megelőzték a vízfelengedést. Ezeknek a jogszabályoknak a betartása eleve kizárta volna, hogy csupán gazdaságossági mérlegelések alapján, társadalmi kontroll nélkül szülessen döntés; maradjon a vízkivételi hely, és épüljön a közel milliárdos tisztítómű -- állami pénzekből. Hogy aztán a beruházás amortizációját és az előre nem kalkulált iszonyatos fenntartási költséget ki fogja évtizedekig fizetni, az nem volt a vizsgálatok tárgya.

Természetesen mi sem tartanánk jónak, ha vízpazarlásra ösztönző, a víz tényleges értékét nem tükröző olcsó vízben pancsikolna a térség, de kinek jó az (a hálás kivitelezők és az évtizedekre berendezkedhető beszállítók kivételével), ha egy felesleges beruházás emészti fel a lakosságtól befolyt pénzeket? Ráadásul furcsán keveredik a lakossági ivóvízellátás egy tulajdonképpeni környezeti kármentesítéssel. A szocialista bányászat hagyatékaként elszennyezett karsztvízrendszer megtisztítását, átöblítését a tisztítómű üzemelésével kívánják elérni. Azonban tisztázni kéne, mi a vízszolgáltatás, és mi a kármentesítés. Az elszennyezett bányatérségek öblítő szivattyúzásához nem kell tisztítómű, és főleg nem kell az így feljövő szutyit energia és vegyszerpazarló módszerekkel, kockázati tényezőkkel tűzdelve ivóvízzé tisztítani. (Számításaink szerint évente több mint 240 millió forint többletkiadással jár ez a rendszer, amelyet a lakossággal fizettetnek meg.) Az öblítővíz egy egyszerű kezelés után a Gaja patakba kerülhetne.

Leszögezzük, -- nehogy a pánikkeltő bélyeget süssék ránk -, hogy jelenleg a székesfehérvári és a környékbeli falvak ivóvize szerintünk sem mérgező. (Sőt, nem mondhatjuk azt sem, hogy a bányatérségben maradt szennyező anyagok: olaj, emulzió, aszfalt, bitumen, korom, emberi végtermék veszélyes hulladék, -- tudtuk meg az illetékesektől - mert a keletkezési (?) helyükön maradtak, nincsenek onnan kitermelve.(!) Élcelődhetnénk, ha lenne kedvünk, hogy a felszivattyúzott karsztvíz szerintünk folyamatosan "kitermeli" azokat.)

A víz tehát szabványos, azonban a hely, ahonnan származik, finoman szólva szabványon kívüli. Szerintünk előre nem látható folyamatok indulhatnak el bármikor, akár évek múlva. Olyanok, amelyek komoly környezetegészségügyi kockázatot jelenthetnek. A korábbi vizsgálatok hibáit és a jelenlegi hiányos monitoringozást ismerve, minden okunk megvan az aggodalomra. (Ha részletesebben érdekel a téma, olvasd el a háttéranyagot is!)

Szintén aggodalomra ad okot, hogy bár a vízkivételi hely kezelője, a Dunántúli Regionális Vízmű vezetősége a sajtóban nyitottságát deklarálja, mégsem enged betekintést a vízvizsgálati eredményekbe. (Holott ezek közérdekű adatok.) Érthetetlen, ha minden rendben van, miért minősítették a nyersvízvizsgálati eredményeket titkosnak. Amely eredményekhez azóta hozzájutottunk, azok egyáltalán nem megnyugtatóak, mivel csak a szokásos paramétereket mérik. (Rendszeres olajvizsgálati adataik nincsenek, mikroszennyezőket nem mérnek.) A dolog abszurditása, hogy ezekre a szennyezőkre vonatkozóan a DRV azt az 1, azaz egy darab OKI által elvégzett vizsgálati eredményt lobogtatja a sajtónak - bizonyítandó a gondosságukat -- amelyet a Gaja Egyesület harcolt ki az egyik bányatelek felhagyásának előzetes környezetvédelmi hatástanulmánya kapcsán.

Vízvédelemben és víztisztításban eléggé otthon vagyunk, ezért le merjük szögezni:

Ami el tud romlani, az el is romlik. Nem létezik tökéletes tisztítómű. A lent hagyott anyagok és azok kémiai, biológiai degradációs folyamatai jórészt ismeretlenek. Emiatt nem is igazán lehet tudni, hogy mit kéne mérni, milyen gyakorisággal, és milyen hosszú időn (esztendőkön, emberöltőkön) keresztül.

• A fentiekből adódik, hogy a szabvány szerinti vizsgálatok eredményei csak akkor lehetnek megnyugtatóak, ha azokat a törvények által előírt módon, és a nagy gondossággal kiválasztott, tisztának feltételezett víznyerő helyekről származó vízre vonatkoznak. (A hatóságok ugyanazokat a vizsgálati sorokat írták elő a szolgáltatóknak, mint normál esetben.)

Az előtanulmányokban hibás szakmai megállapítások szerepelnek, nem számolnak a tényleges körülményekkel. Erre több ízben, minden lehetséges fórumon, tárgyaláson rámutattunk, ezidáig hiába.

• A monitoring rendszer finoman szólva hiányos és felületes a jelenlegi állapotban.

Mindezek miatt részletes környezetvédelmi hatástanulmány elvégeztetését kezdeményeztük, lehetőségeink szerint saját vizsgálatokkal figyelemmel kísérjük a vízminőséget, valamint a közérdekű adatok eltitkolása miatt bírósághoz fordultunk.