Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 7 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gyors karácsonyi sütemények az újrahasznosítás jegyében

Év: 
2016
Szám: 
Tél
Szerző: 
Sperling Anna
Egyszerű és sokféleképpen kivitelezhető kekszrecept.

Szeretem a változatosságot, ezért minden évben próbálok valami kis csavart belevinni a megszokott diós vagy mákos bejglibe, hókiflibe és zserbóba, hogy ünnepi is legyen, mégsem egyhangú. Közben persze szorít az idő is, hiszen a menü és az ajándékok mellett – mint sok háziasszonynak/háziúrnak – néha már nekem sincs erőm sütögetni.

Sütésnél a legfontosabb, hogy legyen egy jól variálható alapod, amit a hangulatod/kamrád tartalma alapján valósítasz meg. Íme, az én szuper kekszalapom:

·         230 g finomliszt (lehetőleg adalékmentes)

·         140 g hideg vaj felkockázva

·         90 g porcukor

·         1 vaníliarúd kikapart magja

·         3 tojássárgája (háztáji – ha bolti, akkor legrosszabb esetben is 2-es sorszámmal kezdődő, pecsétes tojásokat válasszuk).

Elkészítés: A lisztet morzsold el a vajjal, add hozzá a tojássárgáját és a vaníliarúd kikapart magját, gyors mozdulatokkal állítsd össze a tésztát, majd szitáld hozzá a porcukrot (tényleg csak a végén add hozzá, mert ettől lesz omlós a keksz).  Ha kész, pihentesd 10-15 percet hűtőben, majd lisztes felületen nyújtsd 4-5 mm vastagra, szúrd ki tetszőleges formákkal, és sütőpapíros tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 percig süsd. Akkor jó, ha szép világos a teteje, és a széle éppen aranybarna.

A csavar csak most jön! Ez csak egy alaprecept volt, variáld úgy, ahogy neked tetszik!

Karácsonyi változat:

·         citrom/narancs/lime lereszelt héja

·         fahéj/mézeskalács-fűszerkeverék

·         kivonatokból pár csepp: keserű mandula/rózsa/menta

·         a lisztből 40 grammnyi kiváltható ezekkel: kókuszreszelék, darált dió, darált mogyoró,  darált mandula, darált, aprószemű zabpehely

A tetejét megszórhatod durvára vágott csokidarabokkal, aszalt gyümölccsel, színes karácsonyi cukrokkal. Fontos, hogy ne rakj bele ész nélkül mindent, mert a kevesebb ugye több! Találj ki  a saját ízlésednek megfelelő variációkat , és merj kísérletezni! A család biztos meghálálja majd.

Ha nem szeretnél plusz hozzávalókkal variálni, szaggasd ki egyforma méretű darabokra a vaníliás alaptésztát (fontos, hogy páros darabszámra jöjjön ki). A kiszaggatottak felének a közepét lyukaszd ki egy kisebb, kör alakú formával. Sülés és kihűtés után párosítsd össze őket, a nem lyukasakat kend meg lekvárral, és rakd rá a lyukas közepűt.

A maradék tojásfehérjéről se feledkezz meg, varázsolj belőlük gyönyörű habcsókokat: keverd össze 150 gramm kristálycukorral, és közepes lángon egy lábasban kevergesd, amíg csípős nem lesz (a fakanállal kiveszel egy picit belőle, és ha hozzáérsz, akkor a meleg csípi az ujjad). Ha elkészült, öntsd habverő gépbe, és közepes fokozaton habosítsd fel. A hab felverési ideje attól függ, hogy később mire szeretnéd felhasználni. A közepesen kemény állagúval (7-8 perc) díszíthetsz mézeskalácsot vagy kekszet, a kemény állagúból (10-12 perc) készül a habcsók is. Ha az utóbbit választod, akkor a kész habot kanalazd egy sütőpapírral kibélelt tepsibe (vagy habzsákkal és nyomócsővel különböző mintákat is készíthetsz belőle, de figyelj oda, hogy egyforma méretűek legyenek), majd 120-130 fokra előmelegített sütőben szárítsd 2-3 órát. Mivel minden sütő más, érdemes nézegetni a kis csókokat (de nem nyitogatni!). Nekem már volt olyan, hogy egy óra után készen voltak.

A fent leírtak csak ötletek, legyetek kreatívak és merjetek különböző ízeket-formákat összeállítani! A bónusz, hogy mind a keksz, mind a habcsók 1-2 hétig eláll dobozban, tehát az ünnepek előtt el lehet őket készíteni. Jó kísérletezést!

 karácsonyi sütemény


Ha tetszett a cikk és szeretnél előfizetni negyedévente megjelenő ÚjraSzedve magazinunkra, itt teheted meg: www.humusz.hu/ujraszedve/elofizetes
Előfizetéseddel a Humusz Szövetséget és az ÚjraSzedve kiadását támogatod!