Illegális lerakó felszámolás!

Illegális hulladéklerakók felszámolásával kezdi tevékenységét a Fejér megyei Besnyõi Zöld Gondolat Baráti Kör. November 20-án, hétfõn mintegy 60 köbméternyi hulladékot gyûjtenek össze és szállítanak legális lerakóba. Az akció nagy értéke, széles összefogás alakult ki az ügy érdekében Besnyõn. Az akciót az Öko-pack Kht. és a Vertikál Zrt. támogatja.

 

Az akció és a mozgalom fő szervezője Gémesiné Fejes Zsuzsanna alpolgármesterígy foglalta össze az akció részleteit: „a székesfehérvári Gaja Egyesület felhívására jelentkeztek, majd egyeztetések után az Öko-pack KHT. és a Hulladék Munkaszövetség vállalta a felszámolás finanszírozását. Széles helyi összefogás is kialakult, a munkában önkormányzati képviselők, a „Sallai" Mezőgazdasági Szövetkezet, a Besnyői Kerekasztal Egyesület, a polgárőrök, s a Vöröskereszt egyaránt részt vesz. Igen nagy segítséget jelent a „Vertikál" Zrt. közreműködése, az ő telepükön kerül végső elhelyezésre a felderített lerakók anyaga. Az általuk nem számlázott költség elérheti a 150 ezer forintot, a „Sallai" Mg. Szövetkezet is eltekint a rakodógép napi 60 ezer forintos munkadíjától."

Tavaszra egy falusi nagytakarításra készül a Baráti Kör, addig is folyamatosan figyelik, kik azok, akik hulladékukat környezetkárosító módon és helyen akarják elhelyezni.

Az önkormányzat a köztisztasági rendelet szigorításával fogja elejét venni az illegális hulladéklerakók további szaporodásának.

A mozgalom elindítói egyetértenek abban, hogy a fenntartható fejlődés azt kell jelentse, hogy környezetünket nem szüleinktől örököltük, hanem gyermekeinktől kaptuk kölcsön. Tehát ugyanolyan, vagy jobb állapotban kell átadnunk a következő generációnak, mint ahogy mi kaptuk.

Vojtek Antal

további információ:

Gémesiné Fejes Zsuzsanna alpolgármester: 20/5200536
Vojtek Antal szervező: 30/9347804