Nulla Hulladék Konferencia - önkormányzatok részére

A november 2-4 között zajló budapesti konferencián nemzetközi és hazai előadók mutatják be jó gyakorlataikat, ismertetik a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét és megoldási javaslatokat nyújtanak; üzemlátogatásokkal egybekötve. 

 

A Nulla Hulladék nem csak utópia, hanem világszerte valóság. A koncepció azt célozza, hogy ne csak kezeljük a hulladékot, de csökkentsük mennyiségét megelőzéssel, felelős nyersanyag- és energiagazdálkodással. Ennek megvalósításához pedig mindannyian hozzájárulhatunk. Ezt bizonyítják azok az esettanulmányok is, amelyek a Zero Waste Europe (ZWE) nemzetközi hálózatának honlapján elérhetőek (angol nyelven).

A Humusz Szövetség, Alsónémedi Önkormányzata és a Zero Waste Europe a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) szakmai támogatásával ezen a konferencián bemutatja, hogy nemzetközi, országos, települési, intézményi, közösségi és egyéni szinten is vannak jó bevált, használható módszerek a mindennapi hulladékcsökkentésre. Ezt követően pedig együtt keressük a válaszokat arra, hogyan lenne érdemes továbbhaladni a nulla hulladék útján.

Miért hasznos Önnek mint önkormányzati szakembernek a konferencia?

•    Nulla hulladék = anyagtakarékosság = költségmegtakarítás. A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás tekintetében a hulladékcsökkentés költségmegtakarítást eredményez.
•    A nulla hulladék koncepció segítségével a lerakás csökkenthető, a szelektíven gyűjtött hulladék aránya növelhető. Hozzájárulhat a helyi gazdaság fellendítéséhez, a foglalkoztatottság növeléséhez.
•    A lakossági szemléletformálásra mutatunk példákat, amelyek révén a rendelkezésre álló technológia sokkal hatékonyabban kihasználható (pl. szelektív gyűjtés).
•    Módszerek a lakosság aktivizálására, bevonására, hiszen a hulladékproblémát együtt kell megoldanunk.
•    Kapcsolatépítés más hazai és külföldi önkormányzati szakemberekkel.
•    Hálózatosodás: a Nulla Hulladék Karta bemutatása. A Karta rövid és hosszú távú céljai, forrásteremtési lehetőségek.

A rendezvényre való nagy érdeklődés miatt további jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni. Amennyiben szeretne a várólistára kerülni, úgy jelentkezzen Urbán Csillánál a [email protected] e-mail címen. Megértésüket köszönjük!

 

2015. november 2., hétfő
Helyszín: Közép-európai Egyetem Auditórium (1051 Budapest, Nádor u. 9.)

9:00-9:30Regisztráció
9:30-10:00

Megnyitó

10:00-10:30

Helyi önkormányzatok álláspontja a hulladékos hierarchián történő feljebb jutásról

Schmidt Jenő, elnök

Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 

10:30-11:00

A Zero Waste Europe hálózata

Joan Marc Simon, ügyvezető igazgató

Zero Waste Europe

11:00-11:30Szünet
11:30-12:00

A hulladékgazdálkodás alapjogi dilemmái az ombudsman gyakorlatában

dr. Garaguly István, jogi referens

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

12:00-12:30

Az Országos Megelőzési Program

Nemes Mariann, fejlesztéskoordinációs referens

Földművelésügyi Minisztérium - Környezetfejlesztési Főosztály

12:30-13:00

Hazai és EU-s hulladékos jogszabályok

Dr. Kiss Csaba, jogász

Környezeti Management és Jog Egyesület

13:00-14:00Ebéd
14:00-14:30

Hulladékos újdonságok az EU-ban

Piotr Barczak, hulladékos szakreferens

European Environmental Bureau

14:30-15:00

Civilek hogyan járulnak hozzá a Nulla Hulladék megvalósításához

Graczka Sylvia, elnök

Humusz Szövetség

15:00-15:30

Contarina. Egy sikeres integrált hulladékgazdálkodási rendszer

Marco Mattiello, nemzetközi kapcsolatok referense

Contarina S.p.A

15:30-15:45

Európa a polgárokért program

Fábián-Hajek Péter, projektfelelős

Európai Bizottság, EACEA

15:45-16:00

szünet

16:00-18:00

Trashed c. film vetítése (angol nyelven magyar felirattal)

Beszélgetés a film után

 Az első napon szinkrontolmácsolás lesz angolról magyarra, illetve magyar nyelvről angolra.

