ajánló

Élmény? Természetesen!

  • 2014. február 01. 01:00
  • Ressinka Agnes

A Vidékfejlesztési Minisztérium és a nemzetipark-igazgatóságok idén is önálló standon mutatják be a magyar nemzeti parkok ökoturisztikai kínálatát az Utazás Kiállításon. A fókuszban a nemzeti parkok programajánlatai, illetve a márciusban zajló „Barlangolás” tematikus hónap áll majd.

Vesd bele magad! Program 2014-ben

  • 2014. február 01. 01:00
  • Ressinka Agnes
Az AGRYA 2011-ben indította el a Vesd bele magad! Programot, amelyet 2014-ben immáron a negyedik évben szervez meg. A Vesd bele magad! Programsorán kisiskolás, jellemzően 6-10 éves gyerekek kapnak vetőmagcsomagot, benne 5 zöldség vetőmagjával (zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla). Az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekektől azt kérjük, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család. A cél a szemléletformálás, hogy megmutassuk, kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget és nem kell azt a nagyáruházakban megvásárolni. Ezen túl a gyerek felelősségérzetét is fejleszti a Program, hiszen rajta múlik, hogy az elvetett magból mi lesz, lesz-e belőle valami. A Programot nem szociális alapon szervezi az AGRYA, így nincs semmiféle különbségtétel a gyerekek között, a cél a szemléletformálás és a tájékoztatás

ÚJ KIHÍVÁSOK, ALTERNATÍVÁK A FENNTARTHATÓSÁG ÚTJÁN - „LEGYEN SZÍVÜGYÜNK A FÖLD!”

  • 2014. február 01. 01:00
  • Ressinka Agnes

Szeretettel várják ünnepi rendezvényükre mindazokat, akik az elmúlt 15 év alatt segítették, támogatták az ÖKO Munkacsoport Alapítvány megalapítását, fenntartását és működését.

Várják mindazokat erre az ünnepi rendezvényre, akik bátorítottak őkeket a munkájukban, akik velük együtt dolgoztak, együttműködtek egy nagy közös cél érdekében, a környezeti nevelésben, a tudatformálásban és a környezetvédelem területén.

VII. TERMIK Tábor 2014

  • 2014. február 01. 01:00
  • Ressinka Agnes

 

 

A Magonc Alapítvány önkéntes csapata idén immár hetedik alkalommal rendezi meg országos, 10-14 éves gyermekeknek  szó nomád táborát, a TERMIK Tábort.  10 felejthetetlen napra várják a táborozókat  egy csörgedező patakokkal határolt tisztásra, a Keleti-Bakonyba! 


"Madarak a városban " - jubileumi programsorozat

  • 2014. január 01. 01:00
  • Ressinka Agnes

Idén emlékezünk meg Herman Ottó halálának 100. évfordulójáról és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megalakulásának 40. évfordulójáról. A jubileum apropóján számos tudományos, kulturális és szórakoztató programot szervez az Egyesület. A hagyományos madárbarát eseményeinken kívül rendhagyó programokkal is várjuk az érdeklődőket. A „Madarak a városban” névvel fémjelzett jótékonysági események között alkalom nyílik koncerteken, madárfestmény-kiállításokon, mesedélutánokon, interaktív játékon való részvételre, illetve ismeretterjesztő előadások meghallgatására.

RAPA NUI VAGY TIKOPIA? ÖKOLÓGIAI VÁLSÁG ÉS KIÚTLEHETŐSÉGEK

  • 2013. augusztus 01. 02:00
  • Pauló Gergő

Veszélyes mértékben átalakítottuk bolygónkat. Az éghajlat gyors változása, az élővilág sokszínűségének rohamos csökkenése, a szennyezések garmadája, valamint számos további környezeti probléma mindnyájunk életminőségének drasztikus romlásával fenyeget. A sivár élővilág, éhínség, vízhiány, nyomor és káosz által terhelt jövőt azonban elkerülhetjük, amennyiben bátran szembenézünk a problémákkal, és kitartóan teszünk ellenük.

Oldalak