Óóó-szeres! Öko-ószeres

A flamand régió három magyar megyényi sűrűn lakott terület Belgium északi részén, 13 500 km² 5.9 millió lakossal. Összesen 27 településszövetségbe szerveződött 308 falu és város, köztük Antwerpen, Gent és Leuven. Az 1981-ben alapított Flandriai Hulladék Ügynökség (OVAM) 25 év alatt példaértékűvé formálta a hulladékgazdálkodást: a hivatalos adatok szerint a hulladéklerakás aránya 4.4 %, az égetésé 26.6 %, míg az újrahasználat vagy anyagában hasznosítás közel 70 %-ot tesz ki! A lakossági hulladékmennyiség 7 éve 550 kg/fő/év körül stabilizálódott, ami elég magas, viszont napjainkban már folyamatban van az utolsó kommunális hulladéklerakók bezárása.
A begyűjtési adatok még akkor is fantasztikusak, ha a hasznosítási oldal nem ilyen egyértelmű. Nem szól a fáma az ipari és építési hulladékokról, az égetők salakjáról vagy a hulladékexportról. Problémák tehát vannak, az összkép mégis kedvező. Nem a látványos grafikonok, hanem a saját tapasztalataim győztek meg arról, hogy a többcélú újrahasznosítási központok hálózata nagyon jól működik!

Lomtalanítás új utakon
A De Kringwinkel Zuiderkempen (DKZ) az egyik legnagyobb flamand „reuse center” központja Mechelen közelében, Heist-op-dem-Berg faluban található. A központ egyéni szerződések alapján 18 önkormányzat lakosainak kizárólagos lomtalanítója, amely sem kommunális hulladékokkal, sem értékes régiségek felvásárlásával nem foglalkozik. Ezen szerződések megkötéséhez egy sor politikán, irányelven és rendeleten kellett apránként változtatni, hiszen a flamand hulladékgazdálkodás eredeti rendszerében a mai magyar állapotokhoz hasonlóan monopolhelyzetű köztisztasági vállalatok működtettek szeméttelepeket vagy égetőket.
Az DKZ egy kiépült rendszerben, erős (látszólag) ellenérdekelt versenytársak mellett szinte a nulláról indult. Azért látszólag, mert a lerakók kezdtek megtelni, a lakosság ellenállt az újaknak, ezért az állam és a vállatok érdeke is az lett, hogy csökkenjen a szemét mennyisége. A DKZ 2007-ben már 1742 tonna javítható és hasznosítható tárgyat gyűjtött be, amelynek 70 %-a elkerülte a hulladéksorsot.
A lakosság telefonon jelentheti be, ha kidobásra szánt bútor, elektromos eszköz, textília, játék, könyv, kerékpár stb. van a birtokában. A négy fővel működő telefonos diszpécserszolgálat egy adatlapon rögzíti a tárgyak jellegét, mennyiségét és hollétét. Összesen 8, különböző méretű teherautó járja a környéket, pontos út- és időterv szerint, igen hatékonyan begyűjtve a lomokat.
Ha egy család a kinőtt gyerekbútor vagy régi tévé mellett szeretne némi „klasszikus” hulladéktól is megszabadulni, nem kényszerül a lomok közé dugni a régi festékesdobozokat vagy zsákokban a kiserdőbe hordani a levert vakolatot. Az illegális hulladéklerakást és szemetelést amúgy nagyon szigorúan büntetik is. Az „Öko-ószeresek” egyúttal a vegyes hulladékot is elhozzák a lakásokból, de míg a hasznosítható tárgyaktól ingyenesen, a hulladékudvarba kerülő szeméttől szerény kilónkénti hulladékhasznosítási díj ellenében szabadítják meg a bejelentőket. Az újrahasználati központ közelében működő, focipályányi méretű hulladékudvarban szó szerint mindent átvesznek. A festékek, vegyszerek, bontási törmelék, papír, komposztálható vagy talajtakaró mulccsá aprítható zöldhulladékok stb. válogatás után anyagukban hasznosulnak, a begyűjtött termékek többsége azonban az újrahasználati központban köt ki.

Újjá varázsolva, újra használatba véve
A DKZ központ egy igazi „loft”, faluszéli, hajdan romos gyár és raktárépület, amelyet 10 év alatt, fokozatosan, szinte szobáról szobára vett birtokba az újrahasznosító központ. A beérkező teherautóról lerakott lom minden darabját lemérik, átválogatják és osztályozzák. A jó állapotban lévő tárgyakat – konyhai eszközöket, játékokat – megmossák, letisztítják és árazás után már viszik is az áruházrészbe. A textileket válogatják, mossák és bálázzák – egy részük tán épp Magyarországi turkálókba kerül. A minőségellenőrzést vagy javítást igénylő bútorokat, tévéket vagy kerékpárokat a megfelelő műhelyekbe továbbítják, ahol lehetőség szerint vagy használhatóvá teszik és eladják, vagy alkatrészként hasznosítják.
A begyűjtőket, műszerészeket, asztalosokat, eladókat is beleszámítva közel kétszáz fő dolgozik a De Kringwinkel Zuiderkempen csapatban. A DKZ éves költésvetésének mintegy kétharmadát kvázi normatív szociális és környezetvédelmi kormányzati forrásokból teremtik elő, a termékek begyűjtéséből és eladásából származó összeget adómentesen visszaforgathatják a non-profit tevékenységükbe. A munkások többsége ugyanis szociálisan hátrányos, nehéz helyzetű közhasznú munkás, jó részük korábban tartós munkanélküli vagy megélhetési bűnöző volt. A kerékpárokat például javítóintézetből kikerült „utcagyerekek” javítják, és a rádiókat, tévéket és hifi berendezéseket is olyan műszerész pofozza helyre, aki korábban jobbára lopta ezeket. Néhány fogyatékosnak is jut munka, egy fiatalember például arról győződik meg, hogy a lomtalanításból kikerülő kirakós játéknak valóban minden darabja megvan-e. Egy 3000 darabos puzzle átszámolása bizony nem is olyan egyszerű feladat… Az egész valahogy emberi, családias, méltóságteljes és megható.

Kacatáruház és fotelkonténer
A DKZ hat boltjába kezdetben kispénzű emberek jártak, de mivel az áruk nem porosak, koszosak vagy töröttek, hanem jó minőségűek, egyre több olyan környezettudatos vevőjük van, aki az újat is megengedhetné magának. Ráadásul új divatok is indulnak: a Heist-op-dem-bergi áruházban például egy külön retrótermet is kialakítottak. Ottjártamkor a 70-es évek lámpái, űrfoteljei voltak kiállítva, amelyeket a jelek szerint pillanatok alatt elkapkodtak a vevők. A DKZ 2007-ben nettó 1,26 millió eurós forgalmat bonyolított le.
Természetesen nem minden tárgy talál Belgiumban gazdára. A textilek jó része bálákban Indiába utazik, ahol másodnyersanyagként hasznosul. A törött fabútorok anyagából Finnországban készülnek farost termékek. Európában inkább a könnyű, elemekből álló bútorok divatosak, a hatalmas bőr ülőgarnitúrákra az USA középnyugati államaiban mutatkozik nagy igény és vásárlóerő. Tavaly 11 óriási tengeri konténerben 120 tonna terméket utaztattak külföldre.
Rögtön felmerült a kérdés, hogy a sok szállítással abszolút értékben nem nagyobb-e a környezetterhelés, mintha minden a „szemétdombra” kerülne. „Nem gazdasági költség-haszon számítással dolgozunk. Ha számításba vesszük azt is, hogy 200 szakmunkásunk nem szorul szociális segélyre, az újrahasznált termékekből pedig nem lesz hulladék, pláne nem illegálisan kidobott szemét, akkor érzésem szerint a mérleg egyértelműen pozitív.” – válaszolt Rik Oplicthenberg, a formálódó DKZ-­HuMuSz tapasztalatcsere program kezdeményezője. „Ráadásul épp most kezdünk egy kétéves teljes fenntarthatósági átvilágítást. A telepeken energiahatékonysági beruházásokba kezdünk, hőszigetelési és napkollektor projekt indul, és elvégzünk egy teljes ökolábnyom-elemzést a konténeres szállításokra. Az már most biztosnak látszik, hogy a konténereink jövőre már nem közúton, hanem a szomszédos csatornán, uszályon jutnak majd a kikötőbe.”