Újraszedve

2023. november 20. 13:26

A csomagolóipari vállalatok gyakran terjesztenek a többször használatos csomagolásokkal kapcsolatosan olyan álhíreket, melyek egyesek számára elrettentőek lehetnek.  Az alábbi cikk a Zero Waste Europe szakmai anyaga alapján ismerteti és cáfolja ezeket a mítoszokat. 

2023. november 16. 14:27

Európában a csomagolási hulladék mennyisége rekordmagasságokba szökött. Az elmúlt évtizedben a csomagolások mennyisége gyorsabban növekedett, mint maga a gazdaság. Gyorsabban, mint a forgalmazott áruk mennyisége. Az Eurostat legfrissebb, 2023 októberében közzétett, csomagolási hulladékra vonatkozó adatai megerősítik ezt a felfelé ívelő trendet: 2021-ben új rekord született az egy főre jutó 188,7 kg-mal, ami mindössze egy év alatt 6%-os növekedést jelent a hulladéktermelésben. Ugyanezen adatokból az is kiderül, hogy az újrahasznosítási arányok 2010 óta stagnálnak. A csomagolási ágazat jelenleg mintegy 59 millió tonna CO2-egyenértékért felelős, ami több mint Magyarország éves kibocsátása. A csomagolás az új erőforrások kiaknázásának egyik fő hajtóerejeként is szolgál – Európában a műanyag 40%-át és a papír 50%-át használják fel ilyen célra.

2023. november 10. 16:47

Számos oka van, amiért jobban megéri újra és újra felhasználható csomagolást választani - gondolhatunk gazdasági, egészségügyi, környezetvédelmi szempontokra is. Mi most hetet emelünk ki ezek közül, a Rethink Plastic Allience anyagát alapul véve. Fehér Kinga írása.

2023. november 02. 11:48

Hogyan érhetünk el nulla kibocsátást a hulladékszektorban? Lehetséges akár a nettó negatív kibocsátás is? A GAIA 2022-es tanulmányában ezekre a kérdésekre kereste a választ több esettanulmány példáján szemléltetve. Az alábbi cikk ezt hivatott összegezni az elérhető angol és magyar változatok alapján.

2023. október 18. 09:30

Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében. Ebben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. A zöldszervezetek azonban továbbra is hangsúlyozzák, hogy a lebomló műanyagok nem jelentenek megoldást a nyersanyag- és hulladékválságra, hiszen kutatások bizonyítják, hogy az ilyen típusú zacskók is tartalmazhatnak káros adalékanyagokat, és mikroműanyag-szennyezés maradhat utánuk. Ráadásul a lebomló műanyagok házi komposztálása pillanatnyilag egy olyan megoldás, ami a többség számára nem érhető el.

2023. október 10. 11:37

A Komposztálás Ünnepnapját (október 10.) 2011. óta ünnepeljük hazánkban. Minden évben pályázatot hirdetünk oktatási-nevelési intézményeknek, civil szervezeteknek, hogy mutassák be, hogyan ünneplik a komposztálást, ami a természetes körforgást testesíti meg. Legyen a te kerted is komposztbarát! Ehhez mutatunk néhány tippet.

2023. július 26. 13:25

Az ALDI, az Auchan, a SPAR és a Tesco műanyag zacskói mind bomlásnak indultak vagy már le is bomlottak abban a kísérletben, melynek során a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország azt vizsgálja, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve valóban beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. A kísérletben megjelölt 3 hónap után a zöldszervezetek azt látják, hogy a komposztálóban elhelyezett zacskóknak mostanra alig maradt szemmel látható nyoma, egyedül a vastagabb falú bevásárlószatyorból maradtak nagyobb darabok. A környezetvédők szerint azonban a lebomló műanyagok nem jelentenek megoldást a nyersanyag- és hulladékválságra, valamint az ilyen típusú zacskók is tartalmazhatnak káros adalékanyagokat, és mikroműanyag-szennyezés maradhat utánuk.

2023. július 10. 14:35

Szűk egy évvel a legutóbbi számvetésünk óta a helyzet cseppet sem javult a boltokban. Azt azonban nem lehet mondani, hogy a visszaváltási díjas (leánykori nevén betétdíjas) témában eseménytelenül telt volna az elmúlt egy év: megjelent például a háttérszabályozás társadalmi egyeztetésre bocsátott verziója, amelyből további részletek derültek ki. Igaz, a végleges rendelet a véleményezési idő lejárta után sem került még nyilvánosságra, és egyelőre nagy a csend - a háttérben azonban egészen biztosan mozgolódnak az iparági szereplők. Nagy kérdés, hogy a gyártók és kereskedők, illetve a jogszabályalkotók és az állampolgárok érdeke mennyiben ütközik, és vajon állhat-e fényes jövő az újratölthető italcsomagolásoknak előtt.

2023. június 15. 17:53

Az újratöltés és az újrahasználat kritikus fontossággal bírnak: mind egyéni, mind rendszerszinten előtérbe kell helyeznünk és be kell építenünk a mindennapjainkba, ha komolyan szeretnénk csökkenteni a műanyag- és a klímaválság veszélyeit. Cikkünkben megnézzük, hogyan állunk az újrahasználat terén ma: milyen kezdeményezésekre és jó gyakorlatokra lehetünk büszkék, illetve milyen akadályok állnak az újrahasználat előtt.

2023. június 15. 17:09

A sokak számára még napjainkban is látens hulladékválság kezelésének sztárstartégiája az újrahasznosítás. Kézenfekvőnek tűnhet, hiszen a bevett fogyasztási szokásaink adta kényelem mellett, mindenfajta lemondás nélkül terel egy látszólag jóízű feloldás felé. Mégis: hajtűkanyarral szelelünk el a valódi megoldás elől. Bár az újrahasznosítás hathatós szerepet játszik a hulladékkrízis mérséklésében, sokkal inkább alkalmas tűzoltásra, mint a probléma gyökerének kiirtására. Hosszú távon sikeres perspektíva ugyanis kifejezetten a hulladékmegelőzésre irányuló törekvésekben rejlik, amelynek egyik báziselemét az újrahasználat adja.

Oldalak