Kártérítési próbaperekre készül a GVH

Bármelyik érintett vevő beperelheti kártérítésért azokat a cégeket, amelyeket a GVH a fogyasztó megtévesztésért megbüntetett, de a személyenként jellemzően kis, esetenként nehezen bizonyítható kár és a hosszú eljárás miatt perelni nem érdemes, és nem is szokás. A GVH azonban maga is felléphet, és idén ez feltett szándékuk is.

A Humusz céljai elérésének érdekében kiemelt partnernek
tekinti a pedagógusokat. Úgy gondoljuk, hogy a pedagógus
társadalmon keresztül sikeresebben tudjuk eljuttatni üzeneteinket
a jövő generációi számára.
Tagszervezetünk, a veszprémi Csalán Egyesület a felsőörsi
önkormányzattal együttműködve házi komposztálási
programot indított. Röviden összefoglaltuk eredményeinket
és nehézségeinket.