Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összefogás a csikkek ellen

Év: 
2005
Szám: 
Nyár
Szerző: 
silly


Közös programot indít a BÉKÁVÉ, a FŐKEFE és a Főpolgármesteri hivatal a közterületek tisztasága érdekében. Ezután sorsoláson vehet részt, aki csikket dob el a villamos megállóban. a békávé ellenõrök fogják figyelni az utasokat, és minden elkövetõnek egy Zöld Pontot adnak át. Aki húsz Zöld Pontot összegyûjt, felragasztja egy kihajtogatott cigisdobozra, és beküldi az 1392 Budapest Pf. 34. címre, az visszakapja a cigi jövedéki adóját!
Az akció célja, hogy CSAK a villamos megállóban legyenek csikkek, amelyeket így jóval könnyebb lesz összeszedni.
A békávé ellenőrök szakszervezetének alelnöke, Dr. Kontroll Botond lapunknak elmondta, hogy felfigyeltek sok gyanús polgárra, akik NEM dobtak el csikket a megállóban, így gyanússá váltak, hogy esetleg korábban eldobták már. Közös érdekünk, hogy kiszûrjük az ilyen magatartást tanúsító állampolgárokat!