1. Kezdeményeztük a gazdasági reklámok iskolákból történõ kitiltását. Simán megbuktunk, állítólag sérti a versenyszabadságot. Cukrosbácsik, sorakozó!

2. Általános dohány- és alkoholreklámot követeltünk. Megszívtuk ezzel is, lesöpörték (mit is igért Horn úr két éve...?)

3. Definiáltuk a "környezetbarát", "környezetkímélõ" jelzõk reklámban való használatának feltételeit. Elvetették, de egy enyhébb szöveggel legalább hagytak némi reményt. Amit azóta sikeresen agyoncsapott a KTM idétlen jogszabálya (A környezetbarát termékminõsítésrõl). Brávó.

4. Beavatkozási lehetõséget kértünk a fogyasztóvédelmi érdekérvényesítõ tevékenységünkhöz. Úgy-ahogy belekerült.

5. Külön alap létrehozását szorgalmaztuk a társadalmi célú (pl. környezet- és egészségvédelmi) reklámtevékenység finanszírozhatósága érdekében. Fityiszt, kiikszelve.

Akkor most mit mondjunk? Aki nem figyelt, annak úgyis minek? Aki nyomon követte a reklámlobbi - nemegyszer gusztustalan - törvényközeli sürgölõdését, annak megvan a véleménye. Önreklámok az óriásplakátokon, módosító beadványok tömkelege, szakmai ál-konferenciák, képviselõi tájékoztatók, üveggyöngyös sajtóösszejövetelek, alkotmánybírók "megdolgoztatása". Aki ismeri a sajtótermékek függõségét a reklámbevételektõl (övék az évi 70 milliárdos reklámpiac 41%-a), az gyanítja azt is, hogy miért pont a zöldek lettek a reklámszabadság ellenségei. Akinek pedig eszébe jut, hogy jövõre választás lesz, az megérti a pártok "reklámügyi" hozzáállását is. Ez van.

A reklámlobbi azóta persze ünnepel és szünet nélkül nyilatkozik. Átment önkorlátozóba és megkezdte a törvény "értelmezését" (te jó ég, mit lesz még ebbõl!).

Egyébként a jelek szerint nem vagyunk egyedül azzal a véleménnyel, hogy a reklámszakma ezúttal "túlgyõzte" magát. Kiderült közben, hogy a polgár attól még nem hülye, hogy annak nézik. Amikor ugyanis már ennyire nyilvánvaló a szakadék a reklámok által festett lila heppivilág és a szakadt valóság között, amikor már az ember esti filmjét is intimbetétekkel spékelik, amikor már minden sarkot, dombot telerondítottak óriásplakáttal - akkor bizony a polgár már nehezen veszi be, hogy a reklám csupán õérte van. Van aztán aki számol és rájön, hogy a "dinamikusan fejlõdõ, éves szinten kb. 70 milliárdot realizáló reklámpiac" magyarán azt jelenti, hogy egy átlagpolgárral évi 7 ezer Ft reklámot vetetnek meg. Egyszerûen beépítik a termék árába, vagy csökkentik vele a kamatot (bankreklámok).

Ezen aztán a polgár bepipul, odébbkapcsol a TV-n, elfordítja a fejét az utcán, sarokba vágja az újságot - a gógyisabb pedig megesküszik, hogy soha többé nem vesz reklámozott terméket. Az élet bonyolult és bizony még az is megeshet, hogy ez az elszabott reklámtörvény sokat segít nekünk a tudatos fogyasztói réteg kialakításában.

Erre márcsak azért is nagy szükség lenne, mert a reklámszakma következõ "lenyilatkozott" célpontja a fogyasztóvédelmi törvény. Naná - mondják - hogy ott a helyük, hiszen "ez egy konzekvens törvénykezési lánc" és - mint tudjuk - a reklám és a fogyasztás elválaszthatatlan. Logikában, nyereségben egyaránt. Az, hogy a fogyasztás végén mindig ott marad a hulladék - arról nem esik szó. Minek is? Ahogy a jó magyar közmondás tartja: a szemétnek sosincs gazdája...