Környezetbarát iskolafelszerelés és iskolatáska

Az előírások betartása (betartatása) azonban csupán arra elméleti garancia, hogy a különféle termékekben – legálisan – megjelenő veszélyes anyagok csak a megengedett mennyiségben vannak jelen. A gyakorlatot ellenőrző hatósági mérések ugyanis néha ijesztő tapasztalatokkal zárulnak: mint idén nyáron is, mikor a gyurmákat ellenőrizte a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség.¹

A másik, gyakorlatban jelentkező probléma pedig az, hogy az arra érzékeny (allergiás) gyermekek szervezetében a szabvány szerint engedélyezett legkisebb mennyiség is kiválthatja a reakciókat. Ilyen esetben a megelőzés érvényesítése lenne a megoldás, vagyis a problémás adalékokat nem tartalmazó termék használata (ha van a választékban).

Ez a tárgyalt „iskolaszer”-téma közegészségügyi oldala, melyet a környezetvédők (a vizsgált termékek környezeti hatásaival együtt) az ökológiai fogyasztóvédelem keretében vizsgálnak.

Az ökológiai fogyasztóvédelem (mint közvetlen érintettséget biztosító, gyakorlatias feldolgozási lehetőséget nyújtó téma) fontosságát nálunk is egyre több pedagógus ismeri fel. Egyetértenek velünk abban, hogy a téma oktatását valamilyen szinten (környezeti nevelés részeként vagy a NAT-ban kötelezően előírt fogyasztóvédelmi oktatáson belül) már most szervezetten fel lehetne és kellene vállalni. Méghozzá tantárgyközi alapon, hiszen az emberi egészségre veszélyes anyagot tartalmazó iskolaszerek általában a környezetre, az élővilágra is problémát jelentenek – gyártáskor, használatkor vagy hulladék formájában.

Ha a környezetvédelem lényege valóban az összefüggések megértése, a folyamatok végiggondolása, akkor nem véletlen, hogy elsősorban a téma élharcosai, a „bezöldült” iskolák, pedagógusok látnak fantáziát az ökológiai fogyasztóvédelemben.

A téma oktatása, elhelyezése az iskola életében

Az „iskolaszerek” témájának fenti megközelítésű feldolgozása eleve biztosítja annak gyakorlatias, ezért érdekes megközelítését. Elsősorban azért, mert a gyermek számára elvont dolgok helyett figyelmét az iskolás korosztály világában jól ismert, mindennaposan használt dolgokra koncentrálja. Összefüggéseket világít meg, hiszen egyaránt foglalkozik a használati tárgyak „előéletével” (alapanyagok problémája, gyártási környezetszennyezése), megszerzésével (reklám és a divat működése), de azok jövőjével is (hulladékként való viselkedésük). Vagyis a témával való foglalkozás egyik legfőbb értéke az érdeklődés és igény felkeltése – a környezeti tudatformálás. Közben alkalmat ad az iskolásnak a személyes cselekvésre, amivel maga is hozzá tud járulni a környezet jobbításához.

Mindez természetesen akkor lenne igaz, ha a problémás írószereket kiváltó termékekhez az iskolások gond nélkül hozzájuthatnának – ezek egy része azonban nálunk nem kapható.

A környezeti nevelők – tágabban az ökoiskolák – feladata ez esetben is az egyes tanszerekkel kapcsolatos problémák kitárgyalása, az alternatíva ismertetése és – ahol csak lehet – a személyes példamutatás. A cél természetesen a „környezetbarát” írószerek elterjesztése, ami egyrészt általános környezetvédelmi elvárás, másrészt nemes fogyasztóvédelmi feladat.

Ez utóbbit pontosítva: az iskoláknak el kell hinniük, és tanulóikkal is el kell hitetniük, hogy – fogyasztóként – érdekeik kellő hangsúlyozásával képesek a piaci kínálatot befolyásolni, kitartó és szervezett fellépéssel ki tudják kényszeríteni az itt tárgyalt alternatív termékek piaci jelenlétét. A trend ma sajnos inkább az ellenkezőjét mutatja, de el kellene érni, hogy a szentendrei és a fűzfői papírgyár környezetbarát füzeteit újra lehessen kapni (lásd később!).

