1 százalék itt, 0 hulladék ott
Kevesebb szemetet!
Ha egyetértesz, támogasd a Nulla Hulladek Hálózat tagjainak közös munkáját! Sokan
vagyunk, de egy csapatként állunk a hulladékcsökkentés ügye mellé: a Nulla
Hulladék Hálózat tagjai fontosnak tartják, hogy azon a településen, régióban,
ahol aktívak, minél kevesebb hulladék keletkezzen, minél nagyobb legyen a
környezettudatos fogyasztók és termelők aránya.
Nekünk kell lépnünk!
Fejenként 450
kg szemetet termelünk évente, és ezért elsősorban mi
vagyunk a felelősek, nem a szolgáltató, nem a gyártó, nem az állam.
Megnyugtathatjuk magunkat azzal, hogy szelektíven gyűjtünk, de akkor azt is
vegyük hozzá, hogy az összes háztartási hulladék mindössze 15-20 százalékát
gyűjtjük így, a zömét továbbra is elégetik vagy lerakják. Tavaly bezárt a hazai
lerakók fele, mert nem feleltek meg az előírásoknak, vagyis szűkül a játéktér.
A saját és gyerekeink egészsége és környezetünk védelme érdekében csökkentenünk
kell a hulladék mennyiségét.
Ezt támogatod, ha mellettünk döntesz:
A Nulla Hulladék Program arról szól, hogy széles körben gyűjtjük
és megismertetjük az egyes emberekkel a hulladékcsökkentési technikákat, megmutatjuk,
hogy az átgondolt fogyasztás segít a legtöbbet. Az eredményért több
fronton is dolgozunk: együttműködünk az oktatási intézményekkel, véleményezünk,
javasolunk a szakpolitikai döntések során, fenntartható hulladékgazdálkodási
stratégiákat dolgozunk ki önkormányzatokkal, folyamatos kapcsolatban állunk a
piaci szereplőkkel, tájékoztatunk a közszolgáltatásokról, új lehetőségekről, együttműködünk
a médiával és a témában érintett tudományos intézményekkel.
Eddig ezt csináltuk a Nulla Hulladék kampány keretében: Nulla Hulladék Program
Válaszd ki a lakóhelyedhez legközelebbi szervezetet, vagy ismerkedj meg a hálózat tagjaival és a számodra legszimpatikusabbnak ajánld fel adód 1%-át!
Nulla Hulladék Hálózat nagyobb térképen való megjelenítése
A szervezet nevére kattintva letöltheted az előre kitöltött rendelkező nyilatkozatot, amit csak ki kell nyomtatni, körbevágni és egy lezárt C6-os borítékban postázni. További részletek lent.
| 1%-ra jogosult szervezet | Adószám | Honlap |
| Balmazújvárosi Környezetvédelmi Csoport Egyesület | 18566921-1-09 | |
| Barangoló Közhasznú Egyesület | 18392944-1-04 | |
| Egészséges Palotáért Egyesület | 18938096-1-19 | www.civilepe.hu |
| Göncöl Alapítvány | 19175405-2-13 | www.goncol.hu |
| Hulladék Munkaszövetség | 18529904-2-43 | www.humusz.hu |
| Iszkaszentgyörgyi Természet- és Környezetvédő Egyesület | 18500017-1-07 | www.itke.hu |
| Keresztúri Társas Kör | 18170294-1-42 | http://tarsaskor.egalnet.hu |
| Környezetvédő Egyesület Érd | 18692354-1-13 | www.avarosvedo.hu |
| Körösök Völgye Natúrpark Egyesület | 18386585-1-04 | www.korosokvolgyekozpont.hu |
| Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület | 18704211-1-13 | www.nate.hu |
| Okányi Település-Szépítők | 18383166-1-04 | www.okany.hu |
| ÖKO Munkacsoport Alapítvány | 18857333-1-17 | www.okoalapitvany.co.cc |
| Szebb Környezetünkért Egyesület | 18706653-1-13 | www.tegyvalamit.hu |
Segítség az 1%-os nyilatkozat kitöltéséhez: Kattints ide
Mi is megtesszük, neked sem lesz nehéz
Csökkentsd a hulladékod 10 lépésben:
1. Vigyél magaddal bevásárlólistát, vászontáskát, kosarat!
2. Taposd laposra és gyűjtsd szelektíven!
3. Komposztálj!
4. Javíttasd meg! Használd újra!
5. Cseréld el vagy add tovább!
6. Vásárolj piacon és támogasd a helyi kereskedelmet!
7. Keresd az újrahasznosított termékeket!
8. Válaszd a visszaválthatót!
9. Járj könyvtárba, kölcsönzőbe!
10. Csökkentsd a postai
levélszemetet!
Ha segítségre, tanácsra van szükséged, keress a Nulla
Hulladék Hálózat tagjait, olvass bővebben a tippjeinkről és töltsd le a 10 pontos könyvjelzőt magadnak.
+1 dolog
Ha egyetértesz azzal, hogy kevesebb legyen a szemét,
aláírásoddal is segítheted munkánkat.
Kattints a képre az online aláírásgyűjtő oldalunkhoz!
Címkék:




