Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kétoldalú újrapapír projekt a pécsi egyetemen

Egyik oldalra az adminisztráció, másikra a hallgatók dolgoznak
Év: 
2011
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Háromszéki Markó Péter, Pécsi Zöld Kör

ÚjrahasználatAz egyetemi adminisztráció során temérdek mennyiségű papíranyag keletkezik. Zöldíteni vágyó hallgatók és civil önkéntesek ötlete nyomán született a takarékos megoldás: az Újrapapír Program.

A Pécsi Zöld Kör és a Pécsi Tudományegyetem Fenntartható Fejlődésért Szakkollégium közös projektje a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán indult el 2011 tavaszi félévében. A program elsődleges célja volt a félig felhasznált, azaz egyik oldalán nyomtatott lapokat minél hatékonyabb módon bekapcsolni – (újra) felhasználás révén – az egyetem papírzabáló vérkeringésébe. A két szervezet az első félévben létrehozott egy önkéntes munkán alapuló rendszert, melynek lényege a papír összegyűjtése és a hallgatóknak való újraosztása (melyekre így aztán jegyzetelni tudnak).

Az Újrapapír program működése

Újrapapír ProgramA példát a legegyszerűbben maga a redisztribúciós folyamat szemlélteti. Miután minden tanszék tudomására hoztuk, hogy csatlakozhat a programhoz, elindult a célzott gyűjtés folyamata. Ha összegyűlt a kellő mennyiségű papír egy adott szervezeti egységnél, egy ottani munkatárs a projekt interaktív honlapján (zoldcampus.pte.hu) keresztül jelezte a szervezőknek ezt. Ezzel a tanszék hivatalosan is bekapcsolódott a programba, neve, logója megjelent a kezdeményezés támogatóinak névsorában és egyfajta zöld „védjegyet” kapott. A tanszékek által gyűjtött, de fel nem használt papírokkal kapcsolatos logisztikai feladatokat a már említett online rendszer segítségével könnyen meg lehetett oldani, ugyanis csak azokba az irodákba kellett az önkénteseknek bemenni, akik a honlapon jelezték, hogy van mit elvinni tőlük. A begyűjtött papírokat a félév során az ún. újrapapír tárolókban a nagyelőadók bejáratainál helyezték el, biztosították a hallgatók számára a „tudatosabb” jegyzetelés/zh írás lehetőségét. Az önkéntesek folyamatosan feltöltötték az újrapapír tárolókat, melyekből idén három „tesztpéldányt” tudtak a szervezők – biztonságtechnikai és anyagi okok miatt – elhelyezni az egyetem területén. Az első félévben, vagyis 2011 tavaszán az újrapapír rendszer bemutatása, megismertetése volt a fő feladat. A kezdeti nehézségeket is ezen „teszt félév” során kellett kiszűrni, hogy a későbbiekben a helyi adottságokhoz igazítva, tovább tökéletesítve terjesszék el a Pécsi Tudományegyetem valamennyi karán az ésszerű papírhasználatot. A következő féléves ütemben szerepel a szelektív hulladékgyűjtő rendszer összekötése az Újrapapír Programmal, valamint az újrapapír tárolók bemutatása a PTE többi karán is.