Bevezetés

Sok szakember véleménye, hogy hazánkban a szelektív gyûjtés általánosan kiépítettnek és jól mûködõnek mondható a hulladékfeldolgozás helyzetéhez képest. Ez azonnal kiderült, amint az elkülönítetten gyûjtött hulladékokat értékesíteni próbálták, ez szinte minden eddigi kísérletnél nehézségekbe ütközött.

Szelektív gyûjtés szervezésének keretében több lényeges feladatot kell elvégezni, de talán legfontosabb a gyûjtés sikerének, eredményességének és népszerûségének megalapozása. Ennek legfõbb eleme a lakosság alapos felkészítése, majd folyamatos tájékoztatása, és ezzel párhuzamosan a gyûjtésben résztvevõk anyagi érdekeltségének kialakítása.

A szelektív gyûjtés gyakorlati megvalósítására hazánkban három jellemzõ példa volt megfigyelhetõ. Közös vonásuk, hogy a hulladék válogatását már a keletezés helyszínén, a háztartásokban meg kell kezdeni, vagy el kell végezni. Különbség a háztartásokból kikerülõ összetevõk közös edényben történõ tárolásában és az elszállítás módjában van.

Az elsõ a járdaszéli gyûjtés (többkukás módszer), melynél a lakosság az elõre meghatározott hulladéktípusokat az e célra szolgáló rekeszbe, edénybe vagy zsákba gyûjti, amit gyûjtési naptár szerint megjelölt napon a ház elé kikészít. A másodnyersanyagok esetleges további válogatását a gyûjtõjármû személyzete vagy az erre a célra létrehozott üzem végzi. A jármû sok esetben speciálisan kialakított - osztott rakterû. Az érdekeltség megteremtése miatt a különválogatott, hasznosítható hulladék elszállításáért általában nem kell fizetni. Az újrahasznosításra alkalmatlan, maradék szemétként gyûjtött hulladék elszállítása a hagyományos módon, díjfizetés ellenében történik. Elõnye, hogy nem igényel különösebb lakossági felkészítést, szinte azonnal bevezethetõ illetve, hogy nagy tisztaságú a begyûjtött anyag. Hátránya, hogy ezt csak nagy munkaerõ-ráfordítással lehet elérni, illetve, hogy kedvezõtlen idõjárás esetén esetleg a kirakott hulladékot szétfújja a szél. A nagyobb mennyiségben rendszeresen keletkezõ papírt, komposztálható szerves hulladékot, esetleg mûanyagot szoktak járdaszéli módszerrel gyûjteni.

A másik, úgynevezett. konténerszigetes gyûjtés jellemzõje, hogy a település kitüntetett pontjain elhelyezett nagyméretû konténerekbe kell a szelektíven gyûjtött hulladékot behordani. A már említett gyûjtõpontok rendszerint áruházak, bevásárlóközpontok közelében vannak, amelyeket a lakosok mindenképpen kénytelenek felkeresni. Az edények állhatnak még nagyobb tereken, útkeresztezõdésekben, amelyek könnyen megközelíthetõk, esetleg közel esnek a lakóterületekhez. A gyûjtõedény a nap minden szakában a lakosság rendelkezésére áll, de ellenszolgáltatást nem kapnak a különválogatott hulladékért. A motivációt úgy lehet megteremteni, hogy a háztartás maradék hulladékának elszállítását mennyiségarányos díjfizetés ellenében végzik. Elõnye, hogy viszonylag kevés munkaráfordítást igényel. Hátránya, hogy csak olyan helyen vezethetõ be, ahol a lakosságot arra felkészítették. Ennek hiányában a válogatás nem lehet hatékony, a másodnyersanyag nem lehet tiszta. További hátrány, hogy a speciális kialakítású konténerek a legtöbb esetben az esztétikai szempontok figyelmen kívül hagyásával készülnek, rontják a település képét. A színekre válogatott üveggyûjtés jellemzõ módszere ez.

A harmadik, az állandóan mûködõ rendszer hulladékudvarokra támaszkodik. A hulladékudvar a település egy vagy több pontján kialakított, rendezett, bekerített telep, ahová a lakosság meghatározott hulladéktípusokat a nyitvatartási idõ alatt beszállíthat. A másodnyersanyagért esetleg valamilyen ellenszolgáltatást is kaphat (pénz, sorsjegy). A telepen a kihelyezett konténerek helyes használatát alkalmazott segíti. A hulladékudvarokban történõ gyûjtés a szelektív hulladékgyûjtés legegyszerûbb módja, ugyanakkor egy idõben a legtöbb hulladékfajta (papír, vas, fém, mûanyag, gumi, akkumulátor, egyéb veszélyes hulladék, stb.) ezzel a módszerrel gyûjthetõ. A rendszer hibája, hogy a hulladékudvarok sûrûségüktõl függõen sokszor távol eshetnek a bizonyos lakóterülettõl. Telepítésük a nem megfelelõen tájékoztatott lakosság ellenállásába ütközik, a hulladékudvar gyakran szeméttelepnek minõsül.

Végül az idõszakosan, kampányszerûen mûködõ rendszer azon a településeink körében alkalmazható, amelyek még nem rendelkeznek állandóan üzemelõ átvevõhellyel, de mégis tenni szeretnének valamit e probléma megoldása érdekében. Az egyre jobban terjedõ módszer lényege, hogy ideiglenesen mûködõ gyûjtõhelyet vagy gyûjtõhelyeket alakítanak ki az év meghatározott idõszakában. Ennek különösen a veszélyes hulladékalkotók begyûjtése terén van igen nagy jelentõsége, különösen akkor, ha ez egyfajta rendszerességgel ismétlõdik, és a lakosság számít az akció folytatására. A módszer elõnye, hogy nem igényel beruházást, s állandó létesítmények híján fenntartási költségekkel sem kell számolni, hátránya, hogy gondos elõkészítést, alapos meghirdetést igényel. Kampányszerûen gyûjtik a legtöbb veszélyes hulladékot.