Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sikeres ételmaradék-komposztálási kísérlet Angliában

  • 2008. szeptember 24.
  • humusz
A brit kormány támogatásával végzett kísérleti program során arra kérték a lakókat, hogy különítsék el a szeméttõl az ételmaradékot. A maradék aztán komposztálóba került, ahelyett, hogy a szeméttelepek halmait növelte volna.

 

A Waste & Resources Action Programme (WRAP) bő egy éves kísérletében részvevő 19 angol önkormányzat 94 ezer háztartásában összesen 4272 tonna élelmiszerhulladékot gyűjtöttek össze. Azzal, hogy ez a mennyiség nem került a szeméttelepekre, a WRAP számításai szerint 1967 tonna széndioxid-terheléstől kímélték meg az atmoszférát.

A kísérlet ideje alatt átlagosan 0,3-2,2 kilónyi ételmaradékot gyűjtöttek össze háztartásonként - jellemzően a begyűjtés módjától függően. Bár akik nem vettek részt a kísérletben (az átlagos részvételi arány 70% feletti volt) gyakran hangoztatták, hogy háztartásukban nem keletkezik annyi ételmaradék, amiért megérné a hercehurca, a WRAP korábbi felméréséből kiderül, hogy még azok a háztartások is hetente átlag 2,9 kg ételhulladékot termelnek, amelyek úgy gondolják, náluk ilyesmi nincs is.

A WRAP szerint az eredmény bátorító, hiszen a résztvevők nem riadtak vissza a pluszmunkától, amit az ételmaradék elkülönítése jelentett, a különleges gyűjtőedényeknek előzetesen tulajdonított szag sem tántorította el őket, s többségük elégedett volt a szolgáltatással. Sőt, több érintett önkormányzat jelezte, több háztartásra is kiterjeszti a programot.

A WRAP részletes jelentése innen tölthető le >>>

 

 

Forrás: MTI, WRAP- Tudatos Vásárló