Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem vagyunk mi piromániások

Év: 
1996
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Szilágyi László

Budapest szemetének 56%-át égetik el itt, évente 330 ezer tonnát. Bánhidy János fõmérnök szerint a fõváros belefulladna saját szemetébe, ha az égetõmû leállna. Dacára annak, hogy a budapesti lakosság idén már szemétdíjat fizet, a Fõvárosi Önkormányzat nem szavazta meg a 700 milliót a füstgáztisztítóra, mint ahogy a japán hitel is elúszott, mert Bokros miniszter "tudott jobb hitelkonstrukciót". A KKA-támogatás is odavan, nem is lenne elég semmire. Terített betli és dioxinok, furánok, sósav, pernye, nehézfémek.

A rákospalotai szemétégetõ

Az égetõmû 1982-ben épült és a madaraknak lett ajánlva. Az irodaépület elõtt drótkötélen röptetett acélmadarak húznak a kémény felé. Nagy felirat jelzi, hogy itt "hulladékhasznosítás" folyik, ugyanis a levegõszennyezés és a mérgezõ salak mellett elektromos energia és távfûtésben hasznosítható hõ is keletkezik.

Percenként érkeznek a FKFI kukáskocsijai az égetõbe. Egy rámpáról beborítják egy rettenetes szemétbunkerbe a fõváros polgárainak termékét. Innen egy markoló juttatja be a kazántérbe az anyagot, minden elõszelektálás nélkül. A hajdani cseh kazánokat 1989-ben már le is kellett cserélni, annyira romlott a hatásfokuk. Kb. 1000 fok C-os hõmérsekleten ég a szemét, a tökéletlen égést elõmelegített levegõvel segítik, amit a bunkerból szivatnak. Legalább nincs olyan büdös. Mire a kazán aljára ér a jobbsorsra érdemes szemét, addigra jórészt salakká alakul.

 

Az elégetett szemét mennyisége

 

Az elégetett szemét mennyisége

Régen kivonták a vasat a salakból, de már nem kell a MÉH-nek, így megy az is a többivel Dunakeszire, a kommunális(!) hulladéklerakóra. "Nem veszélyes hulladék az?"-kérdezem. "Jogilag nem" - mondta tétován a fõmérnök úr - "csak effektíve". Már készül a Dunakeszi II., ahol az egyik kazettába teszik majd az évi 110 ezer tonna salakot és pernyét, méghozzá ez utóbbit cementesen megkötve, kockákba formázva. Lesz ott mûanyagfólia, szivárgáselhárítás, gázhasznosítás meg minden.

 

Áram és fûtés a szemétbõl

 

Áram és fûtés a szemétbõl

Pernyeválasztás most is folyik, magasabb mint 90%-os hatásfokkal. Ez igen fontos, mert a káros dioxinok és nehézfémek elsõsorban a szilárd részecskékhez kötõdnek. Az égetõmû által kibocsátott szennyezõanyagok átlagait külön táblázatban foglaltuk össze. Most 1996 elején már tudják a '93 II. félévi bírságuk összegét (...), ez 1.5 millió Ft. Persze fellebbeztek és átpasszolták a fõvároshoz, fizesse az önkormányzat.

A szemétben sok az energia. Ezzel eddig mi is egyetértünk. A rákospalotai mû 100 ezer ember villanyát és 25 ezer ember fûtését termeli (ld. a grafikont), de ennek nagy környezeti ára van. Sokkal gazdaságosabb lenne anyagában újrahasznosítani az egyes hulladékfrakciókat. Ezzel nagyjából Bánhidy Úr is egyetértett, bár számos árnyoldalát felvillantotta a szelektív gyûjtéseknek és újrahasznosítási kísérleteknek. Bármikor kész konstruktív és higgadt vitára, kellõen felkészült és tájékozott hozzá. "Nem vagyunk piromániásak", mondta, "nem akarunk minden áron égetni, de Budapest jelenlegi helyzetében nincs más mód".

 

Az égetõmû kibocsájtása

 

A Budapesti hulladék összetétele

13oldal.html!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

DIOXINOK ÉS FURÁNOK: szerves kloridok, kb. 200 féle van belõlük. A Természetben nem fordulnak elõ, s az iparban sem szándékolt a keletkezésük. Ha a táplálékláncon keresztül vagy a légzés utján bejutnak a szervezetbe, olyan súlyos egészségkárosodásokat okozhatnak, mint a rák, a csecsemõmirigy-sorvadás és az immunotoxicitás, valamint gátolhatják a nemi szervek mûködését is. Legnagyobb forrásai a szemétégetõk és a papírgyártás.

" A HULLADÉKÉGETÉS a legnagyobb egyedi dioxinforrás a kanadai környezet számára. A svéd hulladékégetõk a felelõsek az ország összes dioxinkibocsájtásának feléért, s a balti-tengeri halak és az anyatej dioxintartalma messze meghaladja az elfogatható mértéket. Németorszában és Dániában az égetõmûvektõl az uralkodó szélirányban élõ gyerekek és állatok között abnormálisan magas számban fordulnak elõ születési rendelleneségek.

 

Th Rhan: Garbage Incineration