Külső hírek

Az Egyesült Államok betiltotta az apró műanyagrészecskéket tartalmazó szépségápolási szereket

  • 2016. április 28.
  • sklania
Az Egyesült Államok Kongresszusa még karácsony előtt fogadta el azt a törvényt, melynek hatására a gyártók kötelesek kivonni termékeikből a műanyag-mikroszemcséket. Mivel nálunk egyelőre nincs ilyen szabályozás, érdemes tudnunk róla, hogy mely termékekben fordulhatnak elő, és milyen környezeti terhelést jelentenek

Startol a világ első óceántisztító rendszere

  • 2016. április 28.
  • sklania
Megvalósul Boyan Slat legendás ötlete. Cél, hogy 10 év alatt felszámolják a Csendes-óceáni szemétsziget felét. Évente körülbelül 8 millió tonna műanyag kerül az óceánba, mely elsősorban 5 fő tengeráramlat mentén, ezen belül is elsősorban a nagy csendes-óceáni szemétszigetben csoportosul. Boyan Slat, az Ocean Cleanup (Óceántisztítás) nevű szervezet fiatal alapítója erre a problémára talált megoldást néhány éve, és ötlete, úgy tűnik, megérett a megvalósításra. Tavaly tavasszal jelentette be Ázsia legnagyobb technológiai konferenciáján, a Szöuli Digitális Fórumom, hogy 2016-ban szeretnék üzembe helyezni a világ első olyan szerkezetét, mely passzívan tisztítaná meg az óceánokat a műanyagszeméttől.

Működésképtelen az állami hulladékgazdálkodási rendszer

  • 2016. április 27.
  • sklania
Bár kötelező lenne, az önkormányzati hulladékkezelő társaságok jó része nem irányította át bevételeit a csak kukaholdingnak nevezett állami cég, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. számlájára. Nincs annyi tartalékuk ugyanis, hogy kivárják, amíg az államtól visszaérkezik hozzájuk a pénz. Ha a kormány nem változtat a helyzeten, a településeket elöntheti a szemét. Az állam részéről egyelőre senki nem reagált a Magyar Nemzetnek.

Káprázatos környezetünk Föld napi fotókiállítás

Időpont: 
2016. április 21. 18:00 - 2016. május 05. 20:00
Helyszín: 
Bank Center, Budapest V., Szabadság tér 7. aulája
Farkas Imre építészmérnök fotográfiáiból a Föld napja tiszteletére rendezett kiállítás
Farkas Imre felajánlásaként képeinek megvásárlásával a 25 éves Föld Napja Alapítvány tevékenységét támogatja – a nettó bevétel 50%-át az alapítvány javára átutalja.
.
További információ: 
www.facebook.com/UtazzPixelekkel és https://www.facebook.com/events/218307955193983/?active_tab=posts
Rovatok: 
Tematika: 
célcsoport: 

Ne a lejárati dátumra figyeljen! Meddig jók az élelmiszerek?

  • 2016. április 25.
  • sklania
Business Insider korábban felfedte, hogy csak az Egyesült Államokban 165 milliárd dollár értékben dobnak ki élelmiszert. Ez a pazarlás részben annak köszönhető, hogy az emberek túl komolyan veszik a "minőségét megőrzi" felirat utáni dátumot, és a tegnap "lejárt" tojáshoz ma már hozzá sem nyúlnak. Pedig, ahogy azt a lap egy környezetvédelmi tanácsadó cég tájékoztatására hivatkozva írja, az a bizonyos dátum nem azt jelenti, hogy meddig biztonságos megenni az ételt, hanem hogy meddig vannak az optimális minőségen belül- írta a nemrég megújult hvg.hu.

"Kertész leszek!" - rendezvénysorozat

Időpont: 
2016. április 25. 17:00 - 21:00
Helyszín: 
MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme (Budapest, V. ker., Arany János utca 1. II. emelet)
Előadás a városi öko közösségekről, és Szekszárdról, a klímabarát településről
Az MTA Könyvtár és Információs Központ Agora-programja és a Magyar Szociológia Társaság Holisztikus Ökológiai Szakosztályának „Kertész leszek!” című rendezvénysorozata

Az MTA Könyvtárában a városi ökoközösségekről, ökomegoldásokról lesz szó. Antal Z. László nagyszerű Kertész leszek c. sorozatában ismét jön egy újabb előadás.

Előadások : 


Kükedi Zsolt (helyi gazdaságfejlesztő):  Városi öko közösségek

Kővári László, Gaál Zsófi és Baka György:  Szekszárd, a klímabarát település címmel. Read more about "Kertész leszek!" - rendezvénysorozat

További információ: 
Rovatok: 

Újra pályázhatnak a fővárosi társasházak ingyenes komposztálókra

  • 2016. április 20.
  • Abigail

Az elmúlt években szerencsére egyre terjed a komposztálás „divatja” a Fővárosban, de sokan nem tudják, hogy komposztálni nem csak családi házas környéken lehet, hanem akár a Belvárosban is. A Fővárosi Önkormányzat Környezetvédelmi Alapja támogatásával újabb 50 társasház juthat ingyen komposztálóedényekhez és a használatukhoz szükséges tudáshoz az Ökoszolgálattól.

Oldalak