Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Régi gondok, új összefogások

  • 2009. október 07.
  • szerk
Szerző: 
Perneczky László
Jókora csúszással, augusztus legvégén döntött a bizottság a 2009 májusában beadott illegális lerakós pályázatokról. A pályázatok tanulsága szerint a gondok változatlanok, viszont új, reménykeltő összefogásokról is beszámolhatunk.
A „változatlan gondok” kifejezéssel nem csak a szemetelésre, az úton-útfélen elhagyott hulladékok krónikus problémájára utalok. Ide tartozik az a jelenség is, hogy az alapjában 2009-re vonatkozó Tiszta Magyarországért pályázatokat csak májusban írták ki. Aztán a KÖVI rendeletre várakozva csak augusztus végén született meg a 86 milliós keretösszeg elosztására vonatkozó bizottsági javaslat. Most, szeptember végén, még nincs hír arról, hogy a miniszter aláírta volna a támogatást és elindultak volna a szerződéskötések. Magyarán idén már aligha lesz ebből a forrásból tisztább bármi is az országban – hacsak nem télvíz idején. Sajnos a benyújtott pályázatok színvonala is változatlan. Hiába az elektronikus beadás, a tavalyi 260-hoz képest most csak 67 pályázatot kaptunk. A benyújtók 90%-a változatlanul nem érzékeli, hogy ez a program többről akar szólni, mint hogy fizetett brigádokkal és munkagépekkel ideig-óráig megtisztítsanak egy-egy elszemetesedett közterületet. Pedig – már bocsánat az amúgy őszintén tiszteletre méltó pályázóktól – utcaseprőket és konténereket kirendelni nem kunszt. Azt kell mondjam, üdítő változatosság volt látni, ha közösségi eseményeket is szerveztek, bevonták, megmozgatták a szomszédságot. Volt olyan pályamű, ahol először gyermekrajz versenyt hirdettek: a sima „tilalomfák” kihelyezése helyett a legjobb rajzok „kitáblázásával” és megfelelő információkkal próbálnak majd hatni a szemetelők szívére, eszére. De a többség sajnos csak fantáziátlan műszaki megoldásban tudott gondolkodni. Hogy magamnak is kiosszak egy megérdemelt orrba pöckölést: a www.tisztamagyarorszagert.hu honlapunk egész nyáron át betegeskedett, sőt tetszhalálba is merült. Majd egy hónapnyi huzakodás és egy sor cikk elvesztése árán most sikerült ujjáéleszteni. Irulok-pirulok és igyekszem mihamarabb rendbe tenni! Perneczky László Polgárőrök az élen Van azért jó hírünk is. Október 10-én az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) kezdeményezésére „Őszi Nagytakarítást” szervezünk. A országos akciónapon, ha minden igaz, közel 2000 (!) települési polgárőr-csapat és helyi önkéntesek is megmozdulnak. Mint kiderült, ez már hagyomány, de idén először a KvVM, a TÖOSZ és a HuMuSz is támogatja a lokálpatrióta kezdeményezést. Igaz, most még csak természetbeni támogatást, önkéntes és elvi támogatást nyújt ehhez a nagyszabású programhoz, az OPSZ és helyi támogatók adják a munkaerő és a pénz nagyját, amit ezúton is köszönünk.