Hírek

2024. március 26.
A Válaszúton Hagyományőrző és Környezetvédő Alapítvány idén negyedik alkalommal hirdeti meg kertművelő pályázatát 3-14 éves gyermekek részére. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik otthonukban vagy nagyszüleiknél kis kertet alakítottak ki maguknak szüleik, nagyszüleik segítségével, és művelik azt.
2024. március 25.
Idén már 33. alkalommal kerül megrendezésre a Környezet- és Természetvédő Civil szervezetek Országos Találkozója. Röviden csak Zöld OT-ként emlegetjük. A Humusz 2024-es szótárának egyik leggyakrabban használt kifejezése ez, hiszen idén mi vagyunk a főszervezők. A rendezvény célja a szakmai diskurzus mellett a kapcsolódás és együttműködés erősítése is. A civil szervezetek mellett nagyon nagy szeretettel várjuk a magánszemélyek, pedagógusok, fiatalok jelentkezését, valamint a zöld átállásért dolgozó vállalatok munkatársaira is számítunk. 
2024. március 25.
Az osztrák főváros több mint tíz évvel ezelőtt indította el „Vizes iskolák” elnevezésű projektjét, amelynek célja, hogy a gyerekeket üdítők és palackozott vizek helyett csapvízre szoktassák. Ma már mintegy 120 ezer bécsi diák kizárólag csapvizet iszik a tanítás alatt – a várostól kapott kulacsból.
2024. március 08.
A Föld Napjához közeledve a zöld szervezeteknél égnek a telefon és email vonalak, mindenhova hívnak minket is, hogy tartsunk programokat. Ennek egyrészt örülünk, másrészt sajnos nem minden felkérést tudunk elvállalni. Ha Te is úgy érzed, hogy iskoládban szívesen tartanátok szakmailag is megalapozott, hiteles programokat, akkor az alábbi online képzést Neked találta ki a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2024. február 29.
Az E.ON Hungária Csoport második alkalommal hirdeti meg „Föld bajnokai” elnevezésű pályázatát, melynek célja a gyerekek környezeti fenntarthatóságra nevelése A pályázatra gyerekekből, tanárokból vagy szülőkből álló iskolai és óvodai közösségek jelentkezését várják, akik elkötelezetten tennének a szebb, zöldebb jövőért A legjobb programok megvalósulását összesen 25 millió forinttal támogatja az energiavállalat, intézményenként akár 2,5 millió forint is pályázhatóA zsűrit Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója és dr. Ürge-Vorsatz Diána klímakutató mellett a fenntarthatósághoz kapcsolódó szakemberek és közéleti szereplők alkotják, egy pályázatot pedig a közönség juttathat a győztesek közé
2024. február 22.
Az Erdei Vándor több mint vándortábor: közösségi hasznossággal bíró ügy, amely a felnőtt élet felé közelítő generációk számára ad természetközeli élményt, környezettudatos szemléletformálást, az erdőben megtapasztalható értékek sokaságát, ezzel pedig összességében jelentős mértékben járul hozzá a magyar társadalom szemléleti fenntarthatóságához. 
2024. január 18.
Újra kötődni a Természethez a KÉPZELET-MOZGÁS-ALKOTÁS-JÁTÉK segítségével Számtalan módja van, hogy hogyan kapcsolódjunk a természet csodálatos kincseihez. Amikor kapcsolódunk a Természethez, akkor megérezzük, felismerjük, hogy a részei vagyunk, és felelősséggel tartozunk iránta. Az IllaBerek Műhely ezt a kötődést segíti elő új utakat keresve a természet-játék-élmény és mesepedagógia felhasználásával.
2024. január 02.
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően.
2023. december 18.
A 2023-as Komposztünnep felhívásban az év emlősére, a vakondra is felhívtuk a figyelmet. Összefoglalónkban betekintünk a legjobb pályamunkák közé és kihirdetjük az idei év nyerteseit. Természetesen minden részt vevő csoportnak elismerés jár. Köszönjük, hogy velünk együtt ünnepeltétek a komposztálást idén is.
2023. október 13.
Az Act Local! Green Startup Challenge egy középiskolásoknak szóló országos üzleti fenntarthatósági verseny, ami azt a célt tűzte ki, hogy megmutassa a diákoknak, mennyire elengedhetetlen a fenntarthatóság és a vállalkozói gondolkodás együttműködése a jövőnk érdekében.A 3 fordulós kihívás során a diákok lehetőséget kapnak arra, hogy valódi projekteken dolgozzanak, amelyek nem csak a környezetet védik, hanem vállalkozói készségüket is fejlesztik. Ezek mellett betekintést nyernek zöld civil szervezetek munkásságába is, mindezt értékes nyereményekért!

Oldalak