 

November 3., kedd
Helyszín: Közép-európai Egyetem, külön termek szervezés alatt, illetve plenáris az Auditóriumban (1051 Budapest, Nádor u. 9.)

 

A szekciókban kifejezetten célcsoportokra bontva mutatunk be jó gyakorlatokat, aktualitásokat és lehetőségeket nulla hulladék témakörében. A szekciók délutáni programjában workshopok lesznek, melynek célja egy közös ötletelés a nulla hulladék jelenével és jövőjével kapcsolatban. Az eredményeket ezután közösen mutatják be az egyes szekciók résztvevői a plenárison.

Terem (szervezés alatt)1
9:00-9:30Regisztráció
9:30-10:00Újrahasználati központok lehetőségei Magyarországon
Dietrich Balázs, projektkoordinátor
Humusz Szövetség
10:00-10:30Aktualitások az önkormányzatok terén
Zagyva Gabriella,
környezetvédelmi és pályázati referens
Alsónémedi Polgármesteri Hivatal
10:30-11:00szünet
11:00-11:30Jó gyakorlat: Nulla Hulladékos Önkormányzatok Romániában
Elena Rastei, társalapító
Zero Waste Romania
11:30-12:00A Nulla Hulladékos Települések Hálózatának bemutatása
Graczka Sylvia, elnök
Humusz Szövetség
12:00-13:00ebéd
13:00-15:00

Hogyan tovább? Workshop

(önkormányzati képviselők részére magyarul)

15:00-15:30szünet
15:30-16:30Plenáris (workshop eredményeinek bemutatása)

Zagyva Gabriella előadásában ki fog térni a települési önkormányzatok hulladékcsökkentési lehetőségeire, aktualisásaira. Ebből kifolyólag szeretnénk felkérni, hogy az önkormányzatok környezetvédelmi referense, vagy a témában kompetens munkatársa töltse ki az alábbi kérdőívet, mely két részből áll. Lehetőség van a problémák és a jó tapasztalatok kifejtésére, illetve lehetőség van egy felelet-választós kérdőív kitöltésére, melyben megpróbálunk segítséget adni a téma átgondolására. A kérdőív anonim. Segítségét előre is köszönjük!

 

November 4., szerda

Buszos üzemlátogatások:

8:00Találkozási pont a Felvonulási téren
9:00-11:00Körbevezetés: Ökörtelek-völgyi Hulladékkezelő
12:00-12:30ebéd
13:00-15:00Körbevezetés: Dreher Sörgyár

 A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

 

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, hogy 2015. október 29-én 15 óráig regisztráljon ezen a felületen.

A rendezvényre való nagy érdeklődés miatt további jelentkezéseket nem áll módunkban fogadni. Megértésüket köszönjük!

A konferencia meghívóját letölthető változatban itt találják.

 

Partnerek/Partners:

CEUZero Waste EuropeTelepülési Önkormányzatok Országos SzövetségeMAF

 

A konferencia első napját, a második nap önkormányzati és nemzetközi szekcióját, valamint a harmadik nap üzemlátogatásait a Európai Unió "Európa a polgárokért" programja támogatja. Projekt nyilvántartási száma: 558542-CITIZ-1-2014-2-NL-CITIZ-NT. / The first day, second day's municipality and international section and third day's study trips of the conference are funded by the Europe for Citizens Programme of the EU. Project number: 558542-CITIZ-1-2014-2-NL-CITIZ-NT.

EU finanszírozottEU finanszírozott

 

A konferencia második napjának egyetemi hallgatóknak és civil szervezeteknek szóló szekcióit a Norvég Civil Támogatási Alap támogatja. Projekt azonosító kód: NCTA-2014-8346-E. / The sections for university students and civil organizations of the conference's second day are funded by the EEA/Norway Grants. Project number: NCTA-2014-8346-E.

norvégcivilalap.hu

A konferencia második napjának pedagógusok számára szóló szekcióját és a délutáni információs napokat az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, amelynek megvalósítását a Svájci Szövetségi Tanács Hozzájárulása és a Magyar Állam társfinanszírozása támogatja.

SH/4/5Svájci hozzájárulás  Széchenyi programiroda