Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

K U K A P O L I T I K A

Év: 
1997
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Rakics Róbert fõosztályvezetõ

Több száz képeslapot kapott Baja miniszter az ország polgáraitól, a HuMuSz kezdeményezésére. Szakmai érvek és nemzetközi tapasztalatok alapján kezdeményeztük az italos fémdobozok teljes piaci tiltását (vajon mit szól ehhez Seres?). A megtett intézkedésekrõl tájékoztatást kértünk, erre törvényes lehetõségünk van.

 

Hát megjött a válasz. Na, nem kapott minden állampolgár külön, csak egy nyúlfarknyi levél jött, három szervezetnek közösen. Jól lelettünk sajnálva megint.

 

 

A levél tartalma és a KTM hozzááláása miatt Bödecs Barnabás, a HuMuSz elnöke lemondott a Csomagolóanyag Termékdíj Bizottság tagságáról. Tudjuk, hogy nem könnyû szöveg, de mégis olvassák végig, nagyon tanulságos! Mit tennének a HuMuSz nevében?

 

 

Válasz a fém italosdobozokkal kapcsolatban

 

Hulladék Munkaszövetség Bödecs Barnabás, elnök

PANNON Szövetség Bálint Csaba, elnök

4-6-0 csoport Kochis Pál Zoltán, szervezõ

 

Tisztelt Uraim!

 

Mindhárman azonos kérdésekkel fordultak Miniszter Úrhoz, ezért engedjék meg, hogy azonos megfogalmazásban adjuk meg a választ is.

A fém italosdobozok használatának betiltására tesznek javaslatot és az eldobó csomagolások visszaszorítását kezdeményezik.

Mint bizonyára Önök elõtt is ismeretes, a Parlament törvényt alkotott az egyes termékek környezetvédelmi termékdíjára vonatkozóan, amely kimondja azt, hogy a környezetre terhelést jelentõ csomagolóeszközök után is meg kell fizetni a termékdíjat, a törvényben megfogalmazott esetekben.

E törvény, illetve a végrehajtására kiadott Korm.rendelet és miniszteri rendelet elõírásai nem teszik lehetõvé valamely csomagolóeszköz forgalmának korlátozását. Lehetõségünk arra nyílik, hogy a környezetet jobban szennyezõ vagy terhelõ csomagolóeszközöket nagyobb mértékû termékdíjjal sújtsuk, míg a kedvezõbbeket (ld. betétdíj) mentesítsük a díjfizetés alól. A díjak mértékét sem a KTM határozza meg, hanem a törvény szerint létrejött Tanácsadó Testület, amelynek tagjai között a civil szervezetek is képviseltetik magukat, Bödecs Barnabás részvételével.

A többutas rendszerek megmentése is a Bizottságon keresztül lehetséges, amennyiben a szavazásnál ilyen javaslat elfogadásra kerül. A többutas (betétdíjas) rendszerek jelentõsen nagyobb támogatottsága a termékdíj rendszeren belül és a környezetet jelentõsen terhelõ (mind anyagában, mind egyszeri felhasználása miatt) csomagolások erõteljesebb betétdíj-mértékének meghatározását Önöknek befolyásolni lehetõségük van. Fentiekben leírtakon túl a KTM a készülõ Hulladékgazdálkodási törvény és annak végrehajtására vonatkozó rendeletekben a csomagolás kérdéskört is rendezni kívánja. A tervezet egyeztetése során Önöknek lehetõsége nyílik az anyag véleményezésére, módosítására.

Kérem válaszom szíves elfogadását.