IGEEEEEEN!!!!! Én is beálltam a sorba egyik cimborámmal. Bár mindketten utáljuk a plasztikhólyagba csomagolt lónyálat, kedves és csinos leányok kedvéért erre is hajlandóak voltunk.

Gyûjtsd a Márka-kupakot

Persze nagyon furdalt ám a kíváncsiság is, hogy megfigyeljem: hogy viselkednek az emberek, míg megpróbálnak valami általuk értékesnek vélt tárgyhoz hozzájutni. Hogyan változik a kólakupak "környezetbarát" órává, telefonkártyává, pohárkészletté...

Az eredmény lehangoló. Másfél órás sorbaállás, tolakodás, lökdösõdés, furakodás, olykor indulatok és türelmetlenkedés - a semmiért. Esküszöm, Albániában éreztem magam, ahol hasonló jelenetek játszódhatnak le - kenyérért küzdve... A fogyasztók, embertársaim, csillogó szemekkel, óriási várakozással ácsorogtak a nedves idõben, hogy aztán átvehessék azt a bóvlit, amit a multicég képviselõi kartondobozba csomagolva átadtak nekik. A néhány elégedett arcot látva felmerült bennem a szörnyû gyanú: ÕK AZT HISZIK, HOGY JÓL JÁRTAK!!! És KOMOLYAN VETTÉK az egészet, biztosak voltak benne, hogy valami hasznos dologhoz jutnak... Pluszban. A kóla amerikás fílingje mellé. Persze, tudom: a vásárlás és fogyasztás rengeteg ember számára örömforrás, létforma (Homo conzumens idioticus), valódi értékeket és érzelmeket is pótoló (kényszer)tevékenység.

Mondom, az eredmény lehangoló. Mert az akció csábító csomagolása mögött szürke és kínos dolgok kerültek elõ. Például a fejhallgatós rádiót "nem ajánlotta" a kupakoslányka, mondván: "Budapestre van hangolva, itt nem sokat ér vele itt". De a fogyasztó nem akar csalódni, valamit akar a kupakjaiért, így nem adja fel:

- Telefonkártya van?

- Talán a jövõ hét elején...

- És pohárkészlet?

- Nálunk elfogyott, a másik bódéban még lehet...

- Falióra?

- Nem ajánlom, mert megbízhatatlan...

Középkorú hölgy reakciója a sok "nemre": " Akkor vegyünk, ami van!!!" Szóval tökmindegy, hogy mi az a haszontalanság, amire cseréli a kupakpontjait, csak legyen valami, ha már felhalmozta õket. Ezen kívül a gyûjtögetõk lelkében a vásárlással azonosult az egész, holott ahhoz semmi köze nincs.

A fenti táblázat Malatinszky Ákos (Dunaújváros) munkája.

A valódi vásárlás valamennyi ritusát meg lehetett figyelni: sorban állás, válogatás, alkudozás, fizetés... Így ez a funkciótlan, haszontalan, felesleges fogyasztásra buzdító akció a vásárlás illúziójának keltésével elégítette ki az arra hajlamos embereket. Értéket nyert az értéktelen, színes mûanyagkupak, nem azonnal röppent a mûanyagpalackkal együtt a kukába, hanem közbeiktatódott még egy állomás, a pontközpont... Ál-értékek, ál-vásárlás gerjesztette hulladékhegy. Ez, és nem több a hozadéka ennek az akciónak. De az amerikás fogyasztói kultúra is ebbõl gyökerezik, s erre sajnálatos módon vevõ a magyar társadalom. Gyötör a kíváncsiság, hogy egy szelektív hulladékgyûjtési program keretében kupakgyûjtögetõ, Földlakó-társaim befektetnének-e annyi energiát az általuk termelt szemét (pontosabban: másodnyersanyag) frakciónkénti szétválogatásába, mint amennyit gürcöltek a sok-sok liter lötty hazacipelésével, megivásával, kupakgyûjtögetéssel ("Már csak 16 pontot kell meginni a falióráért!!! Gyerünk, hajtsunk rá!!"), a deszkabódé elõtti ácsorgással, tolakodással...

Tényleg megéri? Tényleg értékteremtõ az akció? Egy vacak póló, ébresztõóra, pohár, telefonkártya valós használati értékének többszörösére nõhet a CC emblémája miatt?