Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

86 millió illegális hulladéklerakók felszámolására

  • 2009. október 09.
  • beus
A zöldtárca 86 millió forintot osztott ki az illegális hulladéklerakók felszámolására, így 37 önkormányzat és 7 társadalmi szervezet több mint 150 helyszínen, mintegy 20 ezer m3 mennyiségű, illegális hulladéklerakót számolhat fel.

 

„Október 10-én, szombaton "Őszi Nagytakarítás" lesz Magyarország 2050 településén. Az akció célja a településeken található elhagyott hulladék felszámolása. Az elhagyott hulladék eltüntetése és az illegális hulladéklerakók felszámolása a közterületen elsősorban az önkormányzatok feladata, de szükség van széleskörű lakossági és civil összefogásra is. Tennünk kell az illegális szeméttelepek felszámolásáért, azok létrejöttének megelőzéséért és a hulladékelhagyó magatartás megváltoztatásáért. Ezeket a célokat szolgálja a zöldtárca illegális hulladéklerakók felszámolására kiírt pályázata is.” – hívta fel a lakosság figyelmét Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

A „Tiszta Magyarországért” program részeként a települési illegális hulladéklerakók felszámolására 2009-ben is pályázatot hirdetett a zöldtárca, önkormányzatok és non-profit társadalmi szervezetek számára. A támogatás célja a közterületen található illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolása, megszüntetése, a hulladékelhagyó magatartás megváltoztatását, az ismétlődő lerakások megakadályozását célzó komplex programok támogatása.

Az elbírálás során előnyt élveztek azok a pályázatok, ahol az illegális lerakók felszámolása érdekében a társadalmi szervezetek és a települési önkormányzat együttműködnek. A pályázat teljes költségének legalább 20%-át a pályázónak kellett biztosítania. Az értékelésben a Hulladék Munkaszövetség munkatársai is részt vettek. A felhívásra összesen 66 pályázat érkezett, ebből 44 pályázat összesen 86 millió forint támogatásban részesült, így több mint 150 helyszínen, mintegy 19 500 m3 mennyiségű illegális hulladéklerakó felszámolása történik meg.

A támogatási összegből többek között Kapuváron, Hévízgyörkön, Ecsegen, Sopronban, Gyúron, Hőgyészen, Balatonfenyvesen, Abán, Bodrogolasziban és Pakson tüntetnek el illegális hulladéklerakót, illetve több, a lakosság környezettudatos szemléletformálására irányuló program is megvalósul.

Az elhagyott hulladék felszámolása a célja az október 10-ei, szombati „Őszi Nagytakarításnak” is, melyet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, az Országos Polgárőr Szövetség, a Települési Önkormányzatok Szövetsége és a Hulladék Munkaszövetség szervez. A zöldtárca 10 millió forinttal támogatja az Országos Polgárőr Szövetség környezetvédelmi feladatait. A szervezők 2050 településen több mint 50 ezer önkéntes segítségére számítanak. A legjobban teljesítő szervezetek között egy-egy kerékpárt sorsolnak ki a szervezők. A takarítási akcióhoz a helyi polgárőr szervezeteken keresztül lehet csatlakozni.

Nem csak vidéken, hanem Budapesten is takarítanak október 10-én. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. már második alkalommal rendezi meg a fővárosban a „Nagy Várostakarítási Napot”. Az akció során ismert személyek, közműcégek és a környezetvédelmet kiemelten kezelő cégek mutatnak példát, és teszik rendbe a Moszkva teret. A takarítás után színes programok, vetélkedők várják az önkénteseket a Millenárison.
Nyertes pályázatok listája >>>

 

Forrás: Greenfo