Tordas

Gyereknap Tordason

Nullahulladék hír: 
0
Fényképes beszámoló a tordasi gyereknapról

gyereknapMagyarországon 1931 óta ünneplik meg a Gyermeknapot, régebben napokat, május utolsó vasárnapján. Hagyományteremtő szándékkal 2010-tőlTordas Önkormányzata a Művelődési Házzal közösen is megrendezte a helyi rendezvényt, amin a HuMuSz hulladékcsökkentő játékai is helet kaptak. A helyi civil szervezet a Zöld Hangyák segítségével minden gyerek részt vehetett egy kis játékos környezetvédelemben is.

Tíz órától az iskola aulájában szorgoskodtak a makettezők, festették a különféle figurákat, ragasztották a repülőket. Az érdeklődők a fortélyokat Papp Györgytől, a vendég Kápolnásnyéki Makettezők Baráti Körének vezetőjétől sajátíthatták el. Mellettük Tar Csaba nemzetközi mesterjelölt sakkozó tartott kötetlen sakkelméleti foglalkozást. Játék közben több tehetséges gyermekre is felfigyelt, különösen egy tordasi kislányra. Read more about Gyereknap Tordason

Nullahulladék mintatelepülések: 
Nullahulladék tematika: 

Javaslatok Tordas Nulla Hulladék tervéhez

Nullahulladék hír: 
0
December 14-én Tordason is Nulla Hulladék tervet fogadtak el
Tordason 2010. december 14-én az önkormányzati testületi ülésen dr. Munkácsy Béla és Sáfián Fanni javaslatcsomagot terjesztettek elő a település Nulla Hulladék tervezéshez. A testület határozatban rögzítette, hogy a Nulla Hulladék terv elemeit beépítik a gazdasági tervbe és anyagi lehetőségeikhez mérten megvalósítják. A javaslatcsomagot a Humusz Szövetség megbízásából Sáfián Fanni, az előzetes felmérő ívet pedig Szilika-Iván Emőke készítette.
Nullahulladék mintatelepülések: 
Nullahulladék tematika: 

Zöld Hangyák Blog

Nullahulladék hír: 
0
A tordasi Zöld Hangyák blogjáról
A tordasi Zöld Hangyák civil szervezet fontos mérföldkőhöz érkezett azzal, hogy létrehozták saját blogjukat, aminek segítségével még több emberhez tudják eljuttatni üzenetüket.

hangyakSáfián Fanninak a Zöld Hangyák koordinátorának köszönhetően máris számos eseményről olvashat az ide látogató, nem is beszélve az ezeket bemutató vidám fotók hadáról és érdekes cikkekről.

Látogasd meg te is a folyamatosan frissülő blogot itt:

http://zoldhangyak.blogspot.com/ Read more about Zöld Hangyák Blog

Nullahulladék mintatelepülések: 

Tiszta Forrás Tábor

Nullahulladék hír: 
0
Tiszta Forrás Tábor képei

tabor4A nyáron megrendezett Tiszta Forrás Táborba a Zöld Hangyák civiljeinek segítségével jutott el a Nulla Hulladék üzenete. Nézd meg te is az erről készült vidám képeket! :)

Nullahulladék mintatelepülések: 

Hangya Napok

Nullahulladék hír: 
0
Képek a tordasi Hangya Napokról
A tordasi Hangya Napok keretében a helyi Zöld Hangyák civil szervezet juttatta el a Nulla Hulladék játékokat és információs füzeteket az eseményre ellátogatókhoz.
Nullahulladék mintatelepülések: 

Tordasi Majális

Nullahulladék hír: 
0
Tordasi Majális a Zöld Hangyák szervezésében.
A Zöld Hangyák informális csoportja 2010-ben alakult segítőkész tordasi lakosokból, hogy a Nulla Hulladék és egyéb környezetvédelmi programok és akciók lebonyolításában vegyenek részt. A tagok közül többen már ez előtt, 2009-ben is segítettek a lakossági kérdőívezésben Tordason.
Nullahulladék mintatelepülések: 
Nullahulladék tematika: 

Nulla Hulladék felmérés Tordason

Nullahulladék hír: 
0
A településen végzett kérdőíves felmérés értékelése - Sáfián Fanni írása
Tordason 51 helyi lakost kerestünk fel, hogy megismerjük környezeti problémákkal és hulladék-gazdálkodással kapcsolatos véleményüket. A kérdőívezés nem reprezentatív, de arra kivállóan alkalmas, hogy egy általános képet kapjunk a tordasi hulladékos helyzetről és a lakosok hozzáállásáról, amely fontos segítség a Nulla Hulladék terv kidolgozásához.
A hulladékprobléma okai
Nullahulladék célcsoportok: 
Nullahulladék mintatelepülések: 
Nullahulladék tematika: 

Tordas

Nullahulladék hír: 
0
Tordas Nulla Hulladék mintatelepülés leírása.
A megközelítően kétezer fő lakosú település Fejér megye keleti részén, a Szent László patak mellett fekszik, mindössze harminc kilométerre a fővárostól. Tordas egyike hazánk Leader falvainak.

Az kiemelkedően aktív, helyiek egy csoportja a Zöld Hangyák vállalkoztak arra, hogy a városban a HuMuSz segítségével Nulla Hulladék programot valósítanak meg. A Zöld Hangyák informális csoportja 2010-ben alakult meg, hogy környezetvédelmi programok és akciók lebonyolításában vegyenek részt. A tagok közül többen már ez előtt, 2009-ben is együttműködtek különböző programok megvalósításában.

május 1 Read more about Tordas

Nullahulladék mintatelepülések: