Future Home Szakkiállítás

Időpont: 
csütörtök, 2011, március 3 - 10:00 - vasárnap, 2011, március 6 - 18:00
Helyszín: 
Budapest, Millenáris B épület
A Future Home kiállítás célja, hogy teret adjon egyrészről a cégeknek a „fogyasztóbarát” gondolkodásra, másrészről a látogatóknak, hogy rendszerezett és „fogyasztható” információkat kapjanak egy személyesebb találkozással. A kiállításon sok érdekesség látható majd, többek között az a napelemes faautó, melyet Kovács Gábor alkotott meg, aki magáról azt mondja már gyerekkora óta járművek átépítésével foglalkozik :)

Gondolatok a szervezőktől:

"Amikor megálmodtuk kiállításunkat, legfőbb célunk az volt, hogy az „öko”, a „tech”, a „zöld” és a „bio” kulcsszavakat, fogalmakat úgy adjuk át a nagyközönségnek, hogy az ne egy elvont, száraz, az átlagember számára elérhetetlen, vagy éppen csak a beavatottaknak, szakbarbároknak járó és érthető dolognak tűnjön. Ennek érdekében kereszteztük a témákat, érdekes ötletekkel tettük és tesszük maradandóvá és közös élménnyé kiállításunkat, hogy még teljesebbé váljon a kép a látogatókban a Future Home-ról, azaz az Ő elérhető, élhetőbb jövőbeli otthonáról."

Programok:

- öko-fashionshow (naponta)

- előadások sok-sok témában (lakásautomatizálás, rákgyógyítás, “zöld”témák, a jövő kommunikációs formája, stb.)

-kézműves foglalkozások („hulladékból érték”)

- 3 dimenziós mozi

- fotótanfolyam, ahol megtanulhatsz jó fényképeket csinálni, a lelkesebbek akár 3D-ben is

- “Tükörben a világ” címen interaktív kiállítást nézhetsz meg a galériában

 

Helyszín: Budapest, Millenáris B épület (1024 Budapest, Kis Rókus utca 16-20.)

További információ, illetve a kedvezményes jegyárakkal kapcsolatos tudnivalók a rendezvény honlapján: Futurehome