Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hét környezetvédelmi projekt Brüsszelben

  • 2008. október 03.
  • humusz
A kormány hét környezetvédelmi nagyprojektet nyújtott be az Európai Bizottságnak. A beruházások összértéke közel 106 milliárd forint,a támogatás összege beruházásonként a teljes költség 70 százalék. A hét beruházás: a hanyi és a nagykunsági tározó építése, a Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási fejlesztés, a gyõri hulladékgazdálkodási rendszer megújítása, a makói és a békéscsabai szennyvízprojekt megvalósítása és Közép-Duna vidéki hulladéklerakók felszámolása. [MTI - ingatlanok.hu]
Budai Bernadett kormányszóvivő elmondta, hogy a hét projekt megvalósulása közel 600 település és 2 millió ember életminőségének javulásához járulhat hozzá.

A részletekről szólva a kormányszóvivő leszögezte: a hanyi és a nagykunsági árvíztározó-beruházás 2011-es befejezésével a közép-Tisza vidéki három tározó eredményeként akár fél méterrel is csökkenhet a Tisza vízszintje a térségben. A hanyi tározó, illetve az ahhoz kapcsolódó 24 kilométernyi új töltés közel 25 milliárd forintból épül meg, a nagykunsági tározó és a 18 kilométernyi töltés összköltsége több mint 13 milliárd forint.

A Mecsek-Dráva hulladékgazdálkodási fejlesztés összköltsége csaknem 19 milliárd forint, várhatóan 2011 végére készül el - jelentette ki Budai Bernadett.

A szóvivő elmondta, hogy a győri hulladékgazdálkodási rendszer projektterve szerint a 9,5 milliárd forint összköltségű a beruházás, amely befejezése 2010-re várható.

A Makót és térségét érintő szennyvízprojekt eredményeként összesen 390 kilométer csatorna épülhet meg, a 2012-re megvalósuló fejlesztés összértéke 14 milliárd forint - mondta a szóvivő.

A békéscsabai szennyvízprojekt keretében 256 kilométer hosszúságú csatornahálózat épül meg, a közel 18 milliárd forint összértékű projekt keretében korszerűsítik és bővítik a szennyvíztelepet, és biztonságosabbá teszik a szennyvíziszap kezelését is. A beruházás befejezése 2012-re várható - emelte ki Budai Bernadett.

Hozzátette: a kormány döntése értelmében 2011 végéig összesen 83 Közép-Duna vidéki hulladéklerakó rekultivációja várható (a lerakókat felszámolják, vagy befedik). A 7,7 milliárd forint összköltségű beruházás jövő év elején kezdődik, és várhatóan 2011 végére fejeződik be.