Az iskola (pedagógus) feladata jelen esetben a tudományos ismeretek közvetítése mellett az iskolaszerekről történő érthető, gyakorlati ismertetés – hiszen ez biztosítja a téma érdekességét és teremti meg az érintettség érzését. Erre a pedagógusnak elsősorban akkor van esélye, ha példát mutat a gyermek számára – és ha az iskolavezetés által közvetített környezetvédelmi elvek „visszaköszönnek” az iskolai beszerzésekben is.

A téma feldolgozását itt is a logikusan adódó kérdések feltevésével és megválaszolásával kell megközelíteni.

• Milyen anyagokat cipel magával táskájában a gyermek nap mint nap?
• Milyen nehéz az iskolatáska?
• Ki és honnan szerzi be ezeket? Mennyire meghatározó a beszerzésekben a szükség, a kötelező (iskolai) előírás, illetve az osztálytársak elvárásai (divat)?
• Milyen tanszereket, oktatóeszközöket ad a kezébe az iskola?
• Mennyire egészségkárosítók, mennyire „környezetbarátok” ezek?
• Ha azok, mitől lesznek azok? Melyek azok a jellemzően előforduló anyagok, melyek különösen veszélyt jelenthetnek?
• Melyek a „problémás tanszerek”, és hogyan lehet azokat kiváltani?
• Mi történik az írószerek hulladékaival, és azok mennyire terhelik meg a környezetet?
• Van-e remény megelőzésre: elhagyásra, illetve alternatív termék vásárlására?
• Miért kerül ugyanaz a formátumú füzet kétszer annyiba, ha nem egyszerű minta, hanem modern reklámfigura van az elején (Micimackó, Harry Potter stb.)?

Iskolaszerek problémái – problémás iskolaszerek

A tárgyalt iskolaszerek egyik problémája a lehetséges egészségkárosítás, a másik pedig a lehetséges környezetszennyezés. Ez utóbbival kapcsolatban a gyártási környezetszennyezés pontosítása kissé körülményes – nem nehéz viszont megértetni velük az eldobható termékek okozta hulladékproblémát (az egyszer használatos és a tölthető, javítható termékek közötti különbséget). Mikor erről beszélnek az iskolásoknak (mint potenciális fogyasztóknak), nyilván felismerik személyes felelősségüket az egyre növekvő szemétdombokért, és az alapvető ökológiai összefüggések ismeretében készek lesznek fogyasztói magatartásuk megváltoztatására.

Ez természetesen akkor működik, ha a gyermek az iskolában (saját életterében) következetesen szembesül a hulladékmegelőzés elvárásaival. Optimális esetben a pedagógusától (mint egyik példaképétől) kapott impulzus olyan erős lehet, hogy képes befolyásolni a szülők fogyasztói döntéseit (legalábbis a tanszervásárlás tekintetében).

A hulladéktéma tárgyalásánál alapvetően nagyon fontos a megelőzési tevékenység elsődlegességének mint alapelvnek a tudatosítása az újrahasznosítással, illetve a szemétégetéssel szemben. Ez azonban különös jelentőséget kap az olyan PVC-ből készült írószereknél, amelyek nemcsak a használat során jelenthetnek potenciális egészségkárosodást, de elégetésük újabb egészségügyi-környezeti veszéllyel jár (pl. az aromás oldószerű filcek).

Az egészségre problémát jelentő írószerek és azok kiváltása:

^* A termékekben előforduló „problémás” (adalék)anyagok pontos megnevezését, illetve azok lehetséges egészségkárosító hatásait az „Osztály vigyázz” című kiadvány tartalmazza (Ökológiai Stúdió Alapítvány, Győr, 1996).

^** A problémás termékek kiváltására természetesen nem csupán az általunk feltüntetett „alternatíva” kínálkozik. A főszabály alkalmazása (adalékmentes, természetes alapanyagú, tartós, hulladékszegény termékek használata) ugyanis értelemszerűen többféle „kiváltási lehetőséget” tesz lehetővé a fel nem sorolt termékek esetében is.

A táblázatban nem említettek közül alternatíva lehet:

• műanyag vonalzó helyett favonalzó (fémbetétes);
• figurás műanyag hegyező helyett cserélhető pengéjű fémhegyező (de az is megoldás lehet, ha egy közös hegyezőt helyezünk a tanári asztalra);
• olcsó műanyagkörző helyett jó minőségű fémkörző;
• műanyag dobozos vízfestékkészlet helyett fémdobozos, pótolható festékkel;
• műanyag irattartók helyett keménypapírból készültek;
• műanyag zsineg helyett spárga;
• műanyag bevonatos rajzszeg, gémkapocs helyett „sima” fémből való;
• fényes, színes fedelű (fóliázott) drága füzetek helyett egyszerű kivitelű füzetek (lehetőleg környezetbarát papírból);
• műanyag borító helyett vászonborító a naplónak.

A táblázatban elsősorban olyan „környezetbarát” írószereket tüntettem fel, amelyek nagy része a magyar piacon is jelen van. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden papírboltban kaphatók, hiszen a hagyományos „kis boltok” nem tartanak választékon olyan terméket, amelyre – szerintük – minimális az igény. Ezért akinek lehetősége van, inkább a nagyobb szakboltokat keresse fel, ott valamivel nagyobb az esély arra is, hogy az adott termék összetételéről is kap valami használható információt. Kétség esetén erről csak a gyártó tud nyilatkozni, így őt kell kérdéseinkkel megkeresni (egy környezettudatos iskolavezetés ezt bármikor megteheti – de „gyerekakciónak” is kiváló). Egyébként itt is mérvadó tapasztalat az, hogy az olcsó távol-keleti termékek nagyobb eséllyel tartalmaznak egészségre-környezetre veszélyes anyagokat. Vonatkozik ez a táblázatunkban feltüntetett „környezetbarát” alternatívákra is, hiszen van, ahol az alkalmazott technológiának „köszönhetően” a bőrtermék krómot vagy PCB-t tartalmazhat (a terméken megjelenő CE-jelzés nagy valószínűséggel garancia arra, hogy az adott termék az EU előírásainak megfelelő).

A „környezetbarát” jelzőt következetesen idézőjelbe tettem, hiszen hivatalosan csak az a termék viselheti ezt, amelyik az arra hivatott bizottságtól szigorú vizsgálati eljárás után megkapja e jelző viselési jogát. Ma ilyen magyar termék sajnos még nincs.

Az iskolavezetés feladata a témával kapcsolatban

A 2001-ben hatályba lépett új hulladékgazdálkodási törvény (2000. évi XLIII. tv.) iskolai szintű megjelenése ismét helyzetbe hozhatja az oktatási intézményeket. A törvényben kötelezően előírt „hulladékgazdálkodással kapcsolatos ismeretek oktatása” fedőnevű feladat rendkívül fontos ugyan, de az nem ennek a tanulmánynak a témája. Az iskolavezetés kötelessége viszont a hulladékgazdálkodási törvényben rögzített alapelvek intézményi megjelenítése, tehát a megelőzés prioritásának biztosítása és a hulladékhasznosítás segítése.

Az első azt jelenti, hogy „alapelvként” szorgalmazzák a hulladékgazdálkodási (egyúttal közegészségügyi) szempontból problémamentes írószerek használatát.

A tanuló keresse:

• a természetes anyagból készült termékeket (favonalzó, fémfaragó, gumiradír),
• az újrahasznosított hulladékból gyártott termékeket,
• az egészségkárosító anyagoktól mentes termékeket (ha műanyag, akkor ne PVC legyen),
• a tartós, javítható termékeket (fém golyóstoll, bőrtáska),
• a kevés hulladékot termelő termékeket (töltőtoll, ceruza),
• energiaforrásként használják a napot, ha az nincs, akkor a feltölthető akkumulátort, adaptert – egyszer használatos elemet csak akkor, ha más lehetőség nincs (akkor viszont higany- és kadmium-menteset).

A tanuló kerülje:

• a hamar a szemétbe kerülő, hulladéktermelést növelő, egyszer használatos termékeket,
• az egészségkárosító anyagot tartalmazó írószereket,
• az illatosított termékeket (radír, golyóstollbetét, gyurma),
• az értelmetlen divatírószereket (figurás hegyező, szagos radír, mesefigurás füzetek, irattartók, színes műanyag gémkapcsok stb.),
• a nem kívánt árukapcsolást (telepakolt tolltartók helyett vegye meg külön a tolltartót, és maga válogassa bele a valóban szükséges írószereket.

Hogyan tud segíteni az iskola?

• Az iskola sokat segítene a gyerekeken és a hulladékproblémán, ha fokozatosan átállna tartós tankönyvekre... (ezt akadályozza az állandó tantervváltoztatás és a tankönyvkiadók „apró változtatásai”).
• Az iskolai közös taneszközbeszerzéssel sok „környezetbarát” terméket lehetne a gyerekek kezébe adni. Ha ez nem megoldható, akkor szerződést lehet kötni egy papír-írószeres vállalkozóval, aki hajlandó az iskolában árusítani ezeket. Ha ez nem megoldható, a kereskedő májusban kiadhat egy taneszközjegyzéket és egy listát a beszerzési helyekről, hogy a szülőknek legyen idejük igényesen vásárolni.
• A tantestület egyeztessen a használni kívánt füzetek méretéről és alakjáról.
• Az előző évi, be nem telt füzeteket tovább használva nemcsak a hulladék csökkenthető, hanem az iskolai munka „folyamatossága” is érezhetőbb.
• A politechnika-órán minden tanuló készíthetne saját és egyedi tolltartót, füzetborítót stb.
• Tapasztalat, hogy a tanterem neonfénye tükröződik a fehér műnyomó papíron, ami rongálja a szemet.

A vásárláskor (és a nagy tételű iskolai beszerzésnél) követni kell azt is, hogy az adott márka valóban a feltüntetett „problémás kategóriába” tartozik-e, hiszen néhány gyártó (Herlitz) már ezek tudatos kiváltására törekszik. Jellemző ugyan, de nem mindegyik műanyag táska, tolltartó tartalmaz PVC-t, így elképzelhető az is, hogy a termékben már nincs jelen az általunk problémásként feltüntetett adalékanyag. A jobb minőségű szárazelemeken például jelzik, hogy 0% higany- és kadmiumtartalmú, a legtöbb javítófesték pedig már nem tartalmazhat 1.1.1. triklóretánt.

Lesznek nyilván pedagógusok, akik ennél több ismeretre vágynak, vagy – kedvezőtlen tapasztalataik miatt – kimerítőbb ismereteket szeretnének közvetíteni a kisiskolások szüleinek. Ez már külön szakirodalmat igényel, hiszen egy táblázatban nem lehet összefoglalni, milyen szempont lehet adott esetben fontos.

A háti iskolatáskánál például – annak anyagán kívül – figyelni kellene arra is, hogy az ne legyen szélesebb a vállnál; hogy a vállpántja állítható, széles és puhára bélelt legyen; hogy ne engedje át a vizet; hogy színe közlekedésbiztonsági szempontból feltűnő legyen, az oldalán fényvisszaverő prizmával; hogy legyen praktikus külső zsebe; hogy ne kerüljön rá a gyerek neve (nehogy idegen leszólítsa). Végül reggelente azt, hogy a táska tömege a testtömeg 10%-át ne haladja meg.

Papír, régi papír, újrapapír

Felmérésünk szerint ma egy felső tagozatos diák évente kb. 11 kg papírt (füzetet, könyvet) „fogyaszt el”, vagyis ha úgy vesszük, az iskola egy papírhulladék-termelő nagyüzem.

A környezetvédők számára a legfájóbb az újrapapír (vagy recycling) papírtermékek hiánya a magyar iskolákban, holott ennek mind környezeti, mind pedagógiai szempontból kiemelkedően fontos szerepe lenne. (Most tekintsünk el az iskolai hulladékmennyiség csökkenésével, illetve a papír értékesítésével elérhető anyagi haszontól).

Az iskolai akciós papírgyűjtés vagy a néhol már ma is állandóan működő szelektív gyűjtés tudatosítja a gyerekekkel, hogy a hulladékpapír (másodnyersanyag) érték. Információként elmondható, hogy a hulladékpapír gyártása a cellulózpapírhoz képest jóval kevesebb környezetszennyezéssel jár (nincs fehérítés, a gyártáshoz feleannyi energiára, tizedannyi friss vízre van szükség, és huszadannyi szennyvízterhelést okoz). Az így gyártott új termék (füzet, rajzlap, könyv) iskolai viszonylatban a cellulóz-papírhoz hasonló használati értékkel bír.

Az újrapapír termékek megismertetése, megszerettetése, használatuk elterjesztése környezetpedagógiailag is fontos, hiszen így kaphatna igazi értelmet az iskolai papírgyűjtés (a gyermekek az általuk behordott hulladékot mint hasznos terméket láthatnák viszont). Az iskolák ezen „kettős szerepe” különös jelentőséget kapott a rendszerváltás után. Nagyrészt nekik köszönhető, hogy az akciós iskolai papírgyűjtés az úttörőmozgalom megszűnése, a MÉH privatizációja után is fennmaradt. A környezetvédők és a gyárak azonban nem kapták meg az iskoláktól azt a segítséget, amely szükséges lett volna a választékban megjelent (szentendrei, illetve fűzfői) újrapapír termékek piacának fenntartásához. A kereslet hiányára hivatkozással aztán a gyárak mára sajnos megszüntették e termékek (füzetek, jegyzettömbök) gyártását.

Összefoglalás

Mint láttuk, az iskolaszerekkel kapcsolatos közegészségügyi-környezeti összefüggések kitárgyalása kiemelkedően fontos témakör, melyet az arra kapható pedagógus egyaránt beépíthet környezeti nevelési munkatervébe vagy a fogyasztóvédelmi ismeretek oktatásába.

Ehhez elsődlegesen arra van szükség, hogy az iskola felvállalja ezt a témát. Az oktató pedagógust – minimum – annyival segítheti, hogy nem teszi kötelezővé bizonyos (elhagyható, kiváltható, veszélyes anyagokkal terhelt) iskolaszerek használatát, beszerzéseinél pedig törekszik az oktatott alapelvek gyakorlati érvényesítésére.

A remélt változtatás (diákok átállítása „környezetbarátabb” írószerekre) azonban nyilván csak a szülőkkel való egyetértés után lehetséges. Ami – elismerem – nem könnyű, és hitelessé csak a pedagógusok, illetve az iskola személyes példamutatásával tehető.

Értelemszerűen a fenti elveket kellene érvényesíteni az iskolai írószer árusításánál is. Tapasztalataink szerint ennek esélye azért minimális, mert az iskolai büfék üzemeltetői e termékek árusítását (ha a kóla mellett egyáltalán hajlandóak írószerekkel foglalkozni) nemigen vállalják fel.

Az iskolavezetésnek azonban nem szabad elfelednie, hogy a helyet ő adja, így a bérleti szerződés feltételeit is ő határozhatja meg. Logikusan ragaszkodhatna a legalapvetőbb írószerek készleten tartásához (azok fajtáját is előírhatja). A legtöbb iskolavezetés sajnos nem csak ezt nem meri felvállalni, de az étel- és üdítőital-választékban sem érvényesíti az egészséges táplálkozással és az iskolai hulladékgazdálkodással kapcsolatos alapvető elvárásokat.

De ez más téma.

Irodalomjegyzék

„Az ökológiai fogyasztóvédelem”. Hulladék Munkaszövetség. Budapest, 2002.

Kalas György: A bezöldült pedellus. Ökológiai Stúdió Alapítvány. Győr, 1994.

Kalas György: Filcek és flancok. Ökológiai Stúdió Alapítvány. Győr, 1994.

Kalas György: Osztály vigyázz!. Ökológiai Stúdió Alapítvány. Győr, 1996.

Lugosi Bea (szerk): Hulladékos ABC. Hulladék Munkaszövetség. Budapest, 2002.

Nagy Ildikó – Kalas György: Az újragondolt papír. Hulladék Munkaszövetség. Budapest, 1995.

forrás: www.oki.hu