Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pepó offenzívában

Év: 
1999
Szám: 
Nyár
Szerző: 
(mese)

Lapzárta idején a környezetvédelmi miniszter nagy médiakampányba kezdett, hogy mentse, ami menthetõ (Meg mert Torgyán gazda Kínából utasította, hogy csináljon már valamit). Még olyan mûsorokban is megjelent (feltehetõen vette a mûsoridõt), ami elég távol áll a környezetvédelemtõl. B. Király Györgyi Hangos recept c. mûsorában beszélgetett A Még Mindig Miniszterrel.

P. azt mondta, hogy a KöM "soha nem látott szakmai teljesitményt nyújtott". És milyen igazat szólt: szakmai teljesítményüket valóban soha senki sem látta. A 16 zöld szervezet által aláirt levéllel kapcsolatban az a vélemenye, hogy az nem mérvado, merthogy kb 2000 ilyen NGO (...) létezik, ehhez képest az a 16 még 1% sincs. Az aláíró szervezetek viszont (összesítve) a KKA támogatas 90%-át kapták, tehát úgy néz ki, hogy most a penzük miatt izgulnak. Egyébként pedig nem általában a zöldekkel nem jön ki, hanem csak néhány személlyel. A KAC sokkal átláthatóbb és ellenõrizhetõbb lesz, mint a KKA, mert õk olyan ügyesen (nagyonszakmaian) kialakították az új rendszert. Jelenleg 195 millió áll rendelkezesre, de már intézkedett, hogy emeljék meg majd legalább a tavalyi szintre (225 millió). Garét 2000. dec. 31-ig rendbe teszik. Elviszik onnan a matériát es elégetik. Ha jól értettem, nem Dorogon, hanem külföldön. A hulladéktörvényrõl annyit bírt elmondani, hogy már elkészült, az év második felében kerül a Parlament elé, és hát hulladéktörvény nélkül nem mehetünk az EU- ba. Összességében az derült ki, hogy minden rendben, legények a gáton es felülmúlják minden eddigi jogelõdjüket. Nos, akkor nincs más hátra: örvendjünk mi is. Jaj de jó.