Komposztálás

A regionális hulladékgazdálkodási tervek bírálata

Tavaly év végén fogadta el az Országgyűlés az Országos Hulladékgazdálkodási Tervet (OHT), amely alapján 9 hónapon belül regionális terveket kellett készíteni a kijelölt környezetvédelmi felügyelőségeknek. Alaposan elemeztük a terveket és összehasonlítottuk az OHT-val. Nagyon negatív kép alakult ki bennünk, ilyen formában nem javasoljuk a tervek miniszteri rendeletként való megjelenését, inkább vállalja fel az állam a néhány hónapos késedelmet a rendelet megalkotásában, de a terv legyen megalapozott és korrekt.

Belezöldülünk?

Idén márciusban jelent meg a fenti címet viselő kiadvány. A füzet számos neves hazai szervezet közös munkája. Szerzői arra keresik a választ, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás mit jelent a fenntarthatóság szempontjából, milyen hatással lehet a demokratikus jogokra, a jólétre és a környezetre.

A kamugyûjtés kiterjesztése

Gyõr önkormányzata úgy döntött, hogy 2001. évben az egész városra kiterjeszti a lakossági szelektív hulladékgyûjtést. A gyûjtõszigetek kialakítására 9 M Ft-ot, a gyûjtõedényzet beszerzésére 35 M Ft-ot szavaztak meg -- a rendszer üzemeltetése pedig évi 16 M Ft-ot jelent majd. A gyûjtéshez kapcsolódó lakossági ismeretterjesztés fedezetét (9 M Ft) állítólag az Öko-Pannon Kht. (lásd keretes írásunkat) biztosítja. A REFLEX Környezetvédõ Egyesület a tervezet véleményezésekor, a Környezetvédelmi Bizottságnál (KB) próbálta érvényesíteni a szándékkal kapcsolatos szakmai álláspontját, javaslatait. A beadványt a bizottság szó nélkül "lenyelte". Ezután a REFLEX és a HuMuSz közvetlenül a képviselõkhöz fordult, ahol -- hálátlan feladatként -- felhívta a figyelmet a tervezett rendszer súlyos szakmai tévedéseire.

Ahogy a hollandok csinálják

A wageningeni egyetemen megpróbáltam felderíteni, miként néz ki egy átlagos holland város hulladékának összegyûjtése, elszállítása és kezelése. Az eredmény meglepõen jó, a módszer pedig példaértékû hazai településeink számára is. Az önkormányzat felelõs munkatársa készséggel válaszolt kérdéseimre.

Zöld javak gyûjtése

Nyíregyháza azon kiváltságos települések körébe tartozik, ahol a szelektív gyûjtõ rendszert évekkel ezelõtt kialakították. A papír-, mûanyag-, üveghulladék szelektív gyûjtése itt megoldható, hiszen a város egész területén jól megközelíthetõ módon ki vannak alakítva ezen hulladékok gyûjtésére alkalmas „zöldszigetek”.

Oldalak