Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Zero Waste Europe's press release2015. október 14. 11:36
-
2015. október 12. 11:37
-
A Stop TTIP-t támogató szervezetek összegyűjtötték aláírásaikat2015. október 08. 09:13
-
"Hozz ki többet kevesebből!"2015. október 07. 16:27
-
ÖKOINDUSTRIA 20152015. október 07. 16:01
-
Házigazda: A 25 éves GATE Zöld Klub Egyesület, hallgatói szervezet, a Környezetvédelmi Szolgáltatók2015. október 07. 15:51
-
Kinek mennyibe kerülnek a márkás holmik?2015. október 06. 13:00
-
A laboratóriumi eredmények mást mondanak2015. október 06. 08:52
-
A Tudatos Vásárlók Egyesülete képzéssorozatot indít2015. október 06. 08:07
-
Resource efficiency is not a utopia!2015. szeptember 25. 15:25
- ‹ előző
- 103 / 211
- következő ›