Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Száz évig szennyez a brit atomtemető

  • 2008. július 14.
  • humusz
Száz éven belül biztosan nem szûnik meg a nukleáris szennyezõdés az északnyugat-angliai Sellafieldnél, a legnagyobb brit atomipari létesítmény környékén - állapította meg a brit törvényhozás alsóházának államháztartási bizottsága.

 

A hatalmas tengerparti telephelyen épült a Calder Hall, a második kommerciális atomerőmű a világon, amelyet 47 évi üzemelés után 2003-ban leállítottak, egy kiégett fűtőelemeket feldolgozó üzem azonban jelenleg is működik. 2020-ig ezt is bezárják, a létesítmény lebontása és a környezeti helyreállítási munkálatok azonban még évtizedekig eltarthatnak, a nukleáris szennyeződés pedig a jelentés szerint 2120-ig megmarad a környéken. Az alsóházi bizottság a felszámolás és a kármentesítés költségeit 73 milliárd fontra (21 ezer milliárd forint) becsüli - számolt be a BBC.

Sellafield régóta hírhedt a nukleárishulladék-feldolgozóban időről időre bekövetkező incidensekről. Az üzemben történt például ötven éve az addigi legsúlyosabb nyugat-európai nukleáris baleset: 1957. október 7-én tűz ütött ki az egyik plutóniumtermelő reaktorban, radioaktív anyagok jutottak a levegőbe és elszennyeződött 500 négyzetkilométernyi területet. Évekkel később egy hivatalos jelentés megállapította, hogy legalább húszan a baleset által előidézett rákos megbetegedésekben haltak meg.

Legutóbb 2005-ben történt nagyobb baleset, akkor legalább 80 ezer liter sugárzó sav folyt ki egy sérült vezetékből, és a szivárgást hónapokig észre sem vették. Az üzem ráadásul szakértők szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelent a több mint 100 tonna felhalmozott plutónium miatt, amely 17 ezer olyan atombomba elkészítéséhez elegendő, amilyen 1945-ben romba döntötte Nagaszakit.

 

 

Forrás: Greenfo / MTI