Idegesítően sokszor zajlik le a környezetemben ez a típusú párbeszéd, sokszor még a legzöldebbek között is. Valóban kulcsfontosságú, hogy a gyerekeink már kicsi koruktól kezdve tiszteljék a természetet, és úgy csodálkozzanak rá annak szépségeire és értékeire, hogy közben nem teszik azokat tönkre. De magunktól miért nem várjuk el ugyanezt??? Annyira elnézőek tudunk lenni a felnőttek „rossz beidegződéseivel”, „kialakult gondolkodásmódjával” és „megrögzött szokásaival”, szemben, hogy az már bosszantó. Folyton azt hallgatom, hogy ki a hibás: az állam, mert nem támogatja a környezettudatosságot, a gyártó, mert nem gyárt környezetbarát terméket, a kereskedő mert, nem árul olyat, a média, mert rossz értékeket közvetít, az oktatás, mert olyan a színvonala, és végül mi magunk, mert „úgyse számít, hogy mit teszünk”.

A gyerekek maguk lesznek a megtestesült környezetvédők mire felnőnek. De mi marad nekik addigra, ha mi nem lépünk?