Italos kartondobozból WC-papír

  • 2018. július 09.
  • PKata

Az olasz Lucart Group a Bokk Paper Kft. két évvel ezelőtti megvásárlásával 2016-ban lépett be a magyar higiéniai papírtermékek piacára. A cégvásárlást követően a vállalat a magyar részleget is integrálta a Lucart körkörös gazdaságot szem előtt tartó működésébe, és a cég folyamatos fejlesztések révén most még fenntarthatóbbá kívánja tenni a gyártását. A vállalat olyan eredményeket ért el az elmúlt években, amiket Európa-szerte folytatni szeretne. Natural elnevezésű projektjük keretében eddig 1,6 millió fát mentettek meg a kivágástól, munkájuknak köszönhetően pedig a szlovéniai Novo Mestóban a közintézmények 44%-a italos kartondobozokból készített WC-papírt használ.

 

A fenntartható fejlődés és az innováció mindig is központi helyet foglalt el a Lucart stratégiai gondolkodásában. Ez már 2010-ben tényszerűen testet öltött, amikor a Lucart és a Tetra Pak®közösen elindította a díjnyertes Fiberpack® projektet, amely egy jelentős lépés volt a papíriparban. Három évvel ezelőtt pedig a Lucart volt az első olyan olasz vállalat, amely körkörös gazdasági projektet dolgozott ki a háztartási papírszektorban.

wc

Italos kartondobozból WC-papír

A Lucart 2015-ben indította el pilot projektjét a szlovéniai Novo Mestoban 14 iskola részvételével azzal a céllal, hogy egy olyan körkörös gazdasági rendszert hozzanak létre, amely hosszú távon működtethető és nemzetközileg is terjeszthető. A projektben italok kartoncsomagolását gyűjtötték és dolgozták fel új higiéniai és egészségügyi papírtermékekben, amelyeket aztán az önkormányzati intézményekben és iskolákban használtak. A projekt mostanra egy sikeres esettanulmánnyá vált, amely bemutatja, hogyan lehet körkörös gazdasági rendszert kiépíteni a Tetra Pak® italos kartondobozok újrahasznosításával. Jelenleg a Novo Mesto-i közintézmények 44%-a és a vrhnikai közintézmények 31%-a italos kartondobozokból készített WC-papírt használ, és a tervek szerint a jövőben is ezt használja majd.

 

Lépések a papír körkörös gazdasága felé, avagy 5400 focipályányi erdő megmentése

A Lucart öt évvel ezelőtt elindított Natural projektjének keretében 2017-ig összesen 3,6 milliárd egyliteres italos kartondobozt hasznosítottak újra. A kartonokat egymás mellé helyezve ezzel 21-szer lehetne körbejárni az Egyenlítőt. A projekttel eddig 1,6 millió fát mentettek meg a kivágástól, ami több mint 5400 focipályányi erdőt jelent. Ezenfelül a Lucart folyamatosan fejlődik a hulladékok visszaszorításában és a nyersanyagok újrafelhasználásában, a papírgyártásnál előtérbe helyezve az újrahasznosított anyagokat (2017-ben 54%) a szűz cellulózzal szemben (2017-ben 46%).

 

Magyar gyárral a körkörös gazdaságért

A közép- és kelet-európai, valamint a magyar piac legjobb kiszolgálása érdekében a Lucart megvásárolt egy több mint 50 000 négyzetméteres területet Nyergesújfalun, ahol a vállalat most fejezte be a körülbelül 12 000 négyzetméteres átalakító üzemének építését. Az üzemben a közelmúltban ért véget a fejlett „Perini” sor beüzemelése, amelyen WC-papír, ipari papírtekercs, hajtogatott papírtörlő és orvosi papírlepedő gyártható. Az üzem a Lucart csoport európai működésére jellemző magasabb minőségi és fenntarthatósági követelményeknek megfelelően képes termékeket gyártani. Jelenleg több mint 60 dolgozót alkalmaz, és további felvétel várható a kapacitásbővítéshez kapcsolódóan.

A vállalatcsoport környezetvédelmi politikájával összhangban az üzem meg kívánja szerezni az uniós ökocímke, az FSC® és a PEFCTM tanúsítványokat. A Lucart volt az első vállalat Olaszországban, amely 1998-ban megszerezte az Európai Unió ökológiai minőséget bizonyító uniós ökocímkéjét, és az első vállalatok egyikeként szerezte meg az FSC® és a PEFCTM tanúsítványokat is, amelyek garantálják, hogy a nyersanyagok olyan erdőkből származnak, amelyek megfelelnek az újrahasznosított anyagokra vagy az ellenőrzött forrásokra vonatkozó szigorú fenntarthatósági előírásoknak.

 

Forrás: http://www.dontwasteit.hu

Új hozzászólás