Csere-bere piac és jegyzetbörze Szegeden

Két szegedi kollégiumban könyv- és jegyeztbörzét szerveztek a TITOK Klub tagjai. A rendezvény célja az volt, hogy a használt könyvek, jegyzetek ne a kukában, s még csak ne is a szelektív gyűjtőben végezzék, hanem megtalálják új tulajdonosukat, akiknek éppen ezekre van szükségük. Így kevesebb hulladék keletkezik, s közben még sok más értelmes emberrel is találkozhatunk, szóba elegyedhetünk. Az alábbi cikkben a szervezők számolnak be az eseményről.

 

A Szegedi Tudományegyetemen korábban a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezett hasonló cserebere programot. Idén a TITOK Klub (Tevékeny Ifjak a Természet Oltalmáért és a Közösségért) kezdeményezésének és szervezésének eredményeképpen jött létre a csereber és jegyzetbörze, a Lelkészség pedig együttműködő partnerként vett részt a megvalósításában.

A cserebere börzék lényege: hozz magaddal olyan mindennapi tárgyakat, amelyek feleslegessé váltak! Ne dobd ki ezeket! Nálunk elcserélheted olyan tárgyakra, amikre szükséged van! Ugyanakkor lehet „csak úgy” hozni is, és ha valakinek valami nagyon megtetszik és hasznosnak találja, el is viheti, amennyiben megadja e-mail címét és/vagy ígéretet tesz arra, hogy az általa választott tárgy nem fog a kukában kikötni.

 

Nulla Hulladék Hálózati tagként és egyetemi zöld körként is célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hulladékcsökkentésre, amelynek egyik vidám és egyszerű módja a cserebere. A csereberék során tárgyakat cserélünk, ezért egy-egy ilyen börze során nyugodtan otthon hagyhatjuk a pénztárcánkat.

Egy-egy ilyen rendezvény összehozza az embereket és egy kicsit hétköznapi, átélhető közelségbe hozza a környezetvédelmet. A rendezvény alkalmat ad arra, hogy új emberek csatlakozhassanak a Klubhoz, amelyről ilyenkor személyesen és első kézből juthatnak információhoz. Ezenkívül jó érzés adni és kapni is. A börzék után megmaradó tárgyak egy része rászorulókhoz került, vagy könyvtárakba, anyaotthonba. Ezt a résztvevőkkel is tudattuk, s ez szintén hozzájárult a „hasznos vagyok” érzéshez, ami remek dolog.

 

 

A szervezésről

  • Mindenképpen szükséges egy induló készlet, amelyből cserélgethetnek az emberek. Ezt több módon lehet beszerezni, mi a tagjaink és az együttműködők révén közösen hoztuk össze az alapkészletet.

  • Helyszínnek a frekventált, központi egyetemi épületet választottuk.

  • A cserebörze egy alkalommal 8 órán át tartott, jegyzetbörzét kétszer szerveztünk, 4-4 órás rendezvény keretében.

  • Plakátot készítettünk, Facebookon és IWIW-en hirdettük meg az eseményt. Saját honlapunkon és az együttműködő partnerek honlapjain is hirdettük a programot. Levelezőlistákon is terjesztettük.

  • A cserebere piacnál a megmaradt ruhákat a Katolikus Egyetemi Lelkészség a Karitász szervezetnek adományozta. A könyv- és jegyzetbörzéből kimaradt könyvek az Újszegedi Társas Körhöz kerültek, akik egy anyaotthonnak ajánlották fel. A jegyzetek a kollégiumok könyvtáránál maradtak támogatásként. A többi tárgy megmaradt induló készletnek az esetleges következő akcióhoz.

  • Minkét eseményen csak a plakátok nyomtatása és a szervezéshez szükséges telefonálgatás került pénzbe, összesen pár ezer forintról van szó.

  • A cserebere piac leszervezéséhez 2 hét alatt összesen kb. 8 órányi szabadidőre volt szükség, a jegyzetbörze megszervezése 4 hét alatt hetente kb. 3 órát vett igénybe.

 

 

Eredmények

  • Sok tárgyat megmentettünk attól, hogy lerakóra, égetőbe kerüljön. Ehelyett új gazdára leletek és így folytathatják életüket, a beléjük rakott anyag- és energia még egy jó darabig nem vész kárba.

  • Pozitív visszajelzéseket kaptunk a résztvevőktől. Többen érdeklődtek, hogy mikor lesz börze legközelebb. Az érdeklődők e-mail címeit begyűjtöttük a további együttműködés reményében.

 

Tapasztalatok, tanácsok

  • Jó reklám a megfelelő időben minél több helyen. Bizonyos faliújságokra oda kell figyelni, mert még védett helyen is előfordulhat, hogy leszedik vagy lefedik a plakátot, még a program kezdete előtt, ezért nem szabad túl korán kihelyezni a plakátokat. Túl későn pedig meg már ugye nem érdemes.... A sűrűbben plakátozott helyeken pár nappal a rendezvény előtt, a normál helyeken egy héttel a rendezvény előtt tettük ki a plakátjainkat.

  • Az internetes felületek hasznosak, annyi irányba kell terjeszteni az adott környezetben, amennyiben csak lehet, mert előzetesen sokan érdeklődnek ugyan, de végül kevesebben jönnek el, viszont kell egy kb. 20 fős résztvevői kör ahhoz, hogy a tárgyak cseréje is érdekes legyen és a közösségi érzés is alakuljon.

  • Pontos szervezésre van szükség, avagy „rend a lelke mindennek”.

  • Fontos a jó, érthető kommunikáció, a megfelelő tájékoztatás és információáramlás a helyszínekkel és társszervezetekkel.