újrahasznosítás

Hulladékcsökkentési tervek egy kanadai egyetemen

Nullahulladék hír: 
0
az Észak-Brit Kolumbiai Egyetemen lefolytatott kutatás alapján

UNBCAz új keretirányelv által bevezetett szigorítások betartásához és a szén-dioxidkibocsátás tényleges csökkentéséhez a lakosság bevonása is szükséges. A nemzeti hulladékgazdálkodási tervek azonban főleg a közszférában és a kereskedelemben keletkező hulladékok kezelésére fogalmaznak meg célokat. A szektorokra lebontott, speciális hulladékgazdálkodási tervek, és az intézményi hulladékgazdálkodási programok sok helyen még a kezdeti szakaszban tartanak. Kezdeményezések azonban mindenféle szinten elindultak, például egyetemeken is.

A felülvizsgált hulladék keretirányelv (2008/12/EK) jogilag is megerősíti a 2004 óta útmutatóként funkcionáló hulladék-hierarchiát. A hierarchia alapján a hulladékgazdálkodás legfontosabb feladata a hulladék keletkezésének megelőzése, melyet a hulladék mennyiségének csökkentése (újrahasználat, illetve újrahasznosítás anyagában vagy energetikai úton) követ. Az új keretirányelv által bevezetett szigorítások betartásához és a szén-dioxidkibocsátás tényleges csökkentéséhez a lakosság bevonása is szükséges. A nemzeti hulladékgazdálkodási tervek azonban főleg a

Nullahulladék célcsoportok: 

Ki mit tehet a hulladékcsökkentésért?

Nullahulladék hír: 
0
.
Az, hogy mindent elborít a szemét, hogy rengeteg a hulladék, már csak egy következmény. Fogyasztói szokásaink, szemléletmódunk zavaró, bántó következménye. Ha meg akarjuk szüntetni, ezeken a fogyasztási szokásainkon, az anyagias, növekedés-orientált szemléletünkön kell változtatnunk. Nulla Hulladék Programunk célja, hogy segítséget, jó gyakorlatokat, ötleteket, tudást, bátorítást nyújtsunk minden érintett társadalmi csoportnak a változtatás elindításához, a szemléletmód megváltoztatásához. Szóval ki mit tehet a hulladékcsökkentésért?
 Mit tehet a lakosság?

PET IT

Nullahulladék hír: 
0
Az ételmaradék is szemét? Nem kell, hogy az legyen!

Egy fiatal önkéntesekből álló csapat azt a merész célt tűzte maga elé, hogy alapjaiban változtatja meg, amit eddig az ételmaradékok újrahasznosításáról gondoltunk. 2012-ben egy új nyílt mozgalmat indítottak PET IT néven, hogy a helyi éttermek konyhai maradékai eljussanak a közelben lakók háziállataihoz, ezáltal csökkentve a környezet és a gazdik pénztárcájának terhelését. A PET IT mozgalom a fenntarthatóságra és a könnyű terjesztésre törekszik, így a „kecske” jól lakik, a „káposzta” pedig nem kerül a kukába.

A pet it mozgalomban résztvevő éttermek vállalják, hogy a konyhájukon keletkezett vagy az oda visszakerülő maradékot különböző, a maradék fajtájától függő feliratú, dátummal ellátott, környezetbarát dobozokba rakják, melyek az étteremben vagy az étterem előtt felállított zárt hűtőbe kerülnek. A hűtőből a gazdik ingyen elvihetik a nekik tetsző, kedvencük kedvenc eledelét tartalmazó (hmm, egy jó rántotthús blökinek) dobozt, amit aztán gondosan elmosogatva az étterem újrafelhasználásra visszavár. A hűtőben helyet kap a kávézacc is, ami kíváló táptalaj növényeinknek.

Nullahulladék célcsoportok: 

Hogyan lelhetünk aranyra a szemétdombon?

Nullahulladék hír: 
0
Hogyan lehet kevesebb a lerakás? És több a megelőzés? Hogyan segítsük ezt gazdasági eszközökkel?

A legjobban teljesítő EU-tagállamokban az újrafeldolgozás aránya akár a 70%-ot is eléri, és szinte nem temetnek el hulladékot, miközben más tagállamokban továbbra is a hulladéknak több mint háromnegyede kerül lerakókba.

Hogyan érték el a legsikeresebbek, hogy a hulladék probléma helyett erőforrássá váljon?

Nullahulladék célcsoportok: 

Rapid Randi á la NISP

Nullahulladék hír: 
0
A Nemzeti Ipari Szimbiózis Program bemutatása

Mi is az a NISP? Ez az úgynevezett Nemzeti Ipari Szimbiózis Program. Ha nem ismerős a fogalom, akkor annyit mindenképp érdemes tudni, hogy az Iparfejlesztési Közalapítványnál (IFKA) futó programról van szó, amely EU-s (Life+) támogatással jön létre.

A program célja

Nullahulladék tematika: 
Nullahulladék célcsoportok: 

Környezettudatos fesztiválozás?

Nullahulladék hír: 
0
A SZIN szervezői hogyan próbálják meg csökkenteni a fesztivál amúgy is nagy környezetterhelését.

Aktivizálható-e környezetvédelmi célokra több tízezer pihenni, kikapcsolódni vágyó fesztiválózó? Hogyan lehet elérni, hogy ők is környezettudatosan viselkedjenek akkor, amikor pihenni szeretnének? A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői a Zöldövezet Társulás évek óta bevált receptjét használják.

A szelektív gyűjtőedények előtt egy már jóhangulatú fesztiválozó.„A SZIN-en 2011-ben 14x3 db kihelyezett szelektív gyűjtőpont (papír, műanyag, alumínium), valamint 10 üveggyűjtő edény, ezen kívül egy InfóPont-ként is működő Hulladék CserePont üzemelt” – mondta el Csobay Krisztina, a szervezet titkára. A Hulladék CserePont évek óta jelen van a fesztiválon, így az emberek nagy része már tá

Nullahulladék célcsoportok: 

Zöld tanév

Nullahulladék hír: 
0
A 2009-es Nulla Hulladék Ötletpályázat nyertesének megvalósult projektjei.

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium diákönkormányzata 2009-ben díjat nyert a Nulla Hulladék Ötletpályázatunkon. Íme egy példa, a sulis Zöld Projekt hová futhat ki.

A kezdet
Hogy mi is ihletette, ösztönözte az iskolát a Zöld Projekt elindítására? Szerették volna ráébreszteni a diákokat, milyen nagy az egyén felelőssége, hogy mennyit tehet egyetlen ember a hétköznapjaiban, és ezzel példát is mutathat. Most már megnézik, melyik kukába dobják a banán héját, és meglátják a lehetőséget a tárgyakban: mi lehetne még belőle, hogy ne a kukában végezze.

Milyen hulladékos programok vannak az iskola életében?

Nullahulladék célcsoportok: 

Környezetvédelmi kampány a Pumával - Marmo bemutatkozik

Nullahulladék hír: 
0
Marmo, a gyerekpolip a főszereplője a PUMA új környezetvédelmi kampánynak.

Az idei Volvo Ocean Race-en résztvevő Puma hajójának 13. tiszteletbeli tagja Marmo, a gyerekpolip. Marmo a főszereplője annak a környezetvédelmi kampánynak, amelyet a PUMA azért alkotott meg, hogy felhívja a gyerekek és felnőttek figyelmét, milyen fontos megőriznünk környezetünk csodálatos élővilágát. A környezetvédelmi kampány részeként a Puma egy természetbarát, újrahasznosított anyagokból készült gyermek-kollekcióval is jelentkezik. A kollekció valamennyi darabján (mesekönyv, poló, kalap, esőkabát, szandál, hátizsák) találkozhatunk Marmoval.

Marmo a PUMA újonnan indított óceánvédelmi kampányának arca és most csatlakozik a PUMA Volvo Ocean Racing csapatához, erre a hihetetlen kalandra, mint a csapat 13. tagja – ő lesz a kabala. Marmo, aki egy erős, okos tengeri lény, a PUMA hajójának ötletéből ered, a fenséges Mar Mostro-ból.

Nullahulladék célcsoportok: 

A pilisi klímabarát üzletek mozgalma

Nullahulladék hír: 
0
2010-ben tizennégy üzletnek ítélték oda a Klímabarát címet
A Pest megyei kisváros boltjai egyszerű, de hatásos eszközökkel vívják a maguk zöld forradalmát. A vásárlókat a nehéz gazdasági helyzetben még nem sikerült lázba hozni, de a legfiatalabb generáció bevonása mellett ez már csak idő kérdése.

Amikor néhány éve Hadas Jánosné kézhez vette a tizenkétezer lakosú kisváros éves hulladékgazdálkodási jelentését, megdöbbenve látta, hogy a szemét hatvan százalékát a csomagolóanyagok adják. A korábban óvónőként dolgozó környezetvédő és a Pilisi Klímabarát Kör többi tagjának ez adta az ötletet, hogy összefogják azokat az üzleteket, amelyeknek fontos a környezet védelme.

Nullahulladék célcsoportok: 

Oldalak