Újraszedve

2009. október 16. 15:29

Tagszervezetünk, a veszprémi Csalán Egyesület a felsőörsi önkormányzattal együttműködve házi komposztálási programot indított. Röviden összefoglaltuk eredményeinket és nehézségeinket.

2009. október 15. 15:22

Szép számban érkeztek nyáron a pályaművek a májusban hirdetett fotópályázatunkra – a téma a hulladékcsökkentés volt. A HuMuSz Nulla Hulladék Programja alapján 10 lépésben csökkenthetjük a hulladék mennyiségét a mindennapjaink során. Egy pályaművet akkor tekintettünk teljesnek, ha abban a pályázó az összes lépést feldolgozta:

2009. október 15. 12:03

kalas2_120Ez nem is az én esetem, hanem a jog esete a szervekkel. Feltehetően a hulladékos törvény (Hgt.) tehet mindenről, mert előírta, hogy a hat évre készülő Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) „lebontásához” előbb területi, majd települési terveket kell készíteni. Sőt, még azt is, hogy a mindenféle terveket kétévente felül kell vizsgálni. Ráadásul akként rendelkezett, hogy a tervkészítési eljárásokba a társadalmi szervezeteket is kötelező bevonni. Jogsegélyszolgálatunk nemrég az első, 2003-2008 közötti időszakra vonatkozó területi hulladékgazdálkodási tervek felülvizsgálataival kapcsolatos tapasztalatokat vizsgálta. Volna… Kalas György jegyzete.

2009. október 14. 15:55
2009. október 13. 09:55

„Egy szög miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett, Verd be jól azt a patkószeget!” (angol gyermekvers)

Lelkiismeret-furdalásom van. Rajtam múlik a klímaváltozás. Miattam fenntarthatatlan a világ. Miattam merülnek ki a fosszilis energiahordozó-készletek, roskadoznak a sok gagyi dömpingáru alatt az óriásboltok polcai, miattam szegények milliárdok a fejlődő országokban, miattam szűkül a tigrisek és pandák élettere, miattam jut kevesebb az unokáknak. Szégyen-gyalázat de társadalmi csapdába estem. Nem tudok globálisan gondolkodni…

2009. október 12. 17:12
2009. október 12. 16:42
2009. október 12. 15:53
2009. október 12. 15:47
2009. október 12. 15:42

Oldalak