Helyi termelő is elláthatja a menzát

Az Országgyűlés elfogadta a közbeszerzési törvény módosítását - amely augusztus 1-től hatályos. A jövő hónap elejétől a termelőtől akár közvetlenül a menzára is kerülhet áru.

A közbeszerzési törvényt többek között azért módosították, mert korábban a bonyolult eljárási rend és jogalkalmazás miatt a kistermelők, a mikro-, kis- és középvállalkozások nagyobb társaiknál nehezebben tudtak indulni a közbeszerzési eljárásokon.

Az új jogszabály viszont lehetővé teszi, hogy a közétkeztetést végző intézmények - például a bölcsődék, az óvodák, az iskolák, a különféle helyi hivatalok, egészségügyi intézmények - közbeszerzési eljárás nélkül, közvetlenül a helyi termelőtől vásárolják meg a nyers húst, a zöldséget, gyümölcsöt, tejet és tejterméket, mézet, tojást és gabonát.

A kereskedelmi lánc lerövidítésével a helyi termelők piacra jutási esélyei növekednek. A helyi beszerzés lehetőségével várhatóan kevesebb terményt, főzési alapanyagot utaztatnak majd közúton. Így előreláthatólag a közlekedési eredetű légszennyezés és az üzemanyag-használat is csökkenthető. A lánckereskedelem kiiktatásával pedig - állítják a szakértők -, a közvetlen beszállítással összekapcsolódnak a helyi élelmiszer-előállító, feldolgozó és értékesítő vállalkozások, valamint a helyi közétkeztető intézmények.

 

A cikk az fn.hu hírportálon jelent meg, a következő webcímen:

http://www.fn.hu/belfold/20100723/helyi_termelo_is_ellathatja/