Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az égetés még mindig jobb, mint a pirolízis?

  • 2009. augusztus 28.
  • Szuhi Attila
Szerző: 
Szuhi Attila
Hulladékégető művek új generációja jelent meg világszerte és hazánkban is az elmúlt néhány esztendőben. Az új égetők a pirolízis, elgázosítás és plazma-technológia néven váltak ismertté. A Válaszúton Alapítványnak a témában hiánypótló kiadványa jelent meg a héten.

Noha jelenleg is számos ilyen üzem áll környezetvédelmi engedélyezés alatt hazánkban, ezekről az új technológiájú égető művekről alig tudunk valamit. Kevés információ áll rendelkezésünkre a környezeti hatások kapcsán és nem világos az sem, hogy az új technológia mennyivel jobb, mint a hagyományos hulladékégetés. Az új technológiát gyakran zéró emissziósnak, szennyezés-mentesnek nevezik, amely a hulladékból energiát és üzemanyagot állít elő.

Gyakran kapja meg a technológia terjesztőjétől a klíma- és környezetbarát jelzőt is. A Válaszúton Alapítvány gondozásában most megjelent kiadvány célja, hogy rövid áttekintést adjon az új termikus hulladékkezelési technológiákról, elsősorban oly módon, hogy összehasonlítja azokat a hulladékok égetésével.

Az új termikus eljárások eddigi tapasztalatai leginkább kísérleti üzemekből származnak, és éppen e miatt hiányosak, vagy éppen a hiányzó adatok okozta információhiánnyal kell megküzdenünk. Mindazonáltal a teljesség igénye nélkül néhány előzetes következtetés levonására mégis kísérletet teszünk. Először is, amit hangsúlyoznunk kell az a technológia kiforratlansága és amint a kiadványból kiderül az eddig meglehetősen kedvezőtlen üzemi tapasztalatok. Ez mindenképpen óvatosságra int a technológia alkalmazása esetén. Fontos hangsúlyozni, hogy ezekre a technológiákra éppen úgy vonatkozik a viszonylag szigorú uniós hulladékégetős direktíva. A második fontos tény, hogy a környezeti kibocsátásokat tekintve az új technológiák nem bizonyultak jobb megoldásnak, mint a hagyományos égetés, noha ott is számtalan problémával kell szembesülnünk. Sem a légköri emissziók, sem a klímaváltozás, sem az energiafelhasználás tekintetében nem jelent előrelépést az új technológia. Harmadik pontként érdemes kiemelni, hogy társadalmi-gazdasági hatását tekintve az új technológia szintén sikertelen.

A tőkeberuházás, vagy a munkahelyteremtés tekintetében a kép egyértelműen negatív. A fentiek alapján az új termikus technológiák a jelen helyzetben megítélésünk szerint rosszabb választást jelentenek, mint a hagyományos hulladékégetők. Fontos azonban kiemelni, hogy sem az új technológiák, sem a hulladékégetők környezeti és társadalmi szempontból nem versenyképesek a valódi megoldást jelentő hulladékcsökkentéssel, újrahasználattal és hasznosítással.

Az új termikus eljárásokról eljárásokról szóló teljes kiadvány elérhető a piromania.info honlapunjon, de készült egy e-learninges tananyag is, amely a Válaszúton Alapítvány honlapján tekinthető meg ( legszennyezes.hu)