szelektív gyűjtés

Kis emberek a nagyvárosban

Nullahulladék hír: 
0
A hajéktalanság és a környezetvédelem furcsa összefonódása

Egy történetet szeretnék elmesélni, ami kis részt rólam, kis részt a környezetvédelemről és nagyobb részt két emberről szól, akiknek a sorsa bár különbözik az enyémtől, a kapcsolatot mégis megteremtette közöttünk a tenni akarás, a megélhetésért való küzdelem valamint a környezetvédelem jegyében.

3,5 – 4 éve, mióta tudatosan foglalkozom környezetvédelemmel, a hulladékproblémát mindig is a fő területek egyikének tartottam, amivel kell és érdemes is foglalkozni. Ez a terület természetesen rengeteg szálon fonódik össze a környezetvédelem többi nagy területével. A problémák sokszor egymásból következnek, és egyik sem oldható meg önmagában, csakis az összes többivel együtt, párhuzamosan.

Én úgy tapasztaltam, hogy majdnem minden önszerveződő kis környezetvédő közösség szemétszedési akciókkal kezdi tevékenységét. Ez Read more about Kis emberek a nagyvárosban

Nullahulladék célcsoportok: 
Nullahulladék tematika: 

Veszélyeshulladék-gyűjtés Pilisvörösváron

Nullahulladék hír: 
0
A pilisvörösvári veszélyeshulladék-gyűjtésről beszámoló
A Szebb Környezetünkért Egyesület önkormányzattal folytatott több éves tárgyalásaink eredményeképpen szeptember végén veszélyeshulladék-gyűjtési akció volt Pilisvörösváron, két helyszínen.

Az önkormányzat megszabta a begyűjtendő hulladékok körét, az akció keretében csak a pilisvörösvári háztartásokban, a normál életvitelből származó veszélyes hulladékokat gyűjtötték be: akkumulátor, szárazelem, szórópalack hulladék, elektronikai hulladék, étolaj, festékmaradékok (festék és lakk), oldószerek, vegyszermaradék, fénycsövek, gyógyszerhulladék, növényvédőszer hulladék, fáradtolaj.A veszélyes hulladék nem került korlátlan mennyiségben átvételre: személyenként a normál életvitelből származó háztartási mennyiséget vették át. Read more about Veszélyeshulladék-gyűjtés Pilisvörösváron

Nullahulladék célcsoportok: 
Nullahulladék mintatelepülések: 
Nullahulladék tematika: 

Hulladékcsökkentési tervek egy kanadai egyetemen

Nullahulladék hír: 
0
az Észak-Brit Kolumbiai Egyetemen lefolytatott kutatás alapján

UNBCAz új keretirányelv által bevezetett szigorítások betartásához és a szén-dioxidkibocsátás tényleges csökkentéséhez a lakosság bevonása is szükséges. A nemzeti hulladékgazdálkodási tervek azonban főleg a közszférában és a kereskedelemben keletkező hulladékok kezelésére fogalmaznak meg célokat. A szektorokra lebontott, speciális hulladékgazdálkodási tervek, és az intézményi hulladékgazdálkodási programok sok helyen még a kezdeti szakaszban tartanak. Kezdeményezések azonban mindenféle szinten elindultak, például egyetemeken is.

A felülvizsgált hulladék keretirányelv (2008/12/EK) jogilag is megerősíti a 2004 óta útmutatóként funkcionáló hulladék-hierarchiát. A hierarchia alapján a hulladékgazdálkodás legfontosabb feladata a hulladék keletkezésének megelőzése, melyet a hulladék mennyiségének csökkentése (újrahasználat, illetve újrahasznosítás anyagában vagy energetikai úton) követ. Az új keretirányelv által bevezetett szigorítások betartásához és a szén-dioxidkibocsátás tényleges csökkentéséhez a lakosság bevonása is szükséges. A nemzeti hulladékgazdálkodási tervek azonban főleg a Read more about Hulladékcsökkentési tervek egy kanadai egyetemen

Nullahulladék célcsoportok: 

Ki mit tehet a hulladékcsökkentésért?

Nullahulladék hír: 
0
.
Az, hogy mindent elborít a szemét, hogy rengeteg a hulladék, már csak egy következmény. Fogyasztói szokásaink, szemléletmódunk zavaró, bántó következménye. Ha meg akarjuk szüntetni, ezeken a fogyasztási szokásainkon, az anyagias, növekedés-orientált szemléletünkön kell változtatnunk. Nulla Hulladék Programunk célja, hogy segítséget, jó gyakorlatokat, ötleteket, tudást, bátorítást nyújtsunk minden érintett társadalmi csoportnak a változtatás elindításához, a szemléletmód megváltoztatásához. Szóval ki mit tehet a hulladékcsökkentésért?
 Mit tehet a lakosság?

Környezettudatos fesztiválozás?

Nullahulladék hír: 
0
A SZIN szervezői hogyan próbálják meg csökkenteni a fesztivál amúgy is nagy környezetterhelését.

Aktivizálható-e környezetvédelmi célokra több tízezer pihenni, kikapcsolódni vágyó fesztiválózó? Hogyan lehet elérni, hogy ők is környezettudatosan viselkedjenek akkor, amikor pihenni szeretnének? A Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN) szervezői a Zöldövezet Társulás évek óta bevált receptjét használják.

A szelektív gyűjtőedények előtt egy már jóhangulatú fesztiválozó.„A SZIN-en 2011-ben 14x3 db kihelyezett szelektív gyűjtőpont (papír, műanyag, alumínium), valamint 10 üveggyűjtő edény, ezen kívül egy InfóPont-ként is működő Hulladék CserePont üzemelt” – mondta el Csobay Krisztina, a szervezet titkára. A Hulladék CserePont évek óta jelen van a fesztiválon, így az emberek nagy része már tá Read more about Környezettudatos fesztiválozás?

Nullahulladék célcsoportok: 

Fenntarthatóság és istenhit

Nullahulladék hír: 
0
Egy hitközösség programjainak fenntartható megszervezése.

Amikor környezetvédelemről, szemléletformálásról olvasunk, általában egy iskola vagy lakóközösség, esetleg egy önálló háztartás példáit szokták bemutatni. De mi a helyzet a gyülekezetekkel? Íme egy példa, hogyan lehet egy hitközösség programjait fenntartható módon megszervezni.

A dabasi Gyülekezet gyermekeinek szervezett nyári napközis táborban népi gyermekjátékokat készítettek velük. Ehhez egyszerű, természetes anyagokat használtak fel: fűzvesszőt, csuhét, tojástartót, kavicsokat, magokat. A fiatalok kitakarították és homokkal töltötték fel a régi, elhanyagolt homokozót, amit nagy élvezettel vettek birtokba a kisebbek. Egy ismerős, lovat tartó testvér elhozta kocsiba fogva két lovát, amelyeket etettek, simogattak a gyerekek, kocsikázhattak velük, sőt a hátukra is lehetett ülni. Read more about Fenntarthatóság és istenhit

Nullahulladék célcsoportok: 

Zöld tanév

Nullahulladék hír: 
0
A 2009-es Nulla Hulladék Ötletpályázat nyertesének megvalósult projektjei.

A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola és Kollégium diákönkormányzata 2009-ben díjat nyert a Nulla Hulladék Ötletpályázatunkon. Íme egy példa, a sulis Zöld Projekt hová futhat ki.

A kezdet
Hogy mi is ihletette, ösztönözte az iskolát a Zöld Projekt elindítására? Szerették volna ráébreszteni a diákokat, milyen nagy az egyén felelőssége, hogy mennyit tehet egyetlen ember a hétköznapjaiban, és ezzel példát is mutathat. Most már megnézik, melyik kukába dobják a banán héját, és meglátják a lehetőséget a tárgyakban: mi lehetne még belőle, hogy ne a kukában végezze.

Milyen hulladékos programok vannak az iskola életében?
Read more about Zöld tanév

Nullahulladék célcsoportok: 

Házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszerek Magyarországon

Nullahulladék hír: 
0
Házhozmenő szelektív gyűjtést igén sokféle variációban szerveznek szerte az országban.

Mennyi időbe telik a házhoz menő rendszer bevezetése, milyen átalakítások szükségesek a közszolgáltató részéről? Kevesebbet fizet-e a lakos, aki a szemetét szelektálva dobja a kukába? Lássuk!

Nullahulladék célcsoportok: 
Nullahulladék tematika: 

A pilisi klímabarát üzletek mozgalma

Nullahulladék hír: 
0
2010-ben tizennégy üzletnek ítélték oda a Klímabarát címet
A Pest megyei kisváros boltjai egyszerű, de hatásos eszközökkel vívják a maguk zöld forradalmát. A vásárlókat a nehéz gazdasági helyzetben még nem sikerült lázba hozni, de a legfiatalabb generáció bevonása mellett ez már csak idő kérdése.

Amikor néhány éve Hadas Jánosné kézhez vette a tizenkétezer lakosú kisváros éves hulladékgazdálkodási jelentését, megdöbbenve látta, hogy a szemét hatvan százalékát a csomagolóanyagok adják. A korábban óvónőként dolgozó környezetvédő és a Pilisi Klímabarát Kör többi tagjának ez adta az ötletet, hogy összefogják azokat az üzleteket, amelyeknek fontos a környezet védelme.
Read more about A pilisi klímabarát üzletek mozgalma

Nullahulladék célcsoportok: 

Oldalak