Re-Krea hírek

2017. június 17.

Zöld sarkunkban kézműves programokkal színesítettük a PwC csapatépítő napját. Bőrből, bicikligumi-belsőből, bicikliláncból mindenféle hasznos és szépet készíthetett, akinek volt türelme és kreativitása, natúrkozmetikumos asztalunknál pedig olyan kozmetikumokat készíthetett bárki, amit bárki pikk-pakk elkészíthet magának otthon.

2017. június 11.

A Telekom családi napján egy külön programelem volt a Humusz Szövetség: 3 játékkal és kiadványokkal vettünk részt. Az amőba játékunkkal a családok tudtak egymással versenyezni, melyikük tud többet a környezetvédelemről általában. A Párosítós játékunkat a gyerekek szerették a legjobban, ugyanis a különböző csomagolóanyagokat kellett a leírások alapján felismerniük. A Re-kerék pedig igazi csapatjáték volt, ahol a különböző élethelyzetekre kellett a legkevesebb hulladékot termelő megoldást megtalálni. Állandó volt a pörgés, az egyes játékok után még beszélgetésekre is nyílt lehetőség.

2017. május 20.
Ebben az évben is megrendezésre került a General Electricben az EHS week, ahol vászonszatyorra lehetett festeni ízlés szerint, mindenki szabadon választhatott mintát. Az egész napos program során számos szatyor készült, miközben arra is felhívtuk a figyelmet, hogy mennyivel környezetbarátabb ennek a bevásárlóeszköznek a használata.
2017. május 19.

A Syngenta környezetvédelmi napján egy egész nap telt a hulladékcsökkentés jegyében. A cég különböző részlegei versenyeztek egymással. A napot egy általános előadással kezdtük. A hazai hulladékgazdálkodást, illetve hétköznapokban is megvalósítható hulladékcsökkentési gyakorlatokat mutattunk be. Utána két külön állomást alkottunk, ahol a csapatoknak minél több pontot kellett elérniük. Az egyik állomáson azt kellett bizonyítaniuk, mennyire szelektálnak jól, a másik állomáson hétköznapi szituációkból kellett a legkörnyezetbarátabb megoldást megtalálniuk Re-Kerék játékunk segítségével.

2017. május 09.

A National Instrumentsnél a legújabb Re-design kiállításunkat mutattuk be, ahol olyan tárgyakat, termékeket lehetett megtekinteni, amelyek alapanyagait a hulladékká válástól mentették meg.

2017. április 19.
Fél napot töltöttünk a L'Oréalnál a fenntarthatósági hetük keretén belül, ahol egy 30 perces szemléletformáló előadással kezdtünk és utána következett az egyik legnépszerűbb kézműves programunk, a tetrapack pénztárca- és képkeretkészítés. Rengeteg pénztárca készült, melyek díszítésére már nem olvasott magazinok lapjait lehetett felhasználni. Nagy sikere volt a programnak, többen elárulták, hogy ez lesz a nyári fesztivál tárcájuk.
2017. február 22.

A Humusz Szövetség társadalmi vállalkozása keretén belül, illetve a nulla hulladék vállalatos programjával segíti a környezettudatos vállalatokat irodájuk zöldítésében. Ideális esetben egy audittal kezdjük a munkát, hogy felmérjük az adott cég jellemzőit: hol tartanak, milyen megoldásokat használnak. A felmérések és egyeztetések során határozzuk meg közösen azon területeket, ahol el tudjuk kezdeni az iroda zöldítését. Ez egy hosszú folyamat, de sok esetben már jelentős környezetbarát megoldásokat használó vállalatokkal találkozunk.

2016. december 09.

Egy Télapó ünnepség is lehet környezettudatos. Zöld Mikulásunk az Ikea dolgozók gyermekeinek okozott örömet összekötve a Télapóra hangolódást egy klassz, gyerekekre szabott kézműves órával, ahol újrahasznosítható anyagokból készítettek velünk gyerekek, felnőttek szép téli dekorációkat.

2015. december 18.

karácsonyi képeslapunk

2015. december 16.

Társadalmi vállalkozásunk egyik erős modulja a vállalati rendezvényzöldítés, azaz mikor fenntarthatósági napokra megyünk, vagy az EHS (környezet-egészség-biztonság) hét egyik résztvevőjeként formáljuk a munkavállalók szemléletét. Játék- és eszközparkunkat így időről időre frissítenünk, fejlesztenünk szükséges, amihez elkél a segítség.

Oldalak

Zöld üzleti hírek