Nulla Hulladék Konferencia - az üzleti szféra részére

A november 2-4 között zajló budapesti konferencián nemzetközi és hazai előadók mutatják be jó gyakorlataikat, ismertetik a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét és megoldási javaslatokat nyújtanak; üzemlátogatásokkal egybekötve. 

 

A Nulla Hulladék nem csak utópia, hanem világszerte valóság. A koncepció azt célozza, hogy ne csak kezeljük a hulladékot, de csökkentsük mennyiségét megelőzéssel, felelős nyersanyag- és energiagazdálkodással. Ennek megvalósításához pedig mindannyian hozzájárulhatunk. Ezt bizonyítják azok az esettanulmányok is, amelyek a Zero Waste Europe (ZWE) nemzetközi hálózatának honlapján elérhetőek (angol nyelven). A Humusz Szövetség és a ZWE közös szervezésében az érdeklődőknek most lehetőségük nyílik Budapesten első kézből meghallgatni a sikertörténeteket.

 

A Humusz első Nulla Hulladék Találkozója 2012-ben volt a Velencei-tónál, ahol a hazai civil szervezetek tanulhattak többet a koncepcióról, amely újfajta szemléletként jelent meg a hulladékgazdálkodásban. A konferenciával egy időben a II. Országos Nulla Hulladék Találkozón folytatjuk a téma körüljárását civil oldalról.

 

A november 2-4. között zajló konferencián nemcsak külföldi előadók jó gyakorlatai hangzanak el, de a résztvevőknek hazai példákat is bemutatunk üzemlátogatások során. A szekciókban mindenki a saját szakmájának megfelelő, gyakorlati tudást szerezheti meg. Nagy szeretettel várjuk vállalatok, önkormányzatok és a civil szektor képviselőit, de a pedagógusokat is.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

A rendezvényre való nagy érdeklődés miatt további jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni. Amennyiben szeretne a várólistára kerülni, úgy jelentkezzen Bogdán Juditnál a [email protected] e-mail címen. Megértését köszönjük!

 

2015. november 2., hétfő
Helyszín: Közép-európai Egyetem Auditórium (1051 Budapest, Nádor u. 9.)

9:00-9:30 Regisztráció
9:30-10:00

Megnyitó

10:00-10:30

Helyi önkormányzatok álláspontja a hulladékos hierarchián történő feljebb jutásról

Schmidt Jenő, elnök

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 

10:30-11:00

A Zero Waste Europe hálózata

Joan Marc Simon, ügyvezető igazgató

Zero Waste Europe

11:00-11:30 Szünet
11:30-12:00

A hulladékgazdálkodás alapjogi dilemmái az ombudsman gyakorlatában

dr. Garaguly István, jogi referens

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

12:00-12:30

Az Országos Megelőzési Program

Nemes Mariann, fejlesztéskoordinációs referens

Földművelésügyi Minisztérium - Környezetfejlesztési Főosztály

12:30-13:00

Hazai és EU-s hulladékos jogszabályok

Dr. Kiss Csaba, Jogász

Környezeti Management és Jog Egyesület

13:00-14:00 Ebéd
14:00-14:30

Hulladékos újdonságok az EU-ban

Piotr Barczak, hulladékos szakreferens

European Environmental Bureau

14:30-15:00

Civilek hogyan járulnak hozzá a Nulla Hulladék megvalósításához

Graczka Sylvia, elnök

Humusz Szövetség

15:00-15:30

Contarina. Egy sikeres integrált hulladékgazdálkodási rendszer

Marco Mattiello, nemzetközi kapcsolatok referense

Contarina S.p.A

15:30-15:45

Európa a polgárokért program

Fábián-Hajek Péter, projektfelelős

Európai Bizottság, EACEA

15:45-16:00 szünet
16:00-18:00

Trashed c. film vetítése (angol nyelven magyar felirattal)

Beszélgetés a film után

 Az első napon szinkrontolmácsolás lesz angolról magyarra, illetve magyar nyelvről angolra.

 

November 3., kedd
Helyszín: Közép-európai Egyetem, külön termek szervezés alatt, illetve plenáris az Auditóriumban (1051 Budapest, Nádor u. 9.)

 

A szekciókban kifejezetten célcsoportokra bontva mutatunk be jó gyakorlatokat, aktualitásokat és lehetőségeket nulla hulladék témakörében. A szekciók délutáni programjában workshopok lesznek, melynek célja egy közös ötletelés a nulla hulladék jelenével és jövőjével kapcsolatban. Az eredményeket ezután közösen mutatják be az egyes szekciók résztvevői a plenárison.

Terem (szervezés alatt) 3
9:00-9:30 Regisztráció
9:30-10:00 Nulla hulladék a vállalatok életében
Bogdán Judit, szolgáltatási menedzser
Humusz Szövetség
10:00-10:30

Vállalati erőforrások az anyagi támogatásokon túl
Dr. Molnár Klára, igazgató
Magyar Adományozói Fórum

10:30-11:00 szünet
11:00-11:30 A szelektíven is túl, avagy a Telekom fenntarthatósági tevékenységei
Dr. Horváth Levente, fenntarthatósági szakértő
Magyar Telekom
11:30-12:00 Ericsson: Úton az e-szemét és az ökolábnyom minimalizálása felé
Jakab Roland, ügyvezető igazgató
Ericsson Magyarország
12:00-13:00 ebéd
13:00-15:00 Hogyan tovább?
Workshop és kötetlen beszélgetés
15:00-15:30 szünet
15:30-16:30 Plenáris (workshop eredményeinek bemutatása)

 

November 4., szerda

Buszos üzemlátogatások:

8:00 Találkozási pont a Felvonulási téren
9:00-11:00 Körbevezetés: Ökörtelek-völgyi Hulladékkezelő
12:00-12:30 ebéd
13:00-15:00 Körbevezetés: Dreher Sörgyár

 

A konferencia meghívóját letölthető változatban itt találják.

 

Partnerek/Partners:

CEUZero Waste EuropeTelepülési Önkormányzatok Országos SzövetségeMAF

 

A konferencia első napját, a második nap önkormányzati és nemzetközi szekcióját, valamint a harmadik nap üzemlátogatásait a Európai Unió "Európa a polgárokért" programja támogatja. Projekt nyilvántartási száma: 558542-CITIZ-1-2014-2-NL-CITIZ-NT. / The first day, second day's municipality and international section and third day's study trips of the conference are funded by the Europe for Citizens Programme of the EU. Project number: 558542-CITIZ-1-2014-2-NL-CITIZ-NT.

EU finanszírozottEU finanszírozott

 

A konferencia második napjának egyetemi hallgatóknak és civil szervezeteknek szóló szekcióit a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja. Projekt azonosító kód: NCTA-2014-8346-E. / The sections for university students and civil organizations of the conference's second day are funded by the EEA/Norway Grants. Project number: NCTA-2014-8346-E.

norvégcivilalap.hu

A konferencia második napjának pedagógusok számára szóló szekcióját és a délutáni információs napokat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, amelynek megvalósítását a Svájci Szövetségi Tanács Hozzájárulása és a Magyar Állam társfinanszírozása támogatja.

SH/4/5Svájci hozzájárulás  Széchenyi programiroda