Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 9 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ugye, már újrapapírt használsz?

Év: 
2015
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Graczka Sylvia

Március 1. az Újrapapír Napja, amelyet a Humusz immár hagyományosan eseményekkel színesít – és közben jó gyakorlatokat oszt meg a nagyérdeművel.

Az idei eseményünk egy pályázattal indult, amelyet az ökoiskola címre pályázó iskoláknak írtunk ki. A legkomplexebb munkát a Szenczi Molnár Albert Református Általános Iskola nyújtotta be, amelynek eredményeként az Örökös Ökoiskola címmel rendelkező Budai Középiskola közösségi szolgálatosaival együtt a Humusz témanapot tartott a suliban. A közösségi szolgálatosok a dunaújvárosi papírfeldolgozóban tanultak a papír újrahasznosításról, és sok órán gyakorolták a „tanítást”. Több, mint 370 gyereket foglalkoztattunk 6 különböző programelemmel.

Ezenkívül online leckesorozatot állítottunk össze a változtatni akaróknak:

1. Lecke: A margót vedd kicsire a szövegszerkesztő programokban, és úgy nyomtass, ha muszáj. http://humusz.hu/margo
2. Lecke: Használd újra a papírt! – Írj/nyomtass mindkét oldalára, és ha van felesleg, ami nem kell, add tovább! http://humusz.hu/add_tovabb_a_papirt
3. Lecke: A papír nem csak irodai papír, rengeteg más tárgyat lehet belőle csinálni. Éljen a redesign! http://humusz.hu/talald_ki_ujra

A pályázatunkat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, valamint az Új Európa Alapítvány közös programja támogatta.