Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 16 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Észt tájsebészek

  • 2008. május 07.
  • humusz

SAJTÓKÖZLEMÉNY -  Let's Do It! 2008
2008 május 4., Tallinn, Észtország

Több mint 50 000 önkéntes vett részt Észtországban a szemétszedési napon

Tegnap reggel több mint 50000 önkéntes jelent meg, hogy részt vegyen az Ahti Heinla (a Skype alapítója) és Rainer Nõlvak (a Microlink alapítója) észt milliomosok alapította „Let's Do It! 2008" elnevezésű civil kezdeményezés által szervezett országos szemétszedési napon Észtországban.

A mintegy 1,3 milliós észt lakosság több mint 3%-a vett részt az erdők, útszélek és egyéb közterületek illegális hulladéktól való megtisztításában.
A kezdeményezést több mint 40 hulladékgazdálkodó cég is segítette a szükséges konténerek és szemétszállító járművek biztosításával.

Április elejéig önkéntesek mintegy 10 656 szemétlerakó helyet térképeztek fel az ország területén. Tegnap 207 ideiglenes gyűjtőállomást hoztak létre az önkéntesek által összeszedett szemét tárolásához, amit később 17 hulladékfeldolgozó állomásra szállítanak. A kezdeményezés célja az így összegyűjtött szemét mintegy 80%-ának újrahasznosítása, ezáltal az első nagyszabású észt újrahasznosítási projekt végrehajtása. Észtországban az újrahasznosítás átlagos mértéke 10%, így ez annak nyolcszorosát jelentené.

Az „éneklő forradalom" óta ez volt a legnagyobb közösségi kezdeményezés Észtországban. A május 3-i akcióban részt vett 50 000 főn túl még számos kapcsolódó közösségi megmozdulásra került sor az elmúlt hetekben, köszönhetően az egész országra kiterjedő, nagyszabású múlt havi médiakampánynak.
6000 tonna illegális hulladékot már biztosan sikerült összegyűjteni a kezdeményezés révén, pontosabb adatok a következő hetekben várhatóak.


More information:
Tiina Urm - Media manager
GSM +372 59 04 04 04
E-mail: [email protected]
www.teeme2008.ee

Fordította: Nagy-Kovács Tünde