Adni és kapni jó!

A hulladékcsökkentés és újrahasznosítás egyik legleleményesebb és legszociálisabb módja a már megunt tárgyaink továbbadása valamilyen formában. Ez lehet cserebere, ajándékozás vagy adományozás, a lényeg, hogy sok használható dolog még körforgásban marad anélkül, hogy idő előtt a szemétben végezné. Ráadásul az ajándék vagy adomány nagy öröm annak, aki kapja, és annak is, aki adja.  Nem kell kidobni, nem is kell megvenni, mindenkinek tiszta haszon. Megunt tárgyaink aukciókon való továbbértékesítésével még némi többletbevételhez is juthatunk, a cserebere pedig izgalmas módja az új holmik begyűjtésének.

Hogy kezdjünk hozzá?
Tartsunk félévente, de legalább évente egy alapos lomtalanítást a házunk táján. Ezt érdemes akkorra időzíteni, amikor a lakókerületi, települési lomtalanítás sorra kerül. A legtöbben ilyenkor döbbenünk rá, mennyi minden felesleges dolgot megvettünk időközben. Így talán legközelebb majd jobban meggondoljuk, mi is kerül a kosárba.
A használhatatlan dolgok mehetnek a lomtalanítás keretében a szemétbe, illetve egyelőre az utcára, a veszélyes hulladékokat, mint például a már alkatrésznek is ócska elektronikai termékeket pedig általában külön adhatjuk le a lomtalanítás napján, de visszavihetjük a gyártónak vagy a veszélyeshulladék-gyűjtő udvarba is.Viszont ne dobjuk ki ezekkel együtt a még használható tárgyainkat.

Mit lehet továbbadni?
Kinőtt, megunt, ám még használható ruhaneműt, feleslegessé vált bútorokat, dísztárgyakat, cédéket, könyveket, háztartási eszközöket, játékokat, működő elektronikai berendezéseket, irodaszereket.

Hova lehet adományozni?
Nem elhanyagolható szempont, hogy ha a megunt tárgyaink a megfelelő helyre kerülnek, még sokáig örömmel használhatják mások, akik esetleg rászorulnak az adományokra.
Sokan szívesen élnének ezzel a lehetőséggel, ha több információ állna rendelkezésükre az adományfogadó szervezetekről. A leggyakrabban adományozott termékek a ruhák, ezt jónéhány segélyszervezet már rutinosan gyűjti és adja tovább, a lakókörnyezetünkben is van biztosan néhány. Egyre több szervezet fogad azonban bútort, háztartási cikket, játékokat is. Ha szívesen adományoznánk, de nem tudjuk, ki örülne neki, keressük fel az alábbi weboldalakat: http://www.humusz.hu/adomanyfogadok, http://www.adhat.hu/, ahol folyamatosan frissülő információkat találunk az adományfogadó szervezetekről. Az adományozásnak már hazánkban is létezik egy speciális formája, az élelmiszerbank, amely az élelmiszerfelesleget felhalmozó gyártók és kereskedők, illetve a rászorulók között közvetít.

Cserebere börzék
Egyre nagyobb divatja van manapság a cserebere börzéknek. Míg eleinte többnyire csak a kismamák és kisgyerekesek csereberélték, árulták a viszonylag gyorsan forgó gyerekholmikat, babaruhákat, ma már egyre több terméket visznek tulajdonosaik ilyen típusú börzékre.  A cserebere alapja nemcsak pénz lehet, hanem valamilyen jelképes tárgy, üveggolyó, csipesz vagy bármi más is és annak függvényében vihetünk új tárgyakat, hogy mennyi mindent hoztunk. Ennek előnye, hogy a pénz kiiktatásával válhatunk meg megunt tárgyainktól, és rögtön szert tehetünk újabb darabokra – vásárlás, pénzköltés nélkül.

Cserebere bulik és/vagy vállalati jótékonykodás
A csereberére kapható ismerőseink, barátaink körében is szervezhetünk baráti börzéket. Remek újévi mulatság lehet például a karácsonykor kapott, ám számunkra használhatatlan vagy nekünk nem tetsző dolgok továbbajándékozása egy baráti összejövetel keretein belül. Ilyet persze csak akkor érdemes tartani, ha senki sem sértődik meg, ha az általa adott, de sajnálatos módon célt tévesztett ajándékot látja újra a körforgásban.
Ugyanígy munkahelyen, iskolában is lehet hasonló eseményeket szervezni, biztosan mindenkinek van otthon egy-két olyan használható darabja, amiért cserében szívesen hazavisz valami újdonságot. Amennyiben mindezt karitatív céllal teszi egy szervezet, annak természetesen akár komoly hírértéke és presztízsnövelő ereje is lehet.

Adásvétel, aukciós weboldalak
A használtcikkek adásvétele elterjedt hazánkban, sok cég foglalkozik például használt elektronikai áruk, bútorok, mosógépek, ruhák, irodaszerek (pénztárgép, nyomtató, számítógépalkatrészek), antik holmik, könyvek felvásárlásával és továbbértékesítésével. Az alábbi weboldal folyamatosan bővülő listát nyújt a használtcikk üzletekkel kapcsolatban: http://www.humusz.hu/hasznaltcikkek.
Azonban egyre többen vannak, akik a kereskedői láncszemet és árrést kiiktatva inkább maguk adják-veszik feleslegessé vált holmijaikat, ehhez pedig már jónéhány aukciós portál is rendelkezésükre áll.

Garage sale – a szomszéd kertje mindig zöldebb
Amerikában elterjedt gyakorlat, hogy gyakran még a tehetősebb háziasszonyok is a saját garázsukból árulják megunt, de még jó állapotban lévő tárgyaikat az éppen arra járóknak.
Ha az USA-ban nem ciki a cuccainkat a saját portánkon árulni, nálunk miért lenne az?
Ezt nemcsak a kertes övezetekben lakók tehetik meg, hanem kis módosítással a lakóparkok, lakótelepek lakói is: csak egy arra alkalmas helyet kell találni, ahol mindenki kipakolhatja a szombat délutáni szieszta idejére a magáét és várhatja a vásárlókat.
Az önszerveződő események amellett, hogy jó hangulatúak, közösségépítő jellegűek is. Innentől már csak egy lépés megszervezni például a közös komposztálást a közös hulladékcsökkentés érdekében.

Szokjunk vissza a kölcsönre!
Na nem a banki kölcsönre, az most amúgy sem túl kifizetődő, hanem a kölcsönzés intézményére, ami még egy-két generációval lejjebb is teljesen természetes volt. Egyáltalán nincs szükség arra, hogy minden háztartásban legyen saját létra, sarokcsiszoló vagy éppen ütvefúró. Ez a szemlélet leginkább a napjainkra jellemző mesterségesen gerjesztett fogyasztási láz végeredménye. Az otthonunk az a terület, ahol a saját, biztonságos közegünkben vagyunk, miért ne szavaznánk meg ezt a bizalmat a szomszédainknak is? Ha egy tojásra vagy egy marék lisztre van szüksége a szomszédnak, szívesen kisegítjük, ezen az alapon nyugodtan adhatunk kölcsön használati tárgyakat is, így mindenkinek olcsóbb. Nem mellesleg jó érzés tudni, hogy kölcsönösen számíthatunk egymásra ilyen esetekben. Ha az egymástól való alkalmi kölcsönzés intézményét „bevezetjük”, jobban oda fogunk figyelni arra, hogy ne csak a saját, hanem más tulajdonára is körültekintően vigyázzunk.

Fektessünk be a szívességbankba
Csereberélni természetesen nemcsak tárgyakat lehet, hanem szolgáltatást, segítséget, munkát. Ma már nálunk is léteznek olyan közösségi önsegítő modellek, kezdeményezések, weboldalak, amelyek a sok helyütt gátló tényezőként felmerülő pénzhiányt kiküszöbölendő a kölcsönös segítségnyújtáson és szívességeken alapulnak. Az ilyen típusú hálózatok tagjai, használói azt vállalják, hogy mindenki azzal segíti a másikat, amihez ért. A több helyütt kalákának vagy tálentumkörnek hívott közösségi modellek előnye a pénz teljes kiiktatása, az emberi kapcsolatok, a bizalom épülése és az egyéni tehetség, szakértelem minél teljesebb körű kihasználása. Egy ilyen megoldás nemcsak a helyi közösségeket (pl. egy lakóház, egy falu stb.) hozza közelebb egymáshoz, hanem mintegy munkalehetőséget ad és a tagok számára cserében lehetségessé válik olyan szolgáltatások „igénybevétele”, amelyeket egyébként lehet, hogy nem tudnának megfizetni.