Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újra Zöld Kalandozások!

  • 2016. május 11.
  • Horka

2016. május 18-án, 18 órától folytatódik a Zöld Kalandozások előadássorozatunk! A tavaszi félév nyitó előadása "Tükröm, tükröm, mondd meg nékem...mit kenek az arcomra?" címet viseli. Gaidosch Emőke vegyésztől hallhatunk a fürdőszobánk polcán sorakozó tégelyek titkairól.

Gaidosch Emőke vegyész, a Humusz Szövetség önkéntese, "házi vegyész szakértője".

"Gyermekkoromtól kötődöm a kémiához, egyrészt édesapám révén, aki kutatóvegyészként dolgozott, másrész egyik kedvenc tanárom, Nagy Julika néni jóvoltából, aki szinte minden tanítványával megszerettette a kémiát.

Kémikusi-Fizikusi mesterfokozatú diplomámat a kolozsvári Babes-Bólyai Tudományegyetemen szereztem, majd ezt kiegészítetettem Budapesten, a BME Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán egy továbbképzéssel, így Környezet- és területfejlesztési menedzser szakképzettséget szereztem.

Jelenleg saját, kézműves szappanok és kozmetikumok készítésével foglakozó cégemet vezetem. Mivel életemben fontos szerepet tölt be a környezetvédelem, így a mindennapjaimban és munkám során próbálok mindent megtenni az ökológiai lábnyomom csökkentése érdekében. Ezért is léptem be a Humusz Szövetség önkéntes csapatába, remélem szakmai tudásommal is segíségükre leszek."

És miről hallhatunk majd szerda este?

- a kozmetikumok osztályozásába típusok és minősítések szerint,
- az alapanyagokról lesz szó, egészségre gyakorolt hatásukról és az előállításuk környezetre gyakorolt hatásáról,
- a csomagolás anyagáról, szállításról, hulladékkezelésről,
- a rossz vásárlási szokásokról és ennek kapcsán egy kis vegyészkedés a nyakunkon maradt krémekkel, parfömökkel, egyéb kozmetikumokkal.

 

Várunk mindenkit május 18-án 18 órakor kezdődő előadásra a Humusz Házba! (1111 Budapest, Saru utca 11.)

A további programról a Zöld Kalandozások oldalán tájékozódhatsz: www.humusz.hu/zoldkalandozasok

Támogatói hozzájárulás: 600 Ft/alkalom, amellyel a Humusz Szövetség, mint civil szervezet munkáját támogatod.

Bérlet: 3.000 Ft (összes alkalomra érvényes)

Pártoló tagjaink számára a belépés ingyenes. Csatlakozásról további infók: http://humusz.hu/partolo_tagsag_maganszemelyeknek

zöld kalandozások 